Halló, itt a klónom beszél: és ez már nem sci-fi!

0

Lassan végképp elfelejthetjük azt a kellemetlen reakciót, amikor egy bejövő hívást kénytelenek vagyunk elutasítani, mert épp nem tudunk beszélni. Nem, nem a hangpostáról van szó, hanem élő beszélgetésről – csak épp helyettünk a hangklónunk válaszol a hívásra.

A mobiltelefonok megjelenésével villámgyorsan elhárult az az akadály, hogy valakit csak akkor tudtunk felhívni, amikor az illető a vezetékes telefonja közelében tartózkodott. Ez aztán hamar alapvetéssé vált, az emberek konkrétan megsértődtek akkor, ha a hívott fél nem válaszolt, mondván: “de hát akkor minek van nálad az a vacak, ha képtelen vagy felvenni”. Idő kellett ahhoz, hogy kialakuljon egy új mobilos etikett, amibe beletartozik, hogy hívó és hívott számára is nyilvánvalóan vannak olyan élethelyzetek, amikor nem ajánlott vagy épp nem illik szóban válaszolni a beérkező csörgésre. Ha épp egy megbeszélésen ülünk a cégnél, az orvosi váróban préselődünk a többi páciens közé, vagy épp egy csendes vasúti kocsiban utazunk az éjszaka közepén, azzal még nem volna gond, hogy halljuk a hívót, erre bőven állnak rendelkezésre vezeték nélküli és vezetékes fülhallgatók. De szóban válaszolni – erre sokszor nincs lehetőség.

Egy időben erre a hangposta volt a legnépszerűbb megoldás, bár az adatok azt mutatják, hogy szép lassan “kiszerettek” ebből a felhasználók. Ehelyett inkább szöveges üzeneteket küldenek, vagy valamilyen chatszolgáltatásban kezdenek rápötyögni a keresett személyre, ami ugyan halkabb megoldás, de mindkét féltől azt követeli meg, hogy a leggyorsabb, verbális kommunikációs mód helyett a képernyőn gépeljék be az üzeneteiket. És ekkor jött az egyre többször emlegetett új barátunk, a mesterséges intelligencia.

Én vagyok a saját chatbotom

A Samsung február legvégén mutatta be a saját mobilkészülékein elérhető MI-asszisztens, a Bixby legújabb verzióját. Ez több finomhangolás mellett azt is lehetővé teszi, hogy a hívott fél úgy válaszoljon egy bejövő hívásra, hogy ahhoz a saját hangját használja, de anélkül, hogy neki egyetlen hangot is ki kellene adnia a beszélgetés közben. A Bixby ugyanis mostantól képes arra, hogy a hívott fél hangján válaszoljon a bejövő hívásokra, és bármit így olvasson be a készülék tulajdonosának begépelt mondatai, utasításai alapján.

A Samsung mobilokon az Androidra ráhúzott One UI felhasználói felület ötödik generációja ennek még egy kezdetlegesebb változatát használta, ekkor ugyanis egy szintetikusan generált robothangot lehetett hasonlóan vezérelni, azonban a legújabb Samsung telefonokon elérhető One UI 5.1-ben már “betaníthatjuk” a Bixby asszisztenst saját hangunkra. Ehhez a Bixby Custom Voice Creator appot kell futtatni és beolvasni néhány mondatot. Ezt a rendszer elemzi, majd előállítja azt a robot-klónt, amely a telefon birtokosa helyett, de az ő hangján képes beszélni a hívóval.

Arra azért még ne várjunk féllábon, hogy ez a funkció Magyarországra is heteken belül megérkezik: a nyelvi sajátosságok miatt első körben a Samsung “hazájában”, Dél-Koreában, koreai nyelven működik az új szolgáltatás, amelyet minden bizonnyal kiterjesztenek majd más nyelvekre is, de itt is esélyesen az angol, valamint más világnyelvek élveznek majd prioritást.

Az viszont jól látszik, hogy a helyét jó ideje keresgélő mesterséges intelligencia végre kezd beszivárogni teljesen általános, hétköznapi területekre is az öntanuló nyelvi algoritmusok (lásd ChatGPT, vagy akár a Telekomnál a telefonos ügyfélszolgálati feladatokat ellátó Vanda) fejlődésének köszönhetően. Esélyesen a Samsungon kívül mások is elkezdenek majd hasonló megoldásokkal kísérletezni – emlékezzünk például arra, hogy jó pár éve a Google már demózott egy olyan funkciót, amikor az asszisztens (igaz, még robothangon) képes volt felhívni egy fodrászatot és egyeztetni vele egy időpontot a tulajdonosa számára. A Samsung újdonsága egyrészt az öntanuló algoritmusok fejlődésére épít, viszont a hangkarakter személyre szabásával egy új szintre lép abban a tekintetben is, hogy a beszélgetőpartner immár nem egy egyértelműen szintetikus, “robotos” hanggal beszélgethet, hanem a hívott fél hangját hallja.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét