Lesz-e határon átívelő VoLTE?

0

A rövid válasz: igen, sőt már van is. De mit is jelent ez a furcsa rövidítés és miért jó ez azoknak, akik használják? Az adatkapcsolaton át használt hanghívás lépett új szintre a napokban, ennek kapcsán szakértővel tekintjük át a VoLTE, avagy Voice over LTE történetét és jövőjét.

2017 óta a Telekom hálózatába tartozó egyes telefonok kijelzőjén, ahol a szolgáltató neve, a hálózat típusa, valamint a telefon akkujának töltöttsége és a térerő aktuális “pálcikái” jelennek meg, hívás közben is ott marad a 4G felirat. Ennek sokan talán nem is tulajdonítottak nagy jelentőséget, bár azt talán észrevehették, hogy az adatkapcsolatot használó alkalmazások nem lassulnak le, az adatforgalom nem szakad meg, ezzel egy időben a hanghívások felépülésének ideje felgyorsult, ahogy egyenletesebb és általánosan jobb lett az átvitt hang minősége is.

Az ötbetűs szócska a Voice over LTE technológia nevének rövidítése: nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy használatakor a hanghívások nem a megszokott csatornán, hanem már a mobilok adatkapcsolatán keresztül, digitális adatfolyamként közlekednek a két fél között. A megoldás egyre több készüléken érhető el már alapértelmezett módban is, ráadásul néhány napja sikeresen használható egy határon túli szolgáltató hálózatával összekapcsolva, roaming közben is. Hogy pontosan miről van szó, miért is jó ez a beszélgetőknek és mit lehet tudni a VoLTE jövőjéről, azt Szőnyi Andrástól, a Telekom Voice Service Development Product Ownerétől kérdeztük meg.

A 4G nem várt hozadéka

“Amikor a 2G és 3G hálózatokat fejlesztették, ezekben rögtön induláskor megjelent a hangátviteli és az adatátviteli képesség is, de a 4G esetében, legalábbis a technológia indulásakor más volt a helyzet” – magyarázta Szőnyi András. “A negyedik generációs mobilhálózat szabványosításánál az volt a fő cél, hogy az adatkapcsolatot lehessen gyorsítani. Az elképzelés szerint a 4G-t laptopokra, hálózati képességekkel rendelkező egyéb berendezésekre tervezték, hiszen a fejlesztés idején a telefonok még inkább a kisképernyős, nyomógombos típusokból kerültek ki, amelyeknek ugyan voltak bizonyos online funkciói, de jellemzően nem igényeltek óriási sávszélességet adatforgalomra. Mire azonban elterjedtek a 4G hálózatok, már megjelentek és gyorsan népszerűvé váltak a nagyképernyős, sokféle online funkcióra képes okostelefonok, amelyek egy idő után szintén 4G-képessé váltak.”

Szőnyi András, Magyar Telekom

Ahogy az új mobilok felkerültek a 4G-térképre, körvonalazódott az akkor legújabb hálózat egyik hiányossága: hiába voltak képesek a telefonok már a 4G-re kapcsolódva, nagy sávszélességgel adatokat küldeni és fogadni, a hanghívásokkal egyszerre nem működött a dolog. “Az első időszakban egy úgynevezett CS fallback nevű technológiával lehetett áthidalni a problémát, ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a hanghívás idejére a telefon visszakapcsolt az eggyel korábbi, 3G hálózatra, ezáltal az adatkommunikáció is lelassult erre az időre.”

A megoldásról gyorsan látni lehetett, hogy átmeneti lesz, hiszen sok élethelyzetben nem volt ideális. Ha például valakit autóvezetés közben hívtak, a beszélgetés időtartamára lelassulhatott a telefonon futó navigáció, de ugyanígy nehézkes lehetett egy olyan élethelyzet is, amikor egy hang alapú megbeszélés közben az egyik fél valamilyen fájlt küldött a másiknak azzal a céllal, hogy az még a beszélgetés közben megkapja, megnyitja és reagál rá. “Sokféle ilyen szűk keresztmetszetet okozott a kissé féllábú megoldás, ezért született meg a Voice over LTE, amelyben a hanghívások alatt a hangot már az adathálózaton, digitális formában továbbította a rendszer oda és vissza, ezért nem kellett leesni a 4G-ről, a VoLTE egyik legnagyobb előnye tehát az, hogy hívás közben is teljesen kihasználható maradt a hálózat a gyors adatforgalomra.”

A Telekomnál 2017-ben vezették be a VoLTE technológiát, amelyet persze szép lassan tapasztalhatott meg minden ügyfél, hiszen a gyártók saját készülékeik esetében akkor engedélyezték a funkció használatát, ha tesztek segítségével meggyőződtek arról, hogy az adott modelleken a VoLTE hibamentesen működik. Szerencsére egyre több készüléken már alapértelmezett beállításként szerepel, hogy aktív 4G esetén a hanghívásokat a hálózaton belül VoLTE-alapon kezeljék, és látható is, hogy a Telekomnál a szolgáltatás igazi sikersztori: Magyarországon már több mint 3 millióan használják beszédhívásokra, és a beszédforgalom több mint 70 százaléka ilyen formában működik.

“Fontos, hogy ugyan a VoLTE az adatkapcsolatot használja, ez nem jelent külön költséget a felhasználóknak.” – tette hozzá Szőnyi András. “Ezért is lehetséges, hogy a VoLTE használata ma már alapértelmezettként van beállítva jó néhány készüléktípusban. Egyeseknél megtalálható a beállítások között, de vannak olyanok is, ahol már nem is lehet külön ki-be kapcsolgatni, hanem minden esetben ezt a technológiát használja az adott modell, amikor ez a hálózaton elérhető. Érdemes tudni, hogy a szolgáltatók mindig javasolják a készülék szoftverének frissítését, a készülék gyártól által kiajánlott aktuális verzióra. Persze ezt nem csak készülék-oldalon, hanem szolgáltatói oldalon is engedélyezni kell, amit a Telekomnál szintén megteszünk az ezzel kompatibilis telefonokkal kapcsolatban. Ennek ellenére, ha esetleg valaki azt tapasztalja, hogy az ő készülékén műszakilag használható lenne a VoLTE, de a gyakorlatban mégsem működik, aktiválni tudja magának a szolgáltatást a 1414-re küldött +4GHANG vagy +VOLTE SMS-ekkel, természetesen díjmentesen.”

A már 5G-képes telefonokon jelenleg a VoLTE technológia kezeli a hanghívásokat, jelenleg a beszélgetés időtartamára az adatkapcsolat 4G hálózaton működik, ami már nem jelent érezhető sebességcsökkenést a felhasználó számára. A fejlesztések zajlanak, későbbiekben a VoLTE technológiára alapozva az 5G is “megkapja” saját adat alapú hangkommunikációs megoldását.

4G-hang határok nélkül

Miután a VoLTE már évek óta megbízhatóan működik a Telekom saját, magyarországi hálózatán belül, ideje volt annak is, hogy ez a lehetőség megjelenjen a roaming-hívások szintjén is. Ennek első lépcsőfokaként a Magyar Telekom és a Slovak Telekom tette lehetővé, hogy a két szolgáltató hálózata közötti hanghívások is VoLTE-alapon működjenek.

“A roaming már önmagában is egy kifinomult és bonyolult folyamat, amelyben sok mindennek kell pontosan együttműködnie két különböző ország két különálló szolgáltatója között. Ez nem csak üzleti, elszámolási területeket érint, hanem az ügyfél számára sokkal fontosabb az, hogy egy másik országba érkezve is ugyanazt a szolgáltatási környezetet tudja kihasználni, mint amit otthon. Ehhez arra van szükség, hogy mindkét szolgáltatónál egymással kompatibilis eszközök és folyamatok működjenek – ez pedig hatványozottan igaz az adatkapcsolatot igénylő funkciók, így a VoLTE esetében is.”

A roaming megfelelő működését különféle szabványok garantálják, így van ez a VoLTE-roaminggal kapcsolatban is. “Itt jellemzően két fő szabvány létezik, amelye közül a szlovák partnerrel az S8HR nevűt alkalmazzuk. Ebben az esetben a kinti hálózat gyakorlatilag a hozzáférést biztosítja a kliens eszköznek, tehát a rádiós bázisállomást és egy adatcsövet a hazai szolgáltató felé, viszont a kiszolgáló rendszer és a logikai megvalósítás már a magyar hálózaton valósul meg. Elméleti szinten úgy lehet mindezt elképzelni, mint az internetes fogalomtárban a virtuális magánhálózatot, a VPN esetében is csak a kapcsolódási pontot adja az a szolgáltató, ahová a felhasználó kapcsolódik, de minden mást a távoli oldal berendezései végeznek el.”

A “szlovák kapcsolat” október 10-e óta működik élesben és nagyon jó visszajelzéseket ad, Szőnyi András szerint ez az ország-választás azért is volt hasznos, mert a szomszédos elhelyezkedés miatt bármilyen finomhangolásra és tesztelésre sokkal alkalmasabb volt ez a leosztás, mintha valamilyen távolabbi országgal kezdődött volna a próbálkozás. “Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján egyértelműen jól sikerült az éles bevezetés a havidíjas lakossági ügyfelek részére, megyünk tovább a fejlesztés hamarosan elérhető lesz a Dominós és a Telemátrix ügyfelek részére is. A hosszú távú cél természetesen az, hogy minél több országgal működjön a VoLTE-alapú roaming, hiszen a kényelmi és minőségi okok mellett ott van az a szempont is, hogy szép lassan mindenhol elkezdik felszámolni a régebbi hálózati infrastruktúrát, és esetenként bizonyos szolgáltatók nem csak a 3G-t vezetik ki, de a régebbi 2G technológiát is, tehát ha nem is a közeljövőben, de egy idő után előfordulhat, hogy hanghíváshoz nem lesz hová visszakapcsolni. Ez persze egy hosszú folyamat, nekünk pedig megvannak a konkrét terveink a VoLTE-roamingban részt vevő partnereink bővítésére. Értelemszerűen első körben a Deutsche Telekom alá tartozó kör országai kerülnek sorra, több helyen már folynak is a munkálatok ezzel kapcsolatban, és remélhetőleg nagyon hamar be is tudjuk jelenteni a következő olyan országot, amellyel megvalósul az adatkapcsolat-alapú hangszolgáltatás roamingja.” Szőnyi András szerint az első néhány éles indulás után nagyon fel tud gyorsulni a VoLTE-roamingban részt vevő országok bővítése, hiszen a jelenlegi, “hagyományos” roaming-partnerek százai egyaránt érdekeltek a szolgáltatások fejlesztésében, és mivel a technológia szabványosított, a kezdeti tapasztalatok alapján hamarosan sokkal könnyebb lesz ilyen szinten terjeszkedni. “Fontos persze, hogy ahogy ezt a VoLTE bevezetésénél is említettük, a készülékgyártóknak is fel kellett zárkózniuk és engedélyezni a szolgáltatást a telefonjaikon, a VoLTE-roaming esetében is ugyanez a helyzet, tehát egy folyamatosan gyorsuló felfutása lesz annak, hogy az egyes mobilok is mikor engedik meg az országokon átívelő adat-hang használatát. A VoLTE tapasztalatai alapján azonban látható, hogy nemsokára ez is alapértelmezetté válik az általánosan használt készülékekben.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét