Fenntarthatóság: a tét a jövő, de a megoldás a kezünkben van!

0

Ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot! Egyetlen felszólító mondatban összefoglalható, mennyi tippet kapott a Telekom Fenntarthatósági Chat ökotudatos közönsége arra, hogyan járulhatunk hozzá a Föld védelméhez, egyszersmind a következő generáció jövőjéhez. Egyenként vagy éppen egy szervezet, közösség tagjaként egyaránt. 41 kiállító szolgál további praktikákkal szombaton az Akvárium Klubban, a Telekom 12. Fenntarthatósági Napján, a Piszkos12 fesztiválon.

Önt nem zavarja, hogy bankkártyányi műanyagot megeszik hetente? Az új tényleg jobb? A plázázás az új családi program? Ki lesz boldog a like-októl? – felkavaró kérdések. Gyerekhangon pláne, hiszen fontos hiányosságokra mutatnak rá. Az öko-kérdések igenis nyitottak, a Föld pedig szomjazza a válaszokat.

A gondolatok kavargása kivehető volt Fenntarthatósági Chat elején. Nagy Réka, az Ökoanyu blog szerzője volt a legkevésbé meglepődve, aki elmondta: a környezettudatos gondolkodásban felnőtt 9 éves gyermeke nem kevés meglepő kérdést tesz fel nekik. Ezeket a szülőknek nem elég megválaszolniuk: napi rutinjaikkal mintát is kell adniuk nekik, nap, mint nap.

Van, aki szerint ennél sokkal bonyolultabb a kép. „A gyerekek már ökotudatosak. A szülők látásmódját kell megváltoztatni. Az irányok jók, de sürgős teendőink vannak. Az okos alkalmazások, a digitális fejlesztések sokat segítenek az edukációban, az ökotudatosság terjesztésében” – mondta Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének vezetője.

Biztos, hogy minden zöldséget külön zacskóba kell rakni? Miért csomagoljuk be nem lebomló anyagokba az egyébként lebomló kutyapiszkot? Melyik kukába rakjuk a tejesdobozt? Vesztünk-e valamit akkor, ha nem rutinból cselekszünk és megpróbálunk kevesebb hulladékot termelni? A jövő generáció érdekében kell ökotudatos választ adni a mindennapi életünk apróbb és nagyobb kérdéseire, nap, mint nap. Egy vállalatnál éppúgy, mint egy közösségben.

„Kisgyerekként szatyorral mentünk vásárolni, listát írtunk, hogy mit veszünk. Az én életemben nagyot változott a világ, berobbant a műanyag, az emberek tömegei impulzus alapon vásárolnak teljesen fölösleges dolgokat, és nagyon remélem, hogy a gyermekeik élete pont ennek a visszaszorulásáról fog szólni” – összegezte az ökotudatos gondolkodás egyik vetületét Rezes Judit színművésznő. De hogyan fordíthatók vissza ezek a folyamatok?

„Fenntartható modellekben hiszünk, valódi célokat tűzünk ki magunk elé, hitelesen képviseljük ezt a szemléletet, de fontos, hogy évről évre többen és többen tartozzunk az ökotudatosan, fenntarthatóságban gondolkodók táborához. Ennek érdekében átütő élményt kell adjunk, hogy minél többen cselekedjenek” – mondta Szomolányi Katalin, a Telekom Fenntarthatósági Központjának vezetője.

Ezért valósul meg fesztivál jelleggel szeptember 14-én, szombaton a Fenntarthatósági Nap, ahol 41 kiállító ad mindennapi tippeket, praktikákat és hasznos információkat ahhoz, hogy hogyan éljünk minden nap kicsit környezettudatosabban. A Telekom nemcsak a saját fenntartható működését tekinti küldetésének, hanem azt is, hogy a digitális világ tüneményeivel hozzájáruljon ahhoz, hogy az emberek egyre többet tudjanak az ökotudatosságról és azonosuljanak ezekkel a célokkal.

A Telekom ennek nyomán elindította a PlasticFree Telekom programot, amellyel érdemben csökkenteni kívánja a kisvárosnyi embernek munkát adó Telekom-székház műanyag hulladéktermelését. „A műanyag nem volt mindig az ellenségünk. Kiszolgálta, kiszolgálja az életünket, de a tudatos, szabályozott használata elkerülhetetlen” – vélekedett Szomolányi Katalin. A Telekom ennek érdekében 2020 végéig 80 százalékkal csökkenti a PET alapanyagú termékek használatát és teljesen kitiltja az egyszerhasználatos műanyagokat a székházból. A program már túlvan a kezdőlépéseken, így az épületben már most sem lehet műanyagpalackos üdítőket, szívószálakat vagy pohárfedőket kapni, a termékek kivonását mégsem élik meg negatívan a dolgozók; a kezdeményezés rendkívül népszerű.

– Sokat változott az emberek hozzáállása ehhez a témához. Néhány éve nem gondoltuk volna, hogy több száz barátunk áldozza a szabadságát arra, hogy a Felső-Tisza vidékén más országok távoli vidékein élő emberek szemetétől tisztítsa meg a környezetet – mondta Hankó Gergely, aki a KSzGySz vezetőjeként a PET Kupa főszervezője is. Szervezete egyébként már 240 magyar céget tömörít, amely már képvisel akkora erőt, hogy az üzleti életben is eredményeket érjen el és hozzájáruljon a szemléletváltáshoz.

Hogyan lehet más szemszögből ránézni egy csomag szívószálra? Átgondolni, hogyan hat egy vásárlás a világ egy más pontján az ott élőkre? Az embereket foglalkoztatják ezek a kérdések, ezért van óriási szükség az információkra – hangoztatta az Ökoanyu Blog szerzője.
– Ha egy zöldségesnél nem kérek műanyag zacskót, és ez rendszeres, megfogalmazódik az eladóban is az igény, hogy gondoljuk át, mikor van szükség rá valójában, és mikor nem – mondta saját példája alapján Rezes Judit színművésznő. – A gyermekeimért felelős vagyok. A jövőjükért is. Próbálok kilépni a komfortzónámból, ma már a társulatra is szeretnék hatni ezzel a mentalitással – tette hozzá.

A gondolatok sokasága után díjesőt láthattak a Telekom Fenntarthatósági Chat nézői, hiszen átadták a Magyar Telekom által meghirdetett Fenntarthatósági díjakat, a Delfin-díjakat és a Fenntarthatósági Sajtódíjat is. A díjazottakat a keretes írásunkban foglaltuk össze.

Telekom Fenntarthatósági díjak 2019

TOP3 Fenntartható beszállítói díj

A Telekom beszállítóinak 60.85% százaléka fenntartható minősítés alá tartozik.

Díjazottak:

Wavemaker Hungary Kft. – a Telekom médiaügynöksége
NET-Micro Kft. – A Telekom műszaki partnere
NEC Eastern Europe Kft. – A Telekom műszaki partnere

Delfin-díj

Fenntartható innováció kategóriában:

Green Culture Kft., egy divatcég, amely 21. századi, trendi ökoruhákkal foglalkozik

Sokszínűség kategóriában:

Élni és szeretni édesanya nélkül alapítvány – olyan gyermekeknek segítenek feldolgozni az őket ért traumákat, akik haláleset miatt vesztik el az édesanyjukat Az alapítvány munkájáról ide kattintva tudhatsz meg többet.

Fenntartható tudatformálás kategóriában:

Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Csongrád környezetének értékeit őrzik

Jane Goodall Intézet – a Passzold vissza tesó! program működtetői, amely a mobilokban használt nyersanyagok újrahasznosításával csökkentené a bányászat természetpusztító tevékenységét

Fenntarthatósági sajtódíj

Blog-Vlog kategóriában: Nagy Réka, Ökoanyu
Print kategóriában: Bánáti Anna, Forbes
TV / Videó: Szuperzöld című műsor stábja, Simon Krisztián vezetésével

A rendezvényről készült felvétel itt teljes egészében visszanézhető:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét