Érdekes ellentmondásokat tárt fel egy friss, hazai felmérés arról, milyen arányban használnak legális és illegális forrásokat szoftverekre, filmekre és egyéb tartalmakra. A jelek szerint még mindig sok a kalóz – legfeljebb nem vallják be.
Akik nem a legutóbbi néhány generáció tagjaiként olvassák ezt a cikket, esélyesen még emlékeznek a 80-as és a 90-es évek kissé kaotikus digitális jogvédelmére… pontosabban annak hiányára. A Petőfi Csarnok hétvégi bolhapiacain aprópénzért cseréltek gazdát a másolt kazetták ZX Spectrum és C-64 játékokkal teletömve, de számítógépes klubokban is előszeretettel másolgatták egymás szerzeményeit az érdeklődők. A PC-s korszak hajnalán floppykon terjedtek a legújabb szoftverek, és még ezek fölé sem vetült semmilyen ellenőrző testület árnyéka.
Később, az internet elterjedésekor azért már a hazai jogvédelem is felvette a ritmust, bár az első próbálkozások még nem igazán állították meg azokat, akik ftp-n vagy DC++ segítségével töltögették le mp3-ban a kedvenc zenekaraik új lemezeit. Ellenőrizni később is inkább a vállalati felhasználókat lehetett, ezért ez a szegmens sokkal gyorsabban “kifehéredett”, míg az egyéni júzerek gyorsan rákaptak a torrentre, ahonnan még mindig pillanatok alatt be lehet szerezni nagyjából bármit a játékoktól a felhasználói szoftvereken át filmekig, zenékig vagy akár e-könyvekig.
Azért ebben a körben is javuló tendencia látható, de nem annyira a rigorózus ellenőrzések vagy büntetések miatt, hiszen ezek inkább a torrentoldalak és egyéb illegális szoftverlerakatok üzemeltetőit fenyegetik. Azonban egyre elterjedtebbé és igazából a legtöbbek által megfizethetőbbé vált a legális streaming, ahol havi pár ezer forintnak megfelelő összegért végre nem kell kalózoldalakon keresgélni, letölteni, akár a tartalmakat saját gépen tárolni, hanem bármikor beszabadulhatunk a filmek, sorozatok, zenék és szoftverek könyvtárába. De vajon teljesen felszámolta mindez az illegális letöltéseket? Dehogy: a statisztikák mást mutatnak.
Ha van ingyen is, nem zavar, hogy kalóz
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. nemrég nyilvánosságra hozott felmérése épp a hazai digitális tartalmak beszerzését vizsgálja abból a szempontból, milyen arányban használnak erre legális és illegális forrásokat, valamint a véleményekre és okokra is kíváncsiak voltak a kutatás szervezői. Az egyik “leghangosabb” menüpont tulajdonképpen nem indul rosszul: a reprezentatív felmérés szerint a magyar internetezők 85 százaléka nem fogyaszt illegális forrásból származó filmeket, tévéműsorokat és zenéket… saját bevallása szerint.
Csócsálgassuk a mondat végét. Ön lop? Dehogy. És ennyi, nem kell bizonyítani, a lelkiismeret kifelé tiszta, a film meg valahogy mégis lekerül a számítógép merevlemezére. Tehát a további eredményeket vizsgáljuk egy olyan szemüvegen keresztül, amely szkeptikus annak tekintetében, hogy a válaszadók tényleg igazat mondtak-e.
Szóval, a felmérésben a válaszadók 21 százaléka mondta azt, hogy hajlandó fizetni legális forrásból származó tartalmakért. Ez már azért árnyalja a képet. A maradék 79 ugyanis esélyesen nem azzal rendezi le a kérdést, hogy ő nem fizet, de nem is tölt le semmit… Pedig a megkérdezettek 70 százaléka szerint megfelelő a legális letöltési lehetőségek aránya és elérhetősége, szóval nem az a legnagyobb baj, hogy a Wednesday-t vagy egyéb közönségkedvenceket ne lehetne könnyen elérni hivatalos forrásból.
A cukormáz alatt
Az évente elvégzett felmérésben egyébként javuló tendenciák láthatóak: tavaly 79-81 százalékon állt azok aránya, akik tagadták, hogy illegális formában fogyasztanának médiatartalmakat – ebből lett a már említett idei 85 százalék. Ezen kívül a tavalyi 15 helyett már csak a válaszadók 10 százaléka ismerte el, hogy szokott filmeket, zenéket “kalózkodni” és szintén csökkent a nem jogtiszta forrásból beszerzett könyvekkel és szoftverekkel élők száma is. Ezeket azonban szintén óvatosan kell kezelni az “önbevallási” forma miatt, sokkal tisztább képet ad azok véleménye, akik továbbra is bevállalják, hogy ők bizony szoktak élni a kalózkodás eszközével.
Eleve mindössze az illegális letöltők nagyjából harmada (36 százalék) vallotta azt, hogy ők csak letöltenek, de nem osztanak meg másokkal tartalmakat. Ez ugye azoknál eleve kizárt, akik torrenteznek, hiszen a technológia lényege épp abban áll, hogy attól a pillanattól fogva, amikor az első bitet letöltjük, már be is csatlakozunk azok körébe, akiktől mások is letölthetik az adott tartalmat vagy annak egyes részeit.
De mi az, ami miatt a kalózok még mindig maradnak a kevéssé jogtiszta módszerek mellett? 60 százalékuk szerint egyszerűen az a lényeg, hogy nem akarnak fizetni olyan tartalomért, ami ingyen is elérhető. Ez persze tényleg aggályos válasz, hiszen láthatóan ez a csoport vagy nincs tisztában azzal, vagy teljesen ignorálja azt a tényt, hogy az általuk ingyen megszerzett tartalom a készítőknek bizony pénzébe került, és ha nem is a nagy, amerikai gigastúdiók brutális profitját nézzük, egy underground zenekar, egy független filmes csapat vagy egy magányos programozó által készített anyagok warezolása komolyan veszélyezteti a filmek, zenék, játékok és egyéb tartalmak sokszínűségét, számosságát – egész egyszerűen azért, mert így a függetlenek bevétel nélkül hamar kikopnak a piacról és nem lesz tőlük több letöltenivaló sem.
Az illegális letöltők 17 százaléka állítja azt, hogy egyszerűen nem tudnának annyit költeni a tartalmakra, amennyit kérnek értük. A tavalyi 12,5 százalékhoz képest pedig még nőtt is 18 százalékra azok aránya, akik azért kalózkodnak, mert amit keresnek, az egyáltalán nem, vagy csak nehezen fellelhető legális módokon. Ebbe többek között beletartoznak olyan okok, mint a földrajzi korlátozások, tehát amikor valamilyen jogi vagy üzleti háttér miatt mondjuk Németországban már elérhető lenne egy netflixes sorozat, de a magyar kínálatban még nem lehet megtalálni. Hasonló okot jelenthet az is, hogy a streamingszolgáltatások egyre diverzifikáltabbak lesznek, egyre több olyan szolgáltató jelenik meg a piacon, amely kivonja a saját holdudvarába tartozó alkotásokat a többi helyről és csak a saját felületén kínálja azt – így aztán például filmes-tévés körben már nem elég csupán egy-két helyre előfizetni, hanem egy teljes kínálatért akár 5-10 helyre is szórhatnánk havonta a pénzt.
Az egyik válasz különösen érdekes. Ebben függetlenül attól, hogy saját bevallása szerint használ-e illegális forrásokat a válaszadó vagy sem, az internetezők 68 százaléka véli úgy, hogy amíg valami elérhető ingyenesen, addig ő bizony nem fizetne a hivatalos úton letölthetőért. Az e véleményt képviselők aránya ráadásul 14 százalékkal nőtt tavaly óta, szóval a technológiai fejlődés vagy a szolgáltatások elérhetősége önmagában nem állítja át az emberek gondolkodásmódját.
Nem csak itthon felemás a helyzet
Érdekes összehasonlítani a hazai felmérést az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által elvégzett legutóbbi kutatásának eredményeivel. Az Intellectual Property and Youth Scoreboard 2022-es kiadása szerint a megkérdezett európai fiatalok több mint fele, pontosabban 52 százaléka vásárolt már hamisított vagy illegális forrásból származó terméket az interneten, bár itt még szerepelt az a kitétel, hogy ez a kör nem feltétlenül volt tisztában az eredetiség tényével. A válaszadók 33 százaléka azonban egyértelműen tudatosan fogyasztott valamilyen illegális online tartalmat.
Az EU-s felmérésben 60 százalék azok aránya, akik állításuk szerint semmilyen kalózkodásban nem vettek részt. Azok válaszaiból viszont, akik felvállalták a nem hivatalos módszereket, nagyjából meg lehet határozni az illegális forrásból származó tartalomtípusok arányait: legfőképpen filmeket (75%), tévésorozatokat (62%) és szoftvereket (61%) töltöttek le így, míg a zenékre vadászók aránya valamivel kisebb, 40 százalék.
Ez a kutatás arra is kitér, mi lehetne az, amivel tényleg hatékonyan lehet eltántorítani a felhasználókat a kalózkodástól, és érdekes módon nem valamilyen büntetési vagy jogi kilátás használ ebben a legtöbbet, hanem az, hogy az ellenőrizetlen források kiberfenyegetésekre, vírusfertőzésekre, adatlopásokra és egyéb veszélyekre adnak lehetőséget.
