Ezek lesznek az idei második félév új csúcsmobiljai

0

Lesz még idén bőven olyan mobil, amely a jelenlegi technológia csúcsát képviseli. Összegyűjtöttük a legfontosabb várható megjelenéseket, valamint az eddig tudható részleteket.

Az iskolakezdés hónapjában talán a legtöbben nem épp a legfelső árkategóriás szuperkészülékeket keresik (a gyerekeknek és diákoknak szánt mobilokból egy külön cikkben ajánlunk néhányat). Tény, hogy a mobiltelefonok forgalmának csak egy részét teszik ki az aktuálisan legdrágább és legtöbbet tudó készülékek, de érdemes azoknak is tudni róluk, akik nem erre a kategóriára céloznak. Az itt megjelenő újdonságok ugyanis a következő időszakban szép lassan “leszivárognak” az olcsóbb készülékekbe is, és jó esetben divatot vagy általánosan elérhető alapfelszereltséget jelentenek majd minden készülék számára. Így volt ez például az első többkamerás csúcsmobilok esetében, amelyekért annak idején vagyonokat kellett kifizetni, de ma már bárki által elérhető, középkategóriás, sőt néha még olcsóbb telefonokon is találunk két-három lencsét, ami a turista-kategóriában, vagy akár valamelyest azon felül is okafogyottá tette a digitális fényképezőgépek használatát.

A készülékgyártók egy része viszonylag előre bejelent ezt-azt az érkező mobiljairól, vagy “véletlenül” kiszivárognak információk az eszközökről. Az mindenesetre látszik, hogy a 2021-es év második felében sem maradunk friss csúcsmobilok nélkül, ezért összegyűjtöttük, mikre lehet számítani.

iPhone 13

Az Apple már jó ideje nyár legvégén vagy ősz elején mutatja be friss csúcskészülékeit. A cég viszont kifejezetten titkolózó a dátummal kapcsolatban, ezért az idei esemény hivatalos időpontja sem ismert még a cikk megírásának napján – bennfentes források azonban egyaránt szeptember 14-i leleplezést emlegetnek, tehát nagyon is közel járunk ahhoz, hogy megismerjük a legújabb almás csúcsragadozót… pontosabban: csúcsragadozókat.

Ahogy az elmúlt években is megszokhattuk, állítólag az idei bejelentésen sem egy telefont, hanem egy sorozatot villant meg az Apple. Azt még hivatalosan nem tudni, folytatódik-e az eddigi számozás, de ha igen, akkor iPhone 13 mini, iPhone 13, iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max néven érkeznek a friss modellek, bár egyesek iPhone 12a elnevezéssel kacérkodtak, de most már szinte biztos, hogy teljes számot ugrik a verzió.

Az alapmodell “alá” lő a mini kiadás, míg a Pro változatok ismét nagyobb kijelzőt és még erősebb hardvert kapnak. A kijelzőméretek az eddig elérhető források szerint megegyeznek majd a tavalyi modellekel, viszont 0,26 milliméterrel vastagabbak lesznek a készülékek, és hangyabajusznyit nehezebbek is, ugyanis erősebb akkumulátorokat kapnak – de ez mondjuk alig észlelhető kategória. Az idei Apple-féle processzor-generáció az A15 Bionic chip lesz, emellett az új készülékek mindegyike képes lesz 5G-n és Wifi 6-on kommunikálni.

(A cikkben szereplő, még hivatalosan be nem jelentett készülékek fotói a legtöbb esetben szakértők által, az eddig elérhető információk által készített koncepció-vázlatok, más esetekben megjelenés előtti tesztkészülékeket ábrázolnak)

Fontos kamerás fejlesztéseket kapnak az újdonságok, a Pro Max modell az Apple történetének eddigi legnagyobb felbontású szenzorát kaphatja meg, míg a mini kivételével az összes többi modellben megjelenik az Apple saját, Sensor Shift Stabilization nevű fejlesztése, amely még hatékonyabb képstabilizációt és pontosabb autofókuszt tesz lehetővé. A nagyobb modelleken az ulta-széles segédkamerákon javul a fényerő is f/2.4-ről f/1.8-ra.

A nagyobb verziókban megjelenhet a más gyártóknál egyre gyakrabban alkalmazott 120 Hz-es képfrissítés (amelynek érdekessége, hogy ehhez az Apple saját riválisa, a Samsung LTPO OLED paneljeit építi be az iPhone-okba). Szintén megjelenik a mobilokon a más gyártóknál, vagy az Apple Watch-okon már ismert Always On Display funkció, tehát bizonyos alapvető információk kikapcsolt kijelzőn is láthatóak lesznek majd.

Arra viszont elemzők szerint fel kell készülni, hogy a járványhelyzet miatti logisztikai káosz, valamint a világszerte jellemző chiphiány miatt az eddigieknél is drágábbak lesznek az új iPhone-ok, 3-10 százalékos áremelkedésről egyaránt lehet hallani, de hogy mi lesz ebből igaz, azért szeptember 14-ig kell várnunk. Ha egyáltalán ez a dátum is igaz.

OnePlus 9T

A kínai gyártó hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, és kis garázscégből meghatározó szereplővé vált. Idén már bemutatták a OnePlus 9 nevű csúcsmobilt, de még érkezik karácsonyig a 9T modell is, viszont kedvcsinálókon kívül szinte semmit nem tudni arról, mit találunk majd a dobozban. A szakértők szerint a név azt jelzi, hogy nem teljesen új sorozatot jelent majd, inkább a 9-es modell felturbózását, amelybe 120 Hz-es LTPO kijelző kerül Full HD+ felbontással, és erősebb lesz az akku, a kamerás felszereltség és a rendszerchip is – utóbbi minden bizonnyal a Qualcomm jelenlegi legerősebbjét, a Snapdragon 888 Plus-t jelenti majd.

A gyártó általában szeptember-október környékén mutatja be a második féléves csúcsmobilokat, de egyelőre nincs fix dátumunk. Viszont egy forrás szerint lehet, hogy az egész átkerülhet jövő év legelejére a chiphiány miatt. Azért reméljük, még idén tesztelhetjük a 9T-t, és megnézhetjük, a OnePlus továbbra is ugyanolyan gőzerővel tör-e előre a piacon.

Huawei P50

A hányatott sorsú vállalat új csúcsmodell-sorozata abban a tekintetben kakukktojás, hogy már megjelent, de csak Kínában, tehát a globális bejelentés még előttünk van. Hardveresen mindenesetre van mit várni: a legnagyobb, P50 Pro modell ugyenis 6,6 hüvelykes, 1228 x 2700 képpontos, 120 Hz-es OLED kijelzőt kapott, alatta pedig Snapdragon 888 rendszerchip dolgozik 12 GB RAM társaságában.

Fotós szinten egy négykamerás egységgel lehet játszadozni, ahol a főkamera 50, az ultraszéles 13, a monokróm segédlencse 40, míg a tele 64 megapixeles, utóbbi ráadásul 3,5x optikai és 200x digitális zoomra képes. A 4360 mAh akksit ráadásul 66W-os gyorstöltéssel is fel lehet pumpálni – viszont egyelőre továbbra sem a Google-féle Android fut a mobilon, hanem a Huawei legfrissebb, saját fejlesztésű (bár szintén Androidra épülő) rendszere, a HarmonyOS 2.

A “normál” P50 némelyest szerényebb, de így is nagyon erős tudást villant: a valamivel kisebb kijelző “csak” 90 Hz-es, az akku 4100 mAh kapacitású, és a kamerák elrendezése is már: 50 megapixeles fő lencse, 13 megapixeles ultraszéles, és 12 megapixeles telefotó, amely 5x optikai zoomra képes. Hogy mikor lesz a világszintű értékesítés startja, azt viszont egyelőre csak a Huawei vezetői tudják.

Nokia 10

A néhány éve újraéledt Nokia brand idei képviselője csak valószínűleg kapja ezt a nevet, korábban 9.1, 9.2, 9.3 neveket is lehetett hallani, ahogy egy X60 elnevezés is szóba került, de jelenleg szerencsére a lehető legtisztábban értelmezhető Nokia 10 tűnik győztesnek. A legfrissebb információk szerint “valamikor november 11 előtt” mutatják be, és állítólag lesz néhány kifejezetten erős jellemzője. A források szerint a szelfikameráját már a kijelző alá építik, ezért az előlapon nem lesz sem belógó kamerafül, sem apró lyuk. A hátoldalon pedig egy öttagú (!!!) kameraszigetet várnak a szakértők, amit egyesek szerint 108, mások szerint pedig egyenesen 200 megapixeles főkamera ural. Az akku állítólag 6000 mAh lesz, a kijelző tükörsima 144 Hz frissítést kap, belül pedig Snapdragon 888 chipset dolgozik.

Ez már csak azért is fontos hír, mert újraindítása óta a Nokia (pontosabban a brand mögött álló HMD Global) inkább megbízható, de elérhető árú középkategóriás, valamint belépő szintű modellekre állt rá, és sokan régóta várják már egy igazi csúcsmodell érkezését.

Google Pixel 6

Nagyon sokan még mindig érdekesnek tartják, hogy a Google scak nagyon óvatosan közelít a saját mobilok gyártásához. Ahelyett, hogy milliószámra dobná piacra őket, inkább limitált “referencia-készülékeknek” kezeli a Pixel telefonokat, ráadásul nem is száll be a minél izmosabb hardverek és minél több kamerás hátlapok versenyébe. Inkább a minőség és az ár-érték terén igyekszik útmutatást adni, és saját csatornákon keresztül értékesíteni a készülékeket. Jó kérdés, hogy ez utóbbi változik-e majd a hatos sorozat érkezésével, de azt már viszonylag biztosan lehet tudni, hogy idén egy Pixel 6 és egy Pixel 6 Pro modellt lepleznek le.

Teljesen új chipekkel, a Google saját fejlesztésű Tensor lapkáival érkezhetnek az új mobilok, amelyek teljesen áttervezett dizájnt is kapnak majd. A másoknál már megszokott “kameraszigetek” helyett a hátlapon egy teljes csík emelkedik majd ki a síkból, amelyen a Pro esetében most már három lencsetag kap helyet (normál, ultraszéles és tele), az alap-kiadásról a telefotós lencse lemarad. A felbontásokról még csak pletykákat lehet hallani, de állítólag a főkamera 50, a tele 48, míg a széleslátószögű 12 megapixeles felbontást kap. Az akkut a Pro verziónál 5000 mAh kapacitásúra várják a szakértők, míg az erős rendszerchip mellé 12 GB RAM és akár fél terabájt tárhely kerülhet a burkolat alá. A normál kiadásban 4614 mAh akku, 8 GB RAM és maximum 256 GB tárhely lesz a források szerint.

Ez tehát azt jelenti, hogy az eddigi óvatoskodás helyett most bekeményít a Google és egy igazi erőgéppel jelentkezik, amelyen egyébként 120 Hz-es képfrissítésű, hajlított kijelző is helyet kap. Ha végre a terjesztés is szélesebb körű lenne, a Pixel 6 még okozhat nagy meglepetést világszerte, mi mindenesetre reménykedünk a legjobbakban. A bemutató időpontja viszont egyelőre titok.

Samsung és a Note hűlt helye

Egész eddig amolyan kváziszabványként lehetett kezelni, hogy a Samsung kétszer ad ki csúcsmobilt egy évben. Minden januárban érkezik az aktuális Galaxy S sorozat, míg nyár végén vagy ősz legelején landol a még erősebb, érintőtollal felturbózott Note széria új verziója. Az idei évvel azonban megszűnt a Note sorozat, épp ezért teljesen új Samsung csúcsmobilt majd csak januárban érdemes várni. Idénre tehát marad a Galaxy S21, S21 Plus és S21 Ultra a koreai cég kínálatának tetején, és a minden bizonnyal S22 névre keresztelt folytatással kivárják 2022-t.

Idén megjelenik viszont még az S21 sorozat kissé olcsóbb, “Fan Edition” kiadása, az S21 FE, amely a januári három készülék kissé visszafogottabb tudású képviselője lesz. Nem hivatalos szivárogtatások szerint az idei FE modellről lemarad például az audió jack és a microSD tárhelybővítés, ráadásul a 4500 mAh akku is legfeljebb 25W szintig tölthető.

A motor azonban erős marad, a célpiactól függően Snapdragon 888 vagy a hasonló erejű Exynos 2100 chip mellé 6-8 GB RAM és 128-256 GB tárhely kerül majd. Az igazi meglepetést viszont biztosan a következő Galaxy S sorozat hozza majd, valamikor a karácsonyi bejgliszezon és az “idén nem veszek drága új mobilt” jellegű újévi fogadalmak után.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét