Készülékbiztosítás: a láthatatlan páncél a mobilodnak

0

Jön a tavasz, végre többet mozdulhatunk ki a szobából, de ezzel egyre több veszély is leselkedik a telefonunkra. Érdemes tehát akár jó előre egy extra védőréteget vonni köré – és most nem egy erős tokra gondolunk, bár persze az sem árt.

Amikor egy tavaszi kirándulás során a patakba esik a sapkánk, oda se neki, majd megszárad. Ha az eső utáni sárba hemperedünk, a nadrágot is ki lehet mosni. Ha az egyre telítettebb utcákon véletlenül elhagyunk egy könyvet, vagy ellopnak tőlünk pár ezer forintnyi elöl hagyott készpénzt egy kerthelyiségben – bosszantó, de még mindig túlélhető veszteség. Ha viszont ugyanebbe a patakba, a sárba, vagy épp egy sziklának csapódva a több százezer forintos telefonunk esik, netán ezt a készüléket sikerül valahol a tavaszi forgatagban egy illetéktelennek kihúznia a táskánkból, az már fájdalmas veszteség. Szóval jól jön a tavaszi eső előtti köpönyeg, tehát egy olyan megoldás, ami pont az ilyen esetek megtörténtekor enyhíti a károkat.

Készülj fel a legrosszabbra

Pesszimistának lenni a mondás szerint azért jó, mert akkor csak pozitív csalódás érhet az életben. Ennyire persze nem kell sötéten gondolkodnunk egy telefon megvásárlásakor, viszont az óvatosság sosem árt.

A leginkább intenzív időszak májustól augusztusig terjed a kárbejelentések szempontjából, magyarázza Ihring Orsolya, a Telekom termékmarketing-menedzsere. Értelemszerűen az egyre gyakoribb szabadtéri tevékenységek, a felfokozott aktivitás mellett gyakrabban sérülnek a készülékek. A Telekom-ügyfeleknél a leggyakoribb kártípus a törés, , de Magyarországon igen sok a víz által okozott kár is, sőt magasabb, mint Európa más országaiban, például olyan “tengeri” területeken, mint Görögország. De hát az is tény, hogy nem csak tengervízbe ejthetünk mobilt, ehhez a mellékhelyiségben is akad elég lehetőség…

Épp ezért a leginkább kézenfekvő megoldás az, ha az új telefon megvásárlásakor valamilyen készülékbiztosítást is kötünk. Ez a Telekomnál havidíjas konstrukciókban érhető el, ahol a fizetendő összeget és a biztosítás önrészét egyrészt a biztosítási csomag kategóriája, másrészt pedig a készülék értéke határozza meg. A négy csomag különféle káreseményeket tartalmaz, az Alap például a mobil leejtése, külső behatás miatti repedése, törése, vízzel érintkezés miatti meghibásodása esetén kínál megoldást, valamint a harmadik személyek (tehát nem hozzátartozók, lakótársak) által okozott szándékos károsodás esetén is érvényesíthető. A komolyabb csomagokban ezeken felül szerepelnek olyan káresetek, mint a párásodás és belső meghibásodás, vagy az Extra csomagokban a betöréses lopás, rablás, zsebtolvajlás során eltűnt készülékek esetén is élhetünk a biztosítás előnyeivel.

Természetesen, ahogy minden biztosítási téma esetén, itt is meg kell említenünk a sokszor hallható szöveget, miszerint a posztunkban foglalt tájékoztatás nem teljes körű, a Telekom készülékbiztosításával kapcsolatos részletes tájékoztatását a szolgáltató vonatkozó aloldalán tudod elolvasni. Ugyancsak fontos, hogy egy biztosítás sem jelenti egyértelműen azt, hogy a szolgáltató, illetve a partnerbiztosító minden esetben az ügyfélnek ad igazat, bizonyos körülmények ahhoz vezethetnek, hogy egy kárigényt végül elutasítanak. Szóval az itt következőket vegyük úgy, hogy valóban a bizonyíthatóan véletlenül, akaratlanul bekövetkezett károkat vesszük alapul.

Mire jó a biztosítás?

Készülékbiztosítást minden 18 év feletti ügyfél köthet mobil számlás előfizetés mellé a Telekomnál vásárolt olyan készülékekre, amelyek használója elmúlt 14 éves. Minden, legfeljebb bruttó 350 000 forintos vételárú telefonra illetve mobilnetezésre alkalmas eszközre érvényesíthető, és vagy a készülék megvásárlásakor, vagy pedig ezután 60 napon belül köthető – ekkor persze be kell mutatni hozzá a számla mellett a sérülésmentes eszközt is.

Ennek fejében a sérült készüléket a kijelölt szervizpartner megjavítja, a biztosító pedig a javítás önrésszel csökkentett költségét állja. Ha pedig a telefon nem javítható, akkor új, felújított, vagy egyéb hibátlan, típusazonos terméket kap cserébe az ügyfél. Ha esetleg ilyen mobil mégsem állna rendelkezésre a biztosítás érvényesítésekor, a szóban forgó telefon műszaki parametereinek megfelelő, felajánlott készülékek közül választhat választhat az ügyfél.

A hatályos szerződési feltételek szerint a vásárlástól maximum 5 éves időtartamig tartható fenn egy eszközre biztosítás, de ez az általános használati időt tekintve bőven elég, hiszen manapság már 2-4 év az az idő, ameddig a felhasználók egy átlagos okostelefont megtartanak annak újabbra cseréléséig. Maga a biztosítás egyébként nincs semmiféle hűségidőhöz kötve, még akkor sem, ha a készüléket hűségidős előfizetéssel vásároltuk – a biztosítás bármikor lemondható, csupán annyit kell tudni, hogy ezután nem köthető újra (ahogy érthető okokból arra sincs lehetőség, hogy egy megkötött biztosítási csomagot menet közben módosítsunk másikra).

Képzeljük csak el, hogy végre összespóroljuk a pénzt egy komolyabb készülékre, amire már régóta vágyunk, és a nehezen félretett összeg akár egyetlen rossz mozdulat miatt „megy a levesbe” – akár azért, mert a telefon is ott landol. Ugyanígy kifejezetten bosszantó, amikor részletre veszel mobilt, és pár hónapon belül ellopják tőled – te pedig úgy fizeted a havi összegeket, hogy már nincs is miért. Szóval egy havi pár száz vagy pár ezer forintos extra, amit a biztosításra szánsz, akár egy pillanat alatt is életed legjobb befektetésévé válhat, amikor lassított felvételként nézed a betonhoz csapódó kijelzőt, és hálát rebegsz azért, hogy ezzel nem több százezer forintot húzott ki a zsebedből az élet.

Így csináld!

Maga a kárbejelentés egyszerű folyamat. Ha megsérült vagy működésképtelenné vált a mobil, csak fel kell hívni a +36-80 / 30-00-30-as zöldszámot munkanapokon 9:00-17:00 óra között, ilyenkor legyen kéznél a csatlakozási nyilatkozat az ott szereplő azonosítási adatok miatt. Ezt a káreseményt követő 48 órában ajánlott megtenni. Ha lopás vagy rongálás történt, rendőrségi feljelentést is kell tenned, a jegyzőkönyvbe pedig be kell diktálnod az ellopott vagy tönkretett készülék IMEI számát. Ezután ne felejtsd el a Telekom valamelyik üzletében letiltani a készüléket a feljelentés bemutatásával – ilyenkor a szolgáltató az IMEI szám alapján megakadályozza, hogy illetéktelenek használják a mobilt.

Ha a biztosító elfogadja a kárbejelentést, a szervizpartner futárt küld a készülékért, és javítás után szintén futár viszi vissza hozzád – az átvételkor neki kell átadnod a kiszámított önrészt, viszont a futár költsége a biztosítót terheli (amennyiben a készülék átadása és átvétele az előre egyeztetett helyen és időpontban megtörténik). A kárrendezésre egyébként 15 munkanap áll rendelkezésre, bár a tapasztalatok szerint a legtöbb esetben jóval hamarabb lezajlik a folyamat. Tehát egy jól megválasztott biztosítással te magad is biztos lehetsz abban, hogy bármi baj történt a mobiloddal, jöhet bár víz, törés vagy tolvaj, maximum két héten belül újra használhatod.

Fontos, hogy mentsd az adataidat!

Mivel egy sérült készülék megjavításakor bizonyos esetekben szükség lehet a telefon teljes törlésére, arról pedig nem is beszélve, hogy az elveszett, ellopott készülékeknél minden esetben elveszíted a rajta tárolt adatokat, érdemes a biztosítástól függetlenül időnként biztonságos helyre menteni a mobilon tárolt adatokat.

A képeket, videókat, letöltött dokumentumokat egyszerűen, például USB kábellel számítógéphez csatolva mentheted, ilyenkor úgy kezelheted a telefon tárhelyét, mint egy külső mappát, amelynek tartalmát átmásolod a PC tárhelyére. Több app automatikusan is szinkronizál adatokat, például a Google a Gmailes leveleid mellett a kontaktjaidat is eltárolja. Viszont érdemes valamilyen mobilappot használni arra, hogy a telefonon tárolt kontaktok, szöveges üzenetek, alkalmazások és azok beállításai is megmaradjanak, ilyen például Android alatt az App/SMS/Contact Backup & Restore vagy a G Cloud Backup, iOS alatt pedig a Tenorshare iCareFone vagy az Easy Backup.

Ha a szervizből javítva, de letörölve érkezik vissza a készüléked, vagy ha az ellopott telefon helyett kapsz egy újat, a számítógépre mentett adatokat és a szinkronizáló appok adatait visszatöltve olyan lesz a mobilod, mint a káreset előtt.

Az pedig még egy élő készülékbiztosítás mellett sem árt, ha kicsit jobban odafigyelsz a telefonod „testi épségére”. Egy egyszerűbb tokkal máris csökkentheted az esélyeit a törésnek, a kijelzőfólia a karcoktól óvhatja meg a megjelenítő felületét, és persze az sem árt, ha nem a lakáskulcsoddal és a nyitva felejtett svájcibicskáddal együtt hánykolódik a táska mélyén vagy épp a zsebedben a készülék. És igen, most akkor leírjuk tényszerűen: ha a vécén sem bírod ki a mobilod nélkül, legalább arra figyelj, hogy a „helyezkedés” közben ne az öblítő fölött lengesd, főleg ne szappanos kézzel. Elmerülni ugyanis nem csak tóban és tengerben tud egy készülék…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét