iPhone 13, új Watch és iPad – ezt dobta idén az Apple

0

A Cupertino-i gigacég évente megtartott iPhone-bemutatói még azoknak is érdekesek, akik esetleg nem almás telefonra vágynak, hiszen az i-mobilok tudása és ára erősen kihat az egész piacra. Nézzük, mi érkezett most!

Épp csak pár napja írtunk arról egy előzetest, hogy milyen csúcsmobilos bejelentésekre lehet számítani az idei második félévben. Persze az emberek nagy százaléka anyagi, vagy egyszerűen megfontolásbeli okokból nem a legdrágább és legnagyobb tudású készülékeket vásárolja meg, de az is tény, hogy az aktuális prémium telefonok által elindított trendek szép lassan úgyis “leszivárognak” a középkategória irányába a soktagú fotós rendszertől a megnövelt képernyő-frissítésig, tehát már csak ezért is érdemes figyelni, mivel rukkolnak elő a “nagyok”. Ez pedig fokozottan igaz az Apple bemutatóira, ugyanis az újabbnál újabb iPhone-ok még akkor is egyfajta kváziszabványt teremtenek minden évben, ha már nem is ugyanazt a “nálunk jelent meg először” attitűdöt képviselik, mint kezdetekben. Szóval érdemes megnézni, mit villant az iPhone 13 család, és persze az sem mellékes, milyen egyéb új eszközök kísérték őket a szeptember 14-i leleplezésen.

Innovátor helyett trendbajnok

Azt persze nem érdemes várni az Apple-től, hogy egy tizensokadik iPhone-nal felforgatja a mobilos világot. Az első néhány évben érthetően igazi úttörőként tekinthettünk az almás telefonokra, hiszen az első iPhone tette igazán általánossá és mindenki által szerethetővé az érintőkijelzős okostelefon fogalmát, és megjelenésekor a versenytársak legfeljebb érintőpálcikás, nehézkes rendszerrel felszerelt, csak geekek által kedvelt PDA-kkal szemben nyerték meg az innovációs versenyt. Azóta viszont felnőtt a teljes mobilpiac, és a legnagyobb nevektől a pár éve még nevenincs, távol-keleti cégecskékig sokan tudnak szintén csúcskategóriás készülékeket összerakni.

Az iPhone-ok szerepe tehát megváltozott, és manapság már nem azért várjuk a bemutatóikat, mert meg vagyunk győződve arról, hogy máshol még sosem látott csodákkal kápráztatnak el minket. Bár persze azért titokban mindenki reménykedik, hogy mondjuk pont idén az Apple majd jól lenyűgöz minket mondjuk egy olyan mobillal, amelyen kijelző helyett a Star Wars hologramjához hasonlóan jelenik meg a tartalom, vagy hagyományos készülékház helyett a csuklónkba vagy épp a fogunkba építhetjük be a telefonunkat. De maradjunk a realitások talaján: egy ilyen szintű új technológiai bummról azért jóval korábban tudnánk, a mostani évek inkább arról szólnak, hogy a már meglévő megoldásokat finomítják a gyártók: az új telefonok kis túlzással pontosan azt tudják, mint az előző generációk, csak épp mindig egy kicsit jobban, szebben vagy gyorsabban.

Az Apple szerepe tehát egy ilyen környezetben egyértelműen megváltozott. A sosem látott újdonság helyett úgy néz a közönség a legfrissebb iPhone-okra, mint ahogy mondjuk a divatvilág figyeli a szupermodellek vonulását: lehet, hogy a rajtuk megjelenő ruhakölteményekhez hasonló létezett már korábban is, de ha ők viselik, akkortól lesz belőle igazán általános divat. Ha tehát a frissen megjelenő iPhone-ban megjelenik egy máshol már esetleg látott technológia, akkor a nagyközönség is rábólinthat: ez a tulajdonság mostantól “kötelezővé” válik a teljes piacon. Ennek fényében nézzük, mit emelt be saját készülékébe Tim Cook és óriásvállalata!

Az óvatos fejlesztések éve

Az egyrészt nem változott, hogy idén is teljes család jelent meg iPhone-okból. A 13-as sorszámból négyet kapunk: idén is kihoztak egy olyan modellt, amely méretben és árban is visszafogottabb, ezt ismét mini néven indítják útnak. A “normál” iPhone 13 fölött pedig ismét találunk Pro és Pro Max elnevezésű készülékeket. Az egyértelműen látszik idén, hogy az Apple olyasmit nem épített bele ezekbe a telefonokba, amelyet még senki másnál nem láttunk – az más kérdés, hogy a gyártóra jellemző minőségi és divat-standardeket ismét megbízhatóan hozták. Mind a négy telefonban egy új Apple chipkészlet, az A15 Bionic dolgozik. A hat processzormagra épülő egység állítólag 20 százalékkal gyorsabb lett a korábbi generációnál, ehhez a Pro és Pro Max modellekben egy ötmagos grafikai egység is csatlakozik, ami a minden eddiginél erősebb videós és fotós képességeket segíti. Természetesen a kijelzők ismét OLED panelt kaptak, de itt már van olyan újdonság, amelyre kicsit később visszatérünk.

Közös új tulajdonság még az, hogy mindegyik iPhone 13 modell megkapta az IP68 védelmet por és víz ellen, a kijelzőket pedig egy korábbiaknál ellenállóbb, Ceramic Shield nevű technológia védi. Nagyjából 20 százalékkal kisebb lett a kijelzőbe belógó mini szelfikamera- és szenzor-sziget, a notch. Megmaradt a MagSafe kiegészítőkkel való kompatibilitás, és ami szintén közös újdonság, hogy most már mindegyik modell főkamerái megkapták a szenzorszintű optikai stabilizátort.

A 13 mini ismét 5,4 hüvelykes kijelzőt kapott, tehát ha valakinek herótja van a péklapát méretű készülékekből, máris avathat egy új kedvencet. A megjelenítő felbontása továbbra is 2340×1080 képpont, és az általános 800 nites fénysűrűséget pontonként akár 1200-ra is fel tudja húzni.

A 13 mini és a “sima” 13 hátulján is dupla kamerát találunk, ezúttal átlós elrendezéssel kerültek a kidudorodó kameraszigetre. A főkamera felbontása 12 megapixel, ami kevésnek tűnhet más gyártók 50 vagy akár 100 megapixeléhez képest, de érdemes megjegyezni, hogy az Apple direkt nem szállt bele ilyen szinten a felbontás-háborúba: az említett hatalmas kamerákat is általában úgy használják a konkurens készülékek, hogy az ezekkel rögzített adatokat “leképezik” tizenpár megapixelre. Az iPhone fő kameramodulja f/1.6 apertúrát, éjszakai módot kapott a már említett optikai képstabilizátor mellett. Társként egy ultraszéles kamera dolgozik, szintén 12 megapixellel, 120 fokos látószög és f/2.3 apertúra mellett. Reszeltek a mérnökök a szoftveres oldalon is, videók készítése alatt is elérhető már az autofókusz, a sztereó hanggal rendelkező videókat maximum 4K felbontásban rögzíthetjük, valamint részletesebb lehetőségeket ad a fotós portré mód. A szelfikamera szintén 12 megapixeles, itt azonban a képstabilizálás csak digitális.

A Pro és Pro Max modellekben újdonság az, hogy a 6,1 és 6,7 hüvelykes kijelzők immár tudják a gyorsabb képfrissítést – ez az egyik olyan funkció, amit a bevezetőben említettünk, konkurens modellek már pár éve tudnak hasonlót, de az Apple mostantól véglegesen a divatfunkciók közé emelte. A kijelzők 120 Hz-en frissítenek, ha szükség van rá, de a ProMotion névre hallgató megoldás a nagy iPhone-ok esetében azt tudja, hogy ha nincs szükség ilyen gyors kijelzőfrissítésre (mert mondjuk állóképet vagy statikus szöveget nézünk), akár 10 Hz-re is le tudja húzni az akku megóvása érdekében. A Pro kijelzője egyébként 2532×1170 képpontos, a Pro Max pedig 2778×1284 pixelen gazdálkodhat, és általános fénysűrűségük 1000 nites.

A két nagyobb készülékben már három lencserendszert találunk a kameraszigeten. A LiDAR modullal kiegészített trióban mindegyik kamera 12 megapixeles, a fő modul f/1.5-ös, nagy fényerejű, mellette az ultraszéles kamera f/1.8-as és autofókuszos, emellett pedig van egy extra zoom lencse is, amellyel háromszoros optikai zoomot tudunk elérni. Szintén érdekes, hogy itt nem csak a főkamera, hanem a másik kettő is kapott éjszakai módot, ezen kívül ez a két iPhone 13 kiadás már tud 2-6 centire lévő célokra beálló makró üzemmódot is – sőt, az ilyen makrók esetében még a lassított videózás is megoldható.

Szoftveresen itt is akad ráncfelvarrás: a videókban utólag is átszerkeszthetjük a fókusz és a mélységélesség változásait, és előre beállíthatunk személyes fotós stíluskészletet is.

Élhető mobilok, avagy iTermészet

Külön szekciót szántak a bemutatón annak, hogy elmondják, milyen környezetkímélő gyártási módszereket használnak az iPhone 13 sorozat esetében. Egyrészt a csomagolásnál már semmilyen műanyag fóliát nem alkalmaznak, a készülékekben a ritkaföldfémek 100 százaléka újrahasznosított, ahogy a tungsten, ólom és arany is teljesen reciklált. Egyes műanyag alkatrészek kizárólag újrafelhasznált PET-palackok anyagából készültek, és a telefonok teljes egészében újrahasznosíthatóak akkor, ha az Apple hivatalos partnereit használjuk majd a készülékek élete végén, ilyenkor nulla károsanyag termelődik a cég ígérete szerint.

Semmi meghökkentő, de így sem rossz a végeredmény

Összességében az látszik az új iPhone sorozaton, hogy idén egyik modellbe sem került valami olyan hihetetlen friss megoldás, amit ne láttunk volna más gyártóknál, de így egyben valóban szépre sikerült az összeállítás. Mindezt pedig úgy sikerült összehozni, hogy az elemzői várakozások ellenére egyik készülék sem lett drágább a tavalyi modellek nyitóáránál. Persze ez már így is elég húzós mondjuk a 10 évvel ezelőtti csúcsmobilok árszintjéhez viszonyítva, de ez a teljes mobilpiacra jellemző, nem csak az Apple-re, így tehát elmondható, hogy az árszint megtartása inkább jó hírnek számít. Az új készülékek hamarosan eljutnak Magyarországra és természetesen a mobilszolgáltatókhoz is, tehát aki élesben is próbálgatná az iPhone 13 család valamelyik tagját, már itthon sem kell sokat várnia.

…és még valami(k)

Természetesen Steve Jobs ikonikus előadásai óta nincs olyan Apple bemutató, ahol csupán egyetlen termékre vagy termékcsaládra fókuszálnának, és most is kaptunk további bejelentéseket. Egyrészt frissítettek az Apple TV+ szolgáltatáson, valamint megjelent a szintén előfizetéses Fitness+, amiben többek között megoszthatjuk barátainkkal a különféle mozgásaink információit, sőt akár együtt is edzhetünk messze lévő ismerőseinkkel, ha épp ilyesmire vágyunk.

Ennél azért valamivel érdekesebb az iPad 9 és az új iPad Mini bejelentése. Az új tabletekben A13 lapkakészlet dolgozik, ami a gyártó szerint hatszor gyorsabbá teszi az eszközöket a legjobb Android-alapú modelleknél. A normál iPad eleve megkap néhány olyan fejlesztést, ami eddig csak a Pro verziókban volt elérhető, de az igazán nagy fejlődést az iPad Mini hozta: a 8,3 hüvelykes kijelző alatt 40 százalékkal erősebb a processzor, 80 százalékkal gyorsabb a grafikus chip, a csatlakozó végre USB-C, és a mobil adatkapcsolattal rendelkező verzió már 5G-t is tud. A kijelző támogatja az Apple Pencil érintőceruzát, és az ujjlenyomat-olvasót beépítették a bekapcsológombba. Az apró tablet emellett kapott egy olyan frissítést, amellyel (persze nem a világ összes nyelvén) képes valós időben fordítani.

Emellett megjelent az Apple Watch Series 7, amely még mindig egyedi formát hoz, tehát ha valaki “klasszikus” óra-jellegű okosórát szeretne, csalódnia kell. Viszont van végre rajta apró virtuális billentyűzet, még erősebb védőüveg az óvatosan megnövelt kijelző előtt, a töltés pedig harmadával gyorsult.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét