Távol és mégis közel – kapcsolattartás az ünnepek alatt

0

Az év végének közeledtével igyekszünk hazaszállingózni családjainkhoz, hogy együtt ünnepeljük a karácsonyt és szilvesztert. Azonban előfordul, hogy távolabb élő rokonainkat vagy barátainkat nem tudjuk egyszerre a karácsonyi asztalunk köré csábítani, viszont mégis szeretnénk tudatni velük, hogy gondolunk rájuk a szeretet ünnepén. Ilyenkor felizzanak a telefonvonalak, és egymást érik a jókívánságok. Szerencsére a digitális korban egyre kevésbé kell számolnunk a leterhelt vonalakkal, illetve jó néhány alternatív megoldást találunk, hogy hanghívás mellett akár videós formában is kommunikálhassunk egymással.

A telefonálás kezdetei óta hatalmas utat jártunk be. Az országunkban először közel 140 éve ütötte fel fejét az új trend a Puskás Tivadar-féle telefonközponttal, ami hatékonnyá tudta tenni a távbeszélést, amennyiben annak két legfontosabb alapfeltétele beteljesült: az egyik, hogy a hívott fél elérhető legyen, a másik, hogy a telefonközpontban legalább az átlagos hívásmennyiség lebonyolításához elegendő kapacitással rendelkezzünk. „A hálózat hatékony kihasználása érdekében nem ésszerű, hogy akár egy szilveszter éjszakai hívásmennyiséget korlátlanul lebonyolíthassunk, hiszen ez évente egy alkalommal tenné kihasználttá a központokat. Azonban folyamatosan csökken az az idő, amit várakozással kell töltenünk, hiszen míg korábban akár egy órát is eltölthettünk a kagyló egyik végén, mostanra ez az idő maximum 15-20 percre csökkent.” -számolt be nekünk az ágazat fejlődéséről dr. Taszner István, a Telekom vezetéknélküli szolgáltatásokért felelős ágazatvezetője. „A telefonhívások, csakúgy, mint a küldött SMS-ek száma spontán csökken, hiszen egyre gyakrabban használunk alternatív csevegő szolgáltatásokat.”

Az egyre fejlettebb hálózatok magukkal hozták a fogyasztói viselkedés megváltozását is: a digitális mobilhálózatok 25 éves múltjára visszatekintve azt láthatjuk, hogy a 2005 körül megjelent 3G esetében még megilletődötten álltunk az új éra kapujában: vajon mit kezdünk majd ezzel az őrült sebességgel? Erre az új applikációk és trendek hamar választ adtak: a kisképernyős videók és az általános internethasználat elterjedésével hamar kimerítettük a hálózat adta lehetőségeket, így 2011-ben megváltásként érkezett el hozzánk a 4G, aminek segítségével akár 100 Mbit/s feletti sebességgel is pörgethetjük az adatokat. Ennek a kornak jellegzetességei a streamelések, közösségi média és videóhívások elterjedése. De mit tartogat számunkra a jövő? „Hamarosan elérkezik az 5G-s hálózat is, ez pedig új kapacitásokat és alkalmazásokat hoz majd magával. Egyre inkább a kétirányú videós alkalmazások irányába mozdulnak el a technológiák: több lehetőségünk lesz videók fel- és letöltésére, élő közvetítésekre, amik már így is annyira népszerűek, hogy az ennél nagyobb kapacitást már csak az 5G-vel lehet jól kezelni.” – tekint a jövőbe dr. Taszner István.

A jövőidézést jól alátámasztja a Telekom „Mobil ünnepi korlátlanság” ajánlata is, ami az ünnepi szezon megnövekedett mobilinternet-forgalmát szolgálja ki: a statisztikák mutatják, hogy ebben az időszakban minden évben egyre jobban nő az adatforgalom, hiszen a családi események szervezése, jókívánságok elküldése és a kapcsolattartás során is egyre jobban hagyatkozunk a kétirányú videós alkalmazásokra. A 2018-as ünnepi szezonban például több mint 70 százalékkal nőtt a mobilinternet forgalom az előző ünnepi időszakhoz képest. Az ajánlat részleteiről és annak aktiválásáról a cikk végén bővebben is írunk.

Milyen applikációkat érdemes használni videóchathez?

FaceTime

Az Apple-készülékek beépített FaceTime funkciója talán a legkézenfekvőbb megoldás lehet azon családtagok, vagy barátok számára, akik iPhone-nal, iPaddel vagy Mac-kel rendelkeznek. Sajnos ez az opció nem elérhető Androidos és Windows eszközökön. A FaceTime rengeteg, telefonhíváshoz hasonló lehetőséget rejt: lehet rajta hívást várakoztatni, illetve megkérhetjük Siri-t, hogy kezdeményezzen hívást helyettünk. Az iOS 11-nek köszönhetően képernyőképeket és élő fotókat is készíthetünk egy FaceTime hívás során, azonban csoportos videóhíváshoz nem feltétlenül ez a legjobb megoldás.

Facebook Messenger

A Facebook egyik legjobb üzleti döntése talán az volt, hogy külön alkalmazásba tette a Messengert, hiszen ez jelenleg az egyik leghatékonyabb és legelterjedtebb kommunikációra használható alkalmazás. A beszélgetéseinket szöveges, fényképes vagy videós formátumban is megejthetjük, akár mindezt egyszerre, ráadásul videóhívás közben különböző módokon szórakoztathatjuk egymást: legyenek azok matricák, témák, effektusok, a Messenger rengeteg lehetőséget kínál minderre, és nem igényel semmilyen speciális készüléket, elég csak letölteni az appot és már használhatjuk is. Előnye az Apple és a Google saját alkalmazásaival szemben, hogy lehetővé teszi, hogy akár 50 emberrel egyszerre videócseteljünk (már akinek van ennyi barátja). A hátránya, hogy még inkább rendetlennek és fülledtnek tűnik használat közben, mint az egyszerűsített Apple FaceTime vagy a minimalista Google Duo.

Skype

A videóhívó alkalmazások veteránja, ami a Microsoftnak köszönhetően továbbra is az élvonalban van. A Skype-on szinte minden megtalálunk, amit csak elvárhatunk egy videóchat apptól, és még sokkal többet is: nem csak online, de „rendes” telefonon is megcsörgethetjük a hívott felet (persze ez már külön költséget jelenthet). Nem kell megijedni, természetesen az ingyenes funkció is kielégítheti az összes vágyunkat videóhívás-fronton, hiszen egyszemélyes, vagy csoportos hívások terén nyugodtan hagyatkozhatunk a Skype megbízható minőségére, hiszen sávszélességtől függetlenül így hozhatunk ki legtöbbet az internetkapcsolatunkból. A Skype is igyekszik felzárkózni társaihoz, így GIF-eket, matricákat is csatolhatunk az üzeneteinkhez, illetve tematikákat állíthatunk be a beszélgetéseinkhez a Snapchat és az Story funkciók után szabadon.

Viber

A Viber a WhatsApp legközelebbi versenytársa – utóbbi azért is nem került be a felsorolásba, mert nem tudunk rajta keresztül videóhívást intézni. A Viberen viszont igen, és természetesen itt is lehet matricázgatni kedvünkre. Persze nem ez a platform legnagyobb plusz pontja, hanem az, hogy különálló appként akár a számítógépünkön is használhatjuk.

Mire figyeljünk oda hívásindításkor?

A Telekom hálózatának és a telekommunikációs cég intenzív hálózatfejlesztésének hála országszerte már több, mint 1.7 millió elérési ponton vehetjük igénybe a vállalat által kínált internetes hálózatot. Ha szeretnéd megtudni, a Te településeden milyen a 4G-lefedettség, keresd fel a Telekom lefedettségi térképét, ahol a lakhelyed nevének begépelése után azonnal megláthatod, milyen hálózat áll rendelkezésedre az adott helyen. Ha szeretnéd megtudni, milyen díjakkal kell számolnod külföldre indított hívás esetén, a Telekom weboldalának Nemzetközi hívások menüpontjában országspecifikus információkat találsz a percdíjakról és minden fontos információról.

Korlátlanság az ünnepek alatt

Hogy az ünnepek során is tegyen a családi együttműködésért, a Magyar Telekom minden mobil előfizetőjének korlátlan mobilinternet-használatot ajándékoz 2019. december 16. és 2020. január 1. között, amit a Telekom alkalmazásban aktiválhat mindössze egy gombnyomással minden ügyfél, aki nem korlátlan csomaggal rendelkezik. Az ajánlat lakossági mobil előfizetőre vonatkozik függetlenül attól, hogy havidíjas vagy Domino előfizetést használ, továbbá 1az Üzleti Trend díjcsomagot használó üzleti előfizetők is igénybe vehetik. Míg a belföldi ügyfelek a korlátlanságot élvezik, a Telekom azokról sem feledkezik el, akik az országhatárokon kívül töltik az ünnepeket: ez a promóció 15 gigabájt roaming helyzetben ingyenesen él, ami az extra adatmennyiség a korlátlan adatot biztosító mobilnet csomaggal rendelkező előfizetők EU roaming helyzetben használható adatmennyiségét is növeli. Az aktiválás folyamatáról a Telekom aloldalán olvashatsz részletesebben.

Ha baj van, a hálózat készen áll

Nem csak az ünnepi időszakok jelentenek kiemelt terhelést a mobilhálózatra nézve. Bár a videós kommunikáció egyre jobban része a mindennapjainknak, vannak helyzetek, amik egyedi és betonbiztos megoldásokat igényelnek. Katasztrófák esetében például, annak jellegétől függően számos megfejtést kínál a Magyar Telekom: a GSM-hálózatokban a segélyhívás lehetősége hálózattól és szolgáltatótól függetlenül elérhető, bármikor tárcsázhatjuk a 112-es segélyhívó telefonszámot. Egyedi esetekben saját kezdeményezésre, illetve az illetékes hatóságok kérésére mobilállomást és ezzel lefedettséget, illetve kapacitást is biztosít a telekommunikációs cég a helyzet mielőbbi megoldásának támogatására. De nem csak katasztrófa-helyzetekben, hanem tömegrendezvényeken is hasonló módon jár el: ilyen például a nagy fesztiválok kiszolgálása is, ahol megyeszékhely-méretű városokéhoz hasonló forgalmat kell kezelni egészen kis területen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét