Néhány évtizeddel ezelőtt kész rémálom volt egy szülőnek elengedni a gyereket nyári táborba vagy más utazásra, hiszen limitáltak voltak a kapcsolattartási lehetőségek. Manapság sokféle módszerrel ellenőrizhetjük, hogy minden rendben legyen – de fontos, hogy tartsuk be a határokat is.
Emlékszem, a 80-as évek legelején mindig úgy indultam a nyári vitorlás-táborokba, hogy előtte egy tucatszor a fejembe verték, milyen időközönként kell telefonálnom és levelezőlapot írnom, hogy jelezzem, még nem ettek meg a pontyok, no meg persze maradt a zsebpénzemből és egészséges vagyok. Ezek eléggé körülhatárolt lehetőségeket adtak, hiszen a postai lapoknak napok kellettek a kézbesítéshez, a telefonálás pedig akkoriban abból állt, hogy egy fülkét találva, és a kétforintosokat dobálva igyekeztünk a 06 után “távolsági tárcsahangot” kapni.
Manapság szerencsére mindenki könnyen elérhető és követhető a különféle digitális eszközök segítségével. Egy telefonhívás a legtöbb esetben bárhol elér bárkit, de a mobilnetnek köszönhetően belföldön és külföldön is gyorsan válthatunk azonnali üzeneteket, vagy akár egy gyors videós beszélgetésre is sort keríthetünk. Épp ezért már nem kell előre túlaggódni azt az időszakot, amit a gyerek külön tölt nyáron, csak épp előre végig kell gondolni néhány dolgot, hogy ne menet közben derüljön ki olyan körülmény, ami megnehezíti a kapcsolattartást.
És ami legalább ilyen fontos: azt is végig szem előtt kell tartani, hogy bár sokféle módja van a távoli figyelemnek, ez sosem legyen terhes a gyerekeknek: hiába csábító a technológia által kínált megannyi távfelügyeleti módszer, ezeket nem szabad túlhasználni. Jöjjön egy tippcsokor arra, hogyan készüljünk fel a különlétre!
Készülődés az indulás előtt
Ma már egyáltalán nem ritka, ha egy kiskamasz is rendelkezik saját mobiltelefonnal. Ilyenkor nagyon egyszerű a képlet: a tábor vagy a külön töltött nyári időszak előtt győződjünk meg arról, hogy a gyerek mobilja minden szempontból felkészült a következő hetekre. Értelemszerűen legyen jó állapotban a készülék, és legyenek rajta elmentve a legfontosabb kontaktok. Feltöltős kártya esetében legyen elég keret hang- és adatkommunikációra, és persze a mobil mellé legyen elcsomagolva a töltő is. Távolabbi, külföldi út előtt nézzük meg, a helyi csatlakozókhoz van-e átalakító, ha pedig hosszabb túrákra, szabadtéri elfoglaltságokra lehet számítani, érdemes készülni egy hordozható töltővel is.
Ha kisebb gyerekről van szó, akinek még nincs saját készüléke, érdemes elgondolkozni azon, hogy most kapja meg az elsőt: ilyenkor megtehetjük, hogy egyszerűbb készüléket adunk neki, amellyel könnyen megtaníthatjuk neki a néhány legfontosabb telefonszám gyors tárcsázását, esetleg a segélyhívók használatát. Ha pedig még nem akarjuk ilyen szinten bevezetni a telefonos világba, használhatunk olyan, kifejezetten gyerekek számára tervezett okosórákat, amelyek külön SIM-kártyával rendelkeznek, tehát önállóan, mobil segítsége nélkül is fent vannak a hálózaton: ezeken szintén beállíthatunk alapvető üzenetküldő és hívó funkciókat, valamint ezeket saját eszközeinkhez párosítva távolról is láthatjuk, merre jár a viselője.
Beszélgetés és üzenetek
Arra a legtöbb szakértő rámutat, hogy ugyan egy mobillal vagy akár egy okosórával is adott az a lehetőség, hogy nap közben bármikor megcsörgessük a távol levőket, amikor ránk jön a pánik, azért érdemes ezt kevéssé tolakodó keretek közé szorítani. Alapvetően gyorsan megérezhetjük az első napok kommunikációi alapján, mennyire igényli a gyerek az otthonról érkező hívásokat vagy üzeneteket. A kisebbeknél, akik még kevéssé szoktak hozzá, hogy szülők nélkül, idegen gyerekek között töltsenek néhány hetet, akár megnyugtatólag is hathat a tudat, hogy sokszor beszélünk, de mások már inkább cikinek tarthatják társaik előtt a folyamatos anyu-apu kommunikációt. A legjobb egyébként az, ha egy idő után beáll egy olyan rendszer, amikor mondjuk egy-egy nap végén beszélünk röviden velük, vagy akár hagyjuk, hogy ők maguk telefonáljanak, gyorsan összefoglalva a napjukat.
Az üzenetváltás is hatékony, ráadásul kevésbé “invazív” módja a távfelügyeletnek. Lehet mindezt úgy is tálalni, hogy szimplán érdekel, merre jár, milyen kalandokat él meg, tehát nem ellenőrzés céljából érdeklődünk. “Anyunak sajnos itthon kell dolgoznia, míg te nyaralsz, de küldj sok-sok képet vagy akár videót, ha bármi érdekeset látsz vagy izgalmasat csinálsz” – egy ilyen felütéssel folyamatosan kapjuk majd a bejelentkezéseket, és a képeken azt is láthatjuk, szaporodnak-e a karcolások, kék-zöld foltok, koszos-e a ruha.
Teendők baj esetére
Ha esetleg azt tapasztaljuk, hogy elmaradnak a bejelentkezések, a gyerek nem válaszol a hívásokra és üzenetekre, még nem kell pánikba esni: lehet, hogy egyszerűen csak annyira belefeledkezett a nyaralásba, hogy ritkábban gondol ilyesmire, esetleg egy csónaktúra előtt a szálláson hagyta a készüléket, vagy lemerült út közben az eszköz.
Az ilyen esetek elkerülésére egyrészt érdemes jó előre elkérni és elmenteni a közelben lévők telefonszámait és egyéb elérhetőségeit. Táborvezetők, kísérő tanárok, de akár egy általunk ismert, szintén ott nyaraló iskolatárs vagy barát is jól jöhet akkor, ha gyorsan rá kell kérdezni, minden rendben van-e. Ha esetleg ez sem jár sikerrel, még mindig jól jönnek az egyes mobil operációs rendszerekhez kapcsolt szolgáltatások: az Apple-nél a Find My iPhone, az androidos mobiloknál a Google-féle Find My Device a térképen is megmutathatja nekünk az előzetesen becsatolt telefonok vagy okosórák helyzetét, és még azt is megtehetjük, hogy megcsörgetjük az eszközt, akár annak lenémított állapotában is.
Okos kütyük a biztonság érdekében
Természetesen nem csak a telefon és az okosóra segíthet biztonságban tudni a gyerekeket. Van néhány olyan eszköz, amely arra szolgál, hogy akár mindenféle interakció nélkül is ellenőrizni tudjuk, merre járnak a táborozók. Az Alcatel táska-nyomkövetőjét a csomagokra lehet felerősíteni, a SIM-kártyás apróság aktuális helyzete pedig folyamatosan látható a társított mobilos alkalmazásban. Szintén hasznosak lehetnek az elmúlt időszak új slágerkütyüi, a különféle “okosmatricák”. Ilyet kínál többek között az Apple és a Samsung is, és ezeket kulcstartó, nyakbavaló formájában, táskába csúsztatva vagy akár ruhára csiptetve is lehet viselni, hogy aztán a kompatibilis készülékekkel gyorsan meg lehessen tudni, merre található éppen.
A fenti, itthon is könnyen beszerezhető eszközök mellett van már sokféle olyan egyéb apróság, amely megkönnyítheti a kapcsolattartást. Az AngelSense nevű kütyüt például autizmussal élő vagy egyéb speciális igényű gyerekek számára tervezték: a kulcstartó-méretű kis eszközben SIM-kártya foglalat is található, valamint beépített GPS-vevővel rendelkezik. Ha a gyerek esetleg elkeveredne a tömegben vagy elkószálna társaitól, hangjelzéssel találhatunk rá, de beépített hangszórója is van, amelyen keresztül, a társított mobilappot használva beszélhetünk hozzá. Az eszköz emellett képes arra is, hogy egy idő után “megtanulja” a hordozója napi rutinját és jelezzen, ha esetleg letér a megszokott útról, esetleg túl korán vagy túl későn ér egy szokásos helyre.
Appok szintjén is akad hasznos segítőtárs. Androidos készülékekre egyébként is szinte kötelező a Google Family Link használata, amely biztonságosan, mégis “közös megegyezéssel” szabályozza és követi az egyes családtagok digitális életét. Ennek segítségével például láthatjuk, épp milyen helyeken jár a gyerekünk, de még azt is megmutatja, hány százalékos töltöttséggel rendelkezik a mobilja. Emellett itt állíthatjuk be azt is, mikor és milyen kommunikációs lehetőségeket használhat, többek között azt is, kik léphetnek vele kapcsolatba és ő kiket kereshet fel közvetlenül üzenetben vagy telefonon.
A néhány évtizeddel ezelőtti gyakorlathoz képest tehát ma már ezer és egy lehetőségünk van arra, hogy nyomon kövessük a gyerekeket a hosszas távollét idején. Követhetjük őket óvatosan és tapintatosan a gyakorlattá váló üzenetváltásokkal, időszakos telefonos bejelentkezéssel, de arra is sokféle módszerünk van, hogy nem várt eseményeket kezelni tudjunk. A megfelelő előkészületek után tehát nyugodtan integethetünk utánuk.
