Mobilok, kütyük és trendek: az idei Mobile World Congress legfontosabb és legérdekesebb újdonságai

0

A Barcelonában évente megrendezett mobilos világ-seregszemle pár évre befékezett a járványhelyzet miatt, de idén újra teljes gőzzel üzemel. Jöttek is hihetetlen új bejelentések és meghökkentő sajtóesemények, ezekből válogattuk ki a legfontosabbakat.

A mobilos szakma képviselői jó ideje alapvetésként kezelték, hogy az év igazi megnyitója számukra nem az újévi pezsgőpukkantás, hanem a február, amikor szépen elzarándokolnak a katalán városba. Itt néhány örök távolmaradótól eltekintve (akikre hamarosan visszatérünk) mindenkinek az a célja, hogy elkápráztassa a szakmát a korábbinál szebb, jobb, gyorsabb, okosabb termékekkel, valamint előadásokon és workshopokon vázolja fel, szerinte hogy néz ki az üzletág közeljövője.

Az eseményt 2020-ban a Covid terjedésének kezdetén az utolsó pillanatig igyekeztek megtartani, de végül a start előtt nem sokkal voltak kénytelenek lemondani az egészet a szervezők. A helyzet 2021-ben sem javult sokat, akkor végül júniusra tolták a februári időpontot, ami viszont azt jelentette, hogy addigra sok gyártó már túl volt a legfontosabb bejelentésein. Tavaly aztán újra sikerült februárban megrendezni az immár MWC Barcelona néven futó eseményt, de jól láthatóan az idei évre rázódott helyre minden, még olyan gyártók és egyéb szereplők is visszatértek, amelyek a 2022-es rendezvényre még óvatosságból nem mentek el. Szóval a járványhelyzetet tekintve az MWC felállt és leporolta magát, de vajon mi a helyzet az idei eseményen megjelentekkel és az általuk hozott újdonságokkal? Egy fontos előadásról már külön cikkben is értekeztünk, ahol a Deutsche Telekom vezére szokatlanul intenzíven igyekezett felrázni az európai távközlési piacot, de most nézzük a kézzel fogható, szemmel látható fejlesztéseket!

Van új a kijelző alatt

Az tény, hogy még idén sem várt senki olyan szintű, teljesen formabontó újdonságra, mint amilyen a “butatelefonok” világába berobbanó első iPhone volt annak idején – bár sokan sokféle új iránnyal kísérleteznek, a mobilok még egy ideig esélyesen ugyanazok a téglalapok maradnak, mint az elmúlt pár évben, még ha színekben, néhány funkcióban el is térhetnek egymástól. Az elmúlt évek igazi újdonsága talán a hajtogatós kivitel volt, de az idei MWC-n nem láttunk ezen a téren sem olyan igazi tülekedést.

Annál fontosabb volt azonban a mobilok energiaellátásának kérdése. Ez nem csoda, hiszen ha külsőre nem is sok változik a telefonokban, az egyre erősebb hardver, egyre részletesebb kijelző és az egyre többféle hálózat kezelése komolyan megizzasztja az akkumulátorokat. Maguk az akkuk persze szintén megmaradtak a jól ismert lítium-alapú technológia mellett, a grafén megjelenésére tovább kell várnunk – de ettől még érkezett néhány tényleg komoly újítás e téren. A Xiaomi például megmutatta a Redmi Note 12 Discovery Edition nevű készülékét, amely ugyan nálunk még nem elérhető, de egyes országokban már elkezdték a forgalmazását. A mobil különlegessége, hogy a 4300 mAh kapacitású, tehát az átlagnál kicsit erősebb akkumulátorát egy 210 W teljesítményű töltővel mindössze 9 perc alatt lehet teljesen lemerült állapotról száz százalékra tölteni.

És ez még semmi: a cég már demózta azt is, mi lesz a következő állomás. Egy tavalyi, Redmi Note 12 Pro+ modellen szemléltették azt a 300 W-os gyorstöltési megoldást, amely mindössze 5 perc alatt pumpálja tele nulláról a készülék akkuját, ha pedig csak két percre tudunk majd megállni egy “falmalacnál”, akkor is 50 százalékra tudjuk visszatölteni a telefon áramforrását. A módszer egyik trükkje az, hogy az akkumulátort két részre osztották a burkolat alatt, és egy speciális kábellel tudjuk egyszerre a kettőt tölteni. Pedig már az is szép eredmény, hogy a napokban már nálunk is megjelenő Xiaomi csúcskészülék, a 13 Pro is 19 perc alatt tölthető maximumra – ez is hihetetlenül elhúzott a legfrissebb iPhone vagy Samsung csúcsmodellek akár 1-másfél órás töltési idejéhez képest.

Az áramellátás egyébként más gyártóknál is fontos szerepet kapott, többek között a gaming varázsszó mellé csatolva. Egyre többen játszanak ugyanis mobilon, és a játék bizony pont olyasvalami, ami imádja “zabálni” az áramot. Épp ezért olyan, kifejezetten játékosoknak szóló márkáknál is odafigyelnek a töltésre, mint a Nubia: az elsőként távol-keleti piacokon megjelenő Red Magic Pro+ 5000 mAh kapacitású aksiját 165 wattos adapter tudja telepumpálni 14 perc alatt. A Realme ugyan nem kifejezetten gamer márka, de egyre népszerűbb világszerte, itt a GT3 240W nevű modell 5 perces töltését mutogatták boldogan.

Eközben a Honor magát az akkumulátort vette kezelésbe: a telepben található anód anyagának felturbózásával sikerült olyan 5450 mAh kapacitású akkut gyártaniuk a Magic5 Pro készülék Kínában kihozott, speciális változatába, amely méretében nem tér el az Európában forgalmazott változat 5100 mAh aksijától. Hogy az öreg kontinensen mikor jelenhetnek meg ilyen telepekkel szerelt telefonok, az persze jó kérdés, mert ehhez egy komoly engedélyeztetési folyamatnak kell végbemennie.

A hajtogatós trend annyiban látszott, hogy szép lassan a kisebb, vagy akár a nyugati világban teljesen ismeretlen gyártók is kihozták első ilyen készülékeiket. A technológia tehát kilépett az innovátorok műhelyeiből, de persze egyelőre lassan érkeznek a valóban használható fold mobilok – inkább annyi lehet a folyamat előnye, hogy a nagy gyártók talán lassan csökkenteni tudják a még mindig ultra-prémium szinten mozgó kategória árát (ha akarják persze).

Ha pedig a hajtogatás utáni korszakra vagyunk kíváncsiak, talán az a feltekerhető koncepció lehet majd egyszer befutó, amit az LG promózott legelőször. Most pedig a Motorola standján láttunk egy ilyen technológiára épülő mobilt, igaz, a fenti képen látható Rizr egyelőre csak koncepció. Ennek ellenére ez a demókészülék is meglepően jól összerakottnak tűnt: az alapesetben 5 hüvelykes képátlójú kijelző egy gombnyomásra felfelé kijjebb tekeredik, és 6,5 hüvelykesre nő, de egyes alkalmazások maguktól is állíthatják a méretet attól függően, hogy mi az ideális a működésükhöz. Visszahúzott állapotában a kijelző extra része ráhajlik a készülék hátlapjára és itt is használhat marad például gyorsinformációk megjelenítésére, bejövő hívások kezelésére. Már csak az a kérdés, mikor lesz a koncepcióból piaci termék a Motorolánál és persze másoknál, erről viszont egyelőre semmilyen információ nem hangzott el.

Újra támadnak az okosszemüvegek?

Bár annak idején, az első Google Glass hírére mindenki a virtuális valóság új korszakáról hozsannázott, egyelőre sem a Google szemüvege, sem az Oculus vagy a HoloLens nem hozott igazi VR-robbanást. Viszont a fejlesztők, élükön a Metánál fűt-fát ígérgető Mark Zuckerberggel folyamatosan hangoztatják, hogy a virtuális környezetbe helyezett metaverzumok lesznek a világ nagy tech-megváltói, ami egyeseket újra a kapcsolódó hardverek fejlesztésére serkentett.

Persze a teljes szakma által lélegzetvisszafojtva várt Apple-szemüvegről még semmilyen hivatalos hír nem látott napvilágot, az MWC-n azért többen mutogattak saját megoldásokat. A lényeg mindegyiknél az, hogy az ormótlan headsetek helyett tényleg szemüveghez hasonlító kialakítással és méretekkel rendelkezzen az újdonság, amely inkább a kiterjesztett valóságot részesíti előnyben a “sima” VR helyett, tehát látjuk rajta keresztül a valós környezetet, amelyre képes virtuális elemeket helyezni a technológia.

Ilyen szemüveget demózott például a TCL, amely ugyan még mindig kicsit bumfordi egy hagyományos szemüveghez képest, de már teljesen elfogadható a formatervezése és főként a tömege. A 450 wattos akkumulátor nagyjából 7-8 órányi működésre képes egy feltöltéssel. A szemüveg plexi lencséjére egy áttetsző, full HD kijelzőt húztak, ezen látjuk a virtuális elemeket, de az eszköz elején van egy 16 megapixeles kamera is. A vezérlésre a száron lévő érintőfelületet használhatjuk, de az ujjunkra húzhatunk egy Bluetooth gyűrűt is, amit szintén nyomkodhatunk kedvünkre. Hasonló szemüveget villantott a kiállításon az Oppo is Air Glass 2 néven, a Xiaomi pedig Wireless AR Glass Discovery Edition néven mutatta meg saját fejlesztését. Már csak annyi kell, hogy a metaverzumokat és egyéb AR-fejlesztéseket ígérő szoftveres szereplők tényleg mutassanak valamit, amiért megéri majd ilyen szemrevalókat beszerezni.

Egyre többet tudó óra minden csuklóra

Az okosórák kategóriája szintén egy olyan terület, amire a nevesebb gyártókon kívül már a kisebb versenyzők is ráugrottak, a bemutatókon és standokon katonásan sorjáztak a különféle csuklóravalók. Azt azért látni lehetett, hogy az Apple, a Samsung és a Huawei hihetetlenül előremutató egészségügyi fejlesztéseit és szenzorarzenálját még nem igazán hozzák a klónok, de ha valami változik a piac szélesedésétől, az mindenképp az árak óvatos visszaesése lehet (legalábbis reméljük).

Persze érdekesség itt is akadt, például a Huawei újdonsága: a Watch Buds pontosan azt adja, amit a neve sugall: egyszerre okosóra és headset. Oké, nem egyben, mert fura lenne a kezünket a fülünk mellé szorítva mászkálni a nagyvilágban: itt egy olyan óráról van szó, aminek a felnyitható számlapja alatt találunk két apró fülhallgatót is. Ha szeretnénk az óra használata mellett a füleseket is tölteni, az egység akkuja nagyjából három napot bír egy feltöltéssel, ilyenkor a pici hangkeltők négy órát tudnak zenélni egyhuzamban. Ha viszont fontosabb az, hogy csak az óra bírja sokáig, leállíthatjuk a fülesek töltését. Ami pedig az igazán meglepő az egészben, hogy mindezt sikerült úgy megoldani, hogy a kis fülesekkel megpakolt óra nem sokkal vastagabb, mint más okosórák – már csak az a kérdés, hogy ha ez így is megy, akkor miért nem vékonyabb az összes többi.

Persze új modellekkel érkeztek más fontos gyártók is, a Xiaomi például kihozta a Watch S1 Pro változatát, amely kissé nagyobb felbontású számlapot és többek között a bőr hőmérsékletét figyelő szenzort is kapott.

Nem mind mobil, ami fénylik

Természetesen az MWC sem csak a szorosan értelmezett mobilos piacra fókuszál – már csak azért sem, mert maguk a gyártók is sokfelé kacsintgatnak, a Xiaomi például új elektromos rollerét is nagy csinnadrattával mutatta meg. De voltak itt bőven új laptopok, amelyek közül a legnagyobb figyelem talán a Lenovo legfrissebb ThinkPad generációját kísérte. Az X13 újdonsága, hogy a vékony, de strapabíró modell hűtését az eszköz hátuljára mozgatták, hogy még ölben tartva se izzaszthassa meg a combunkat, és persze ne melegedjen fel, ha épp otthon a párnára helyezve dolgoznánk rajta. A Z13 Gen 2 viszont egy újfajta touchpadet alkalmaz, amely rezgő visszajelzéssel segíti a használatot.

Tabletek terén is szép termést hozott az idei kiállítás: akadtak a profi, már-már laptopszerű használathoz tervezettek, mint a 14,5 hüvelykes kijelzővel, mágneses billentyűzettel és érintőtollal ellátott Lenovo Tab Extreme, de olyan érdekességek is megjelentek, mint az Ulefone Armor Pad, amely a hátlapra szerelhető tépőzárral és strapabíró kialakítással az ipari felhasználást célozza. A ZTE pedig olyan táblagéppel érkezett Barcelonába, amely egy rég elfeledett technológiát hoz vissza: a Nubia Pad 3D nevéből ki is található, mit tud a kijelző, ráadásul speciális szemüveg nélkül.

Összességében tehát az ismét ereje teljében tündöklő MWC jó pár izgalmas fejlesztést tudott összegyűjteni, bár az is tény, hogy ezek egy része még nem mostanában kerül majd a boltokba. Viszont a kiállítás továbbra is biztosított mindenkit arról, hogy lesz miről álmodozni telefonok és egyéb kütyük terén.

Nézd meg ezt az összefoglaló videót az eseményről:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét