Telefon az iskolakezdésre: új és elérhető vagy örökölt csúcsmobil?

0

Lassan már nem az a kérdés, kell-e a gyereknek okostelefon, mint inkább az, hogy milyen. Most az iskolakezdés apropóján szedünk össze néhány tippet ezzel kapcsolatban.

A gyereknevelési kérdéseken bármikor jót tudtak vitatkozni eltérő életfilozófiát valló szülők. Mára a megoldandó problémák közé kerültek a digitális eszközökhöz kapcsolódó kérdések is, például az, mennyi képernyőidőt kell vagy szabad biztosítani a gyerekeknek? Mikor lesznek elég idősek az első számítógéphez, tablethez vagy okostelefonhoz? Hagyjunk nekik teret a magánéletre vagy inkább nézzen videó-streamekert közösen a család?

A fenti kérdések többségére több bevett válasz is van. Talán csak a YouTube-fogyasztás kapcsán kezd valamelyest egységessé válni a szakemberek véleménye, miszerint online videós tartalmakat a szülőkkel közösen jobb fogyasztani, mert így elkerülhető az oldal ajánlóalgoritmusának káros hatása. Így ugyanis még véletlenül sem jut olyan videó a gyermekek közelébe, aminek a szülő nem örülne.

Persze a képernyőidőről való beszélgetés elkezdéséhez először képrenyőre van szükség. Ebben pedig már tudunk biztosan segíteni így a tanévkezdés első napjaiban. Azt minden bizonnyal a szülők is észrevehették, hogy mára a mobilra való vágy minden gyereknél hamarabb jelenik meg annál, mint amit felnőttként ideálisnak gondolnának.

Telefon helyett okosóra

Az alsó tagozatosok számára a digitális eszközök még nem számítanak létszükségletnek. Az írás tanulásában vagy a matematika alapjainak elsajátításában kevesebbet segít a mobil, mint a később megtanulandó anyag esetében. Salamon Károly, a Magyar Telekom készülékspecialistája éppen ezért a kifejezetten gyermekek számára tervezett okosórákat ajánlja a legfiatalabbaknak.

Legyen szó akár az olcsóbb MyKi Touch, akár a drágább Xplora X5 Play óráról, mindkettő alkalmas arra, hogy kapcsolatot tartsunk a gyermekünkkel. Az eSIM technológiát támogató órákhoz nincs szükség táreszközként sem egy okostelefonra, saját maguktól kapcsolódnak a mobilhálózatra, és a beépített mikrofonjuk, hangszórójuk hívások lebonyolítását is biztosítja. Az adatkapcsolat lehetővé teszi, hogy a szülők ellenőrizzék, hol tartózkodik éppen gyermekük, illetve biztonsági zónákat is meghatározhatnak, például az iskola területét vagy a rokonok lakásait. Ez utóbbi funkció arra jó, hogy a készülék riaszthatja a szülőket, ha a gyermek elhagyta bármelyik, előre megbízhatónak minősített helyet. Az olcsóbb óra 30 ezer forintba kerül, a drágábbik pedig 60 ezerért vihető haza, az órákhoz szükséges mobil előfizetés pedig havonta 990 forint, ami nem nagy ár a biztonságért.

Mi legyen az első mobil?

Salamon Károly szerint Magyarországon a gyerekeknek jellemzően árérzékenyen vásárolnak telefont a szülők. “A saját iPhone többnyire a gimnazisták esetében merül először fel. Kivéve, ha a családon belül akad egy előző generációs telefon, amit oda lehet adni a felsős diáknak” – mondta a készülékspecialista. Ha új készülékben gondolkodnak a szülők, első okostelefonként sokkal gyakoribbnak számítanak a belépő kategóriás eszközök. Harmincezer forintért már lehet olyan készüléket találni, mint amilyen például a Samsung Galaxy A10, ami már „jó nevű” gyártótól érkezik, elegendő tárhelyet kínál és bár nem számít a leggyorsabbnak, egy felsős diák számítási igényeit még kiszolgálja. A név, a divatos márka ebben a korban még fontos, de szerencsére ezek a gyártók egyáltalán nem csak a csúcskategóriára céloznak: a belépő és középkategóriás modelleken is már futnak a fiatalok által kedvelt közösségi appok és az egyszerűbb játékok.

A fenti Samsunggal, és a hasonló árkategóriás készülékkel csupán egy problémát találhatnak a fiatal felhasználóik: ezeknek a mobiloknak jellemzően egy-két generációs lemaradásban van az élvonalhoz képest a kamerája. “A gyerekek számára a kamera a legfontosabb funkció a telefonban. Ez kell a TikTok videók készítéséhez, az Instagramra fotózáshoz” – mondta Salamon Károly. Az igazán jó kamerák azonban a csúcsmodellekben találhatók meg. Ha ez a szempont felmerül, akkor a legolcsóbb, a Telekom kínálatában megtalálható alternatíva a Samsung Galaxy A52, amely ugyan listaáron 136 ezer forintba kerül, ám kamerája sok drágább készülékét is megelőzi. Opció lehet még a Xiaomi Redmi 9T vagy Xiaomi Redmi Note 10 készülék is, ami olcsóbb, és szintén impresszív kamerakollekcióval van felszerelve.

A választást bonyolíthatja, ha a gyerek komolyabban játszik a telefonon. Ilyen esetben a 60 és 120 hertzes képfrissítésre képes kijelzők is felmerülhetnek igényként – mondta Salamon Károly. Persze, amíg a gyerek magától nem kéri, ezt a drágító tényezőt szülőként nem érdemes magunktól felvetni – ajánlja jótanácsként. A tinédzserkor beköszöntével és a középiskolával pedig egyre vonzóbbnak tűnik a fiatalok számára az Apple iPhone-ja. A készülékek mellett szól, hogy jól őrzik az értéküket, illetve komoly kisipar épült ki a javításukra, ha esetleg leesnének és eltörne egy-két elemük. Ellenük szól viszont, hogy még használtan is drágának számítanak.

A különféle nemzetközi fórumokon és szakmai véleményekben sokszor elhangzik, hogy a gyerekekkel komolyan és nyíltan érdemes megbeszélni a mobilvásárlást: az a legjobb, ha ők is értik, hogy nem „büntiből” kapnak esetleg kevéssé divatos vagy mindentudó csúcskészülékeket, és tevőlegesen benne vannak az ár-érték arány mentén történő kiválasztás folyamatában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét