Eddig lehetett húzni az időt, végre itt az összehajtható 5G – életképek az MWC-ről

0

Nem csak a barcelonai metró dolgozói, az Mobile World Congress idejére a városba látogató technológiai újságírók is sztrájkba léptek volna, ha nem történik végre valami. Mármint valami konkrétum. Világmegváltó ötletekből és esettanulmányokból ugyanis, valljuk be, már tele volt a katalán hócipő. Most viszont hardver és szolgáltatás terén is egészen életszerűnek tűnt az MWC. Balogh Csaba tech-újságíró vendégposztja az idei Mobile World Congress-ről.

Ott volt például a Samsung után néhány nappal a Huawei bemutatója, a Mate X pedig – a Galaxy Folddal együtt emlegetve – egyértelműen vitte a showt. Az még finoman szólva sem biztos, hogy az összehajtható telefonoknak valóban lesz praktikus értelmük. Most minden a gyártók és a külsős fejlesztők ötletein múlik: ki kell találniuk, hogy az egyszeri felhasználó – amikor már minden házibuliban háromszor végigmutogatta, hogyan kell nyitni-csukni a mobilját – mire tudja majd használni az új technológiát.

Egyelőre technológiai újságírók körében is gyakran elhangzik a “parizert kell dugni közé” megjegyzés, ami csak kicsit vicces, de nagyon jól rávilágít a felhasználói tanácstalanágra. Ezzel együtt jó, hogy az MWC-n már kézbe lehetett venni az első összehajtható telefonokat, hiszen végre szabad szemmel látható az elmozdulás, évek egyhelyben járása után végre mernek valami valóban új iránnyal kísérletezni a mobilgyártók.

No meg a szolgáltatók, akik végre nem csak annyit tudnak üzenni az ügyfeleiknek, hogy az 5G az, amiről mindig beszélünk, de sosem használhatod. Az első hálózatok indulása ugyanis már testközelbe került, és úgy tűnik, néhány hónapon belül már nem csak az MWC szakkiállítás demórobotjai csatlakozhatnak fel az 5G-hálózatra. A Deutsche Telekom még tavasszal felkapcsolja 150 antennáját Európában.

Hogy az 5G-nek mi lesz a sorsa, az nem kérdés: az összehajtható mobilokkal ellentétben itt garantált a siker, minden szinten, szinte minden. Az operátorokat azonban még így is kihívás elé állítja. Mert míg a 3G és 4G esetében egyszerűen annyit kellett kommunikálni, hogy “gyorsabb, tehát jobb”, az 5G minőségi ugrást jelent: a szenzorizációt, az okosotthont, okosirodát és társaikat hosszabban és mélyebben kell majd magyarázni, nem is csak a lakosságnak, alighanem még a kkv-szektornak is. A feladat tehát adott, idén Barcelonában a forradalom visszavonhatatlanul elkezdődött. Az MWC-n lerakták az alapokat, most már csak végig kell vinni az építkezést. Barcelonában járva meg kell jegyeznünk: ugyanez áll a Sagrada Famíliára is. Meglátjuk, hogy jövő ilyenkorra a bazilika- vagy a hálózatépítők állnak-e majd jobban.

(Az élményposzt után hamarosan az MWC idei legfontosabb bejelentéseinek és újdonságainak összefoglalója is érkezik, maradjatok velünk!)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét