Belföldi turizmus digitális segítséggel

0

A koronavírus egyik következménye az is, hogy a külföldi utazási célpontok helyett sokan hazai terveket szőnek nyárra. De hogyan találjuk meg a legjobb helyeket? Naná, hogy a modern technológiával!

A járványhelyzet vitán felül embert próbáló időszak volt mindenki életében. Nem csak azt változtatta meg, hogyan élünk, kommunikálunk, szórakozunk és dolgozunk, de azzal kapcsolatban is át kellett értékelnünk mindent, milyen utazási, pihenési terveink lehetnek a nyárra. Két területet is figyelembe kell vennünk ezen a téren. Egyrészt bizony sok család költségvetését megroppantotta ez az időszak, így aztán a drága szállások, és az odajutás költségei is többeknek elérhetetlenek lettek idén. Másrészt pedig az még mindig sokfelé bizonytalan, hogyan vannak “nyitva” egyes országok, milyen szabályokat kell betartani, ahogy gondot jelentenek a csökkentett sűrűségű repülőjáratok, vonatok is.

Szerencsére Magyarország továbbra is rendelkezésre áll a pihenők számára, és apró öröm az ürömben az, hogy így talán többen csodálkoznak rá arra, mennyi kiváló nyaraló- és pihenőhely, szép és izgalmas környék található a határokon innen is. Persze ez a rácsodálkozás nem megy magától, egy ismeretlen magyar területre ugyanannyira lutri elindulni, mintha külföldre mennénk vaktában. Milyen látnivalókra számíthatunk, vannak-e gyerekbarát helyek, vihetjük-e a kutyát, akad-e a közelben erdő, strand, hegy?

Informálódás a távolból

Egyrészt a nyaralási cél eldöntésében segíthetnek olyan alapvető szolgáltatások, mint a Google Maps és a Google Earth: itt madártávlatból könnyen megnézhetjük, merre találunk az elképzeléseinknek megfelelő “terepet”, milyen környéket lőjünk be ahhoz, hogy elérhető közelségben legyenek a számunkra fontos lehetőségek.

Emellett kifejezetten fontosak az ajánlások is, és szerencsére ma már olyan világban élünk, hogy a közösségi médián keresztül azonnal képet kaphatunk a reklámok, hivatalos ajánlók mellett arról is, hogy “valódi utazók” milyen élményekkel tértek haza bizonyos helyekről, merre jártak, mit láttak. A sokféle nyaralós, szálláshelyes csoportokban arra is van lehetőség, hogy feltegyük a kérdést: “két kisiskolás gyerekkel utaznánk, nagyon szeretik a várakat, de imádnak fürdeni, merre menjünk?” A hasonló cipőben járó felhasználók elmondhatják, ők mit ajánlanak saját tapasztalataik alapján. És persze az sem elhanyagolandó szempont, hogy itt megtudjuk azon helyeket, szolgáltatókat is, amelyeket nem érdemes kipróbálni valamilyen rossz élmény miatt.

A konkrét szállásfoglalásban pedig egyre több olyan weboldal segít, ahol nem csak a szálláshelyekről találunk képeket és információkat, de szintén elérhetőek a korábban foglalók visszajelzései, akár pontozásos formában is. A keresés közben alkalmazott szűrők is segíthetnek abban, hogy minél gyorsabban megtalálhassuk a minden szempontból nekünk szánt helyeket… és persze azokat, amelyek még szabadok.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét