Bízunk az ösztöneinkben – jó irányba halad a magyar Briefly

0

Vannak a munkáltatók és vannak a munkavállalók: a két csoport azonban ma már nem ilyen egyértelmű, ahogy az egymásra találásuk sem olyan könnyű, mint évtizedekkel ezelőtt. Két magyar fiatal meglátta a változásban rejlő lehetőségeket: a Briefly alapítóival beszélgettünk.

A digitalizáció és a home office egyre szélesebb körű elterjedése kedvező azoknak, akik távmunkával, szabadúszóként keresnék a kenyerüket. A kötetlenség és a bárhonnan végezhető munkák megszerzésének sokszor akadálya, hogy nem talál egymásra a szabadúszó és az ügyfél, vagy hiába történik meg mégis, az együttműködés nem elég hatékony – ezeket a problémát hivatott megkerülni a magyar Briefly nevű startup. A két fiatal, ambíciózus vállalkozó, Tassonyi Csenge és Bittera Réka projektje egyre csak növekszik.

Mindketten a marketing és a reklám felől érkeztetek, miért váltottatok az alkalmazotti létből a vállalkozás felé?

Csenge: PPC-sként sokszor éreztem azt, hogy nem tudom teljesen kihasználni a saját potenciálomat. Ki akartam próbálni magamat több feladatkörben is, de ügynökségi keretek között erre nincs lehetőség. Szabadúszóként viszont sokkal jobb a partneri viszony az ügyféllel, nem csak egy csavar vagyok a gépezetben.

Réka: Csengével együtt dolgoztunk az Ubernél, gyakornokok voltunk, ott lettünk szerelmesek a startupok világába is. Motiváló volt látni, hogy kis csapattal, innovatív módszerrel milyen nagy változást lehet elérni, és úgy gondoltuk, hogy mi is képesek lehetnénk erre.

Csenge, te mégis a reklámszakmát választottad az Uber után…

Cs: A reklám és a kommunikáció régi szerelem volt, amikor az Uber megszűnt Magyarországon, akkor éreztem, hogy vagy most próbálom ki magam ebben, vagy soha.

Ezek után mi volt az a közvetlen motiváció, amely végül a Briefly megalapításához vezetett?

Cs: Mi nem céget alapítottunk, hanem problémát oldottunk meg. Kicsit olyan, mint amikor elgurítasz egy hógolyót, amiből aztán lavina lesz. Azt láttuk, hogy sok szabadúszót érint a probléma, és már az ügyfelek részéről is kaptunk visszaigazolást.

R: Sokat segített, hogy tudtuk, hogy tudunk együtt dolgozni. Van egy missziónk, nem az a célunk, hogy cégvezetők legyünk, hanem hogy segítsünk a hozzánk hasonló cipóben járókat boldogulni.

Az felmérhető volt az induláskor, hogy ki lesz a konkurencia?

Cs: Az első perctől tudtuk, hogy a szabadúszó oldalon Upworkkel és a Fiverrel kell felvennünk a versenyt. Amikor elindultunk, azt sem tudtuk, hogy néz ki a hazai startup-ökoszisztéma, de rengeteg segítséget kaptunk. Jelentkeztünk minden elérhető programba, pitcheltünk és networköltünk egy csomót.

Startégiai döntést ki hoz? Melyikőtök a főnök?

Cs: Mindketten döntéshozók vagyunk, de van egy mentorokból álló boardunk is, akik segítenek a nagyobb döntéseknél.

Fiatal nők vagytok, a szakmán belül sokszor hallani, hogy ez egy férfiak által dominált ökoszisztéma, ahol nehezebb érvényesülni. Mit gondoltok erről?

Csenge: Nem szembesültünk ezzel.

Réka: Pontosabban vannak dolgok, amikkel találkozunk, de nem vesszük magunkra.

Cs: Van, hogy látod, hogy picit lejjebbről indulsz, de egy másik országban, mondjuk Amerikában ehelyett inkább az lenne a gond, hogy kelet-európaiak vagyunk, szóval a hátrányhoz hozzá lehet szokni, lehet rá készülni. Így aztán egyszerűen nem akaszt meg minket. Belül tudjuk, hogy mindenünk megvan, és mi dolgoztunk meg ezért. A hazai startup- kultúra nagyon nyitott, nagyon segítőkész. Aki kér, az kap, nemtől függetlenül.

Réka: Nagyon fontos, hogy kérni kell, hogy lehetőséged legyen, legyen szó mentorprogramról vagy bármiről: ha lelkes vagy, akkor igenis tudsz előre menni.

A másik probléma, amiről sokat hallani, hogy sok az álszakértő. Hogy választjátok ki, kikben bíztok meg?

R: Találkoztunk mi is a „cégtemető startupperekkel”, ez valóban komoly probléma. A tapasztalataink alapján már ki tudjuk szűrni, hogy ki az álszakértő, de ez tényleg nagyon veszélyes, főleg egy fiatal startup életére. Mi úgy tudunk védekezni ellenük, hogy folyamatosan beszélgetünk a szakmával, máshogy nem igazán lehet kiszúrni őket. Szerencsénk is van, hogy az elején nem nyúltunk mellé, hallottunk sztorikat, ahol durva eredménye volt ilyen hamis tanácsadóknak

Cs: Alapvetően mentorokat a Design Terminalon belül szereztünk. Azalatt a három hónap alatt olyan irányba sikerült minket állítani, ami alapján úgy döntöttünk, hogy továbbra is szeretnénk együtt dolgozni velük, sőt, még egykori kollégákkal is dolgozunk. A board összeállításakor azt néztük, hogy minden területre – legyen az értékesítés, termékfejlesztés és egyebek – legyen képviselő, aki a szakirányú kérdésekben tud segíteni, ezek jól viszik előre a céget.

R: Fejlődtünk emberismeretben, hiszünk abban, hogy érdemes az ösztöneinkre hagyatkozni.

Mi az, ami abszolút piros lámpának számít nálatok egy szakértővel kapcsolatban?

R: Első lépésként a Linkedin-profilt szoktunk ellenőrizni, miért és hogyan lett vége az adott vállalkozásnak, amikhez köze volt mentorként vagy tulajdonosként.

Annyi ideje már megy a Briefly, hogy leszűrjetek tanulságokat: mi a legfontosabb, ami megtanultatok vállalkozóként?

Cs: Hogy a gyors döntés jobb, mint a nem döntés, vagy az elhúzott döntés. Az első kapcsolatépítő eseményen még kő-papír-ollóztunk, hogy ki menjen oda kihez, most már rutinból megyünk beszélgetni. Az első öt alkalom nem könnyű, de utána már simán megy. Menni kell mutatni magad, beszélgetni kell. Lehet dolgozni bármennyit az irodában, ha utána nem tudod eladni a terméket.

Cs: Azt szoktam mondani, hogy ember emberrel köt üzletet. A szimpátia elengedhetetlen.

Hányan használják most a Briefly-t?

Cs: 1300 szabadúszó és 500 ügyfél van jelenleg

A növekedés elengedhetetlen, ti milyen módszereket alkalmaztok erre?

R: Startupos módszereket használtunk, például volt úgynevezett fake door tesztünk, mi raktuk össze az első weboldalt, ami még nem igazán tudott semmit, ha valaki beregisztrált, kapott egy üzenetet, hogy hamarosan indul a szolgáltatás. Nagyon fontos, hogy nem kell lefejleszteni a terméket, mielőtt a piacra mész, hanem fel kell mérni, van-e igény rá. A legjobbak abban vagyunk, hogy közösséget építünk, és a szabadúszókat jól tudjuk megszólítani. A személyes brandépítés fontos: minket, mint alapítókat hozzá tudnak kötni a márkához, ez sokat segít.

Cs: A korai fázisban ez nagyon fontos, mert ez ébreszti a bizalmat. Ha megkeresnek, akkor legyél hiteles, tudni kell a trendeket az adott iparágban.

Az egyik legnagyobb hazai ügynökség, a Publicis Groupe Hungary is leszerződött már veletek. Ki keresett meg kit?

Cs: Az egyik szabadúszónkon keresztül ért el hozzánk az információ, hogy akarnak szabadúszókkal dolgozni, így aztán kaptunk az alkalmon és mi vettük fel velük a kapcsolatot. Csak jót tudunk mondani a folyamatról, nagyon jól megértjük egymást, mi a problémát, ők pedig a megoldást.

Amikor beregisztrál hozzátok valaki, ellenőrzitek, hogy nem kókler-e?

R: Két modellünk van. Az egyik a minőségbiztosított szabadúszó, ahol a Briefly projektmenedzserei, akik szintén szabadúszók, ellenőrzik a jelentkezőt, valamint elindult a Briefly Business is. A Briefly Businessben egy személyre szabott szűrési folyamatot állítunk össze az ügyfélnek, ami több pontból áll. Ők maguk is készíthetnek egy formot, amivel megszűrhetik a szabadúszókat, a szabadúszóknak pedig a portfólióban lehet tageket elhelyezni, amik mentén az ügyfélnek könnyebb szűrnie a kínálatból. A projektek után az ügyfél és a szabadúszó értékeli egymást, az pedig megjelenik a profilon. Ez alapján már össze lehet rakni a képet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét