A tech-történelem szerint először egy Sting CD-t vásárolt valaki biztonságos, webes módszerrel, de persze ezelőtt is voltak érdekes kísérletek. Ma pedig már a mindennapok része, hogy mobilon rendelünk pizzát, számítógépet, kismacskát vagy bármit.
Ha a bozontos, szemöldökereszes, párducbőr ágyékkötős múltig akarunk visszamenni, a kereskedelem első formája a csere volt: a vadászok így szabadultak meg a felesleges hústól és állatbőrtől, ami helyett például gyümölcsöt vagy építéshez használható fát kaptak. Aztán az ókori, főníciai kereskedők nyomán elkezdett terjedni a pénz, egy olyan köztes eszköz, amely az egyes árucikkek értékét jelölte. És még innen is nagy ugrást jelentett a bankok, váltók, papírpénzek, csekkfüzetek megjelenése, de a fejlődés itt sem állt meg: az internet megjelenésével értelemszerűen egyre többen kezdtek próbálkozni azzal, hogy az új eszközt is felhasználják pénzügyi tranzakciókra és közvetlen vásárlásokra.
A túlpart füve mindig zöldebb
A Pizza Hut szerint az első valódi internetes vásárlás hozzájuk kötődik; 1994-ben egy nagy pepperónis-gombás pizzát rendeltek tőlük online. De azért ezt is egy nagy adag sóval érdemes fogyasztani – mármint nem a pizzát, hanem a hír valóságtartalmát. Mert ugyebár mi számít ezen a téren abszolút elsőnek? Az internet elődje a katonai célokból kifejlesztett Arpanet volt, amelyet a hatvanas évek legvégétől amerikai egyetemek is használtak arra, hogy információkat cseréljenek egymás között. Nos, a hagyomány szerint az egyetemisták nem csak tudományos értekezéseket és egyéb tanulmányi erőforrásokat rendeltek egymástól, hanem füvet is (mármint nem azt a lekaszálni valót, ha tetszenek érteni). A nyugati parti Stanford egyetem hallgatói dokumentáltan Arpaneten rendeltek vicces cigihez való alapanyagot a keleti parti MIT-re járó kollégáiktól valamikor 1971 tájékán. Ez viszont még több szempontból sem számít a mai e-kereskedelem körébe: egyrészt illegális áruhoz kapcsolódott, másrészt nem került sor elektronikus fizetésre sem. Az egész inkább egy mai chates beszélgetéshez hasonlított, mint egy konkrét kereskedelmi ügylethez.
Nagyi a tévén vásárol
A következő vitatott elsőség egy 72 éves brit nagymamához köthető. 1984 májusában Jane Snowball margarint, tojást és kukoricapelyhet vásárolt egy olyan szolgáltatáson keresztül, amelyet akkoriban próbáltak bevezetni Nagy-Britanniában. A Video Tex egy olyan direkt kommunikációs megoldás volt, amellyel otthonról lehetett rendeléseket eljuttatni boltokhoz, de persze még ez sem teljesen a mai internetes formában működött, inkább az egykori teletext alapjaira hasonlított (ha még emlékszik erre valaki), és egy speciális tévékészüléket kötött össze közvetlenül a rendszerhez csatlakozott boltokkal.
A fizetés is értelemszerűen készpénzben történt, amikor a termékeket kiszállították a nagyihoz. Mindamellett, hogy egy idős hölgytől 1984-ben kifejezetten dicséretes volt ilyen modern megoldást választani, a Video Tex végül nem terjedt el igazán a technológia bonyolultsága és töredezettsége miatt.
Sting és a bankkártya
Újabb tíz évnek kellett eltelnie a következő fejezetig. 1994-ben járunk, három évvel azután, hogy Tim Berners-Lee nevével fémjelezve elindult a mai értelemben is ismert internet. Szóval most már abban az évben vagyunk, amikor a fent említett Pizza Hut-féle rendelés is megtörtént, de a Shopify kutatása szerint mégis mást illet meg az első valódi internetes vásárlás díja. Az illető neve Dan Kohn, aki egy NetMarket nevű új vállalkozásba kezdett három társával együtt. Nem sokkal azután, hogy a még szinte teljesen “szűz” interneten elindították webáruházukat, augusztus 11-én egy barátjuk megejtette az első igazi vásárlást is: Sting aktuális lemezét, a Ten Summoner’s Tales-t vette meg CD-n.
Kohn szerint sokan már jó előre temették az új szolgáltatást, leginkább arra hivatkozva, hogy sokkal egyszerűbb lemenni a boltba valamiért, mint végigcsinálni egy bonyolult internet-telepítést. Ez egyébként az akkori helyzetre tökéletesen igaz is volt, hiszen 1994-ben még nem csak annyiból állt a csatlakozás, hogy valahol befizettünk egy jelentéktelen összeget, másnap pedig jött a szerelő, hozta a routert és voilá. Mellesleg a NetMarket tényleg nem húzta sokáig, egyszerűen túl hamar kezdtek bele valamibe, amire a világ nagy része még nem állt készen.
Viszont az tény, hogy abban elsők voltak, hogy az akkori szinten biztonságos módon képesek voltak a vásárlók bankkártya-adatait kezelni, tehát a tranzakció teljes egészében online történt. Ezt segítette a Netscape által bevezetett SSL (Secure Socket Layer) protokoll is, amely biztonságos internetes adatátvitelre szolgált, így a vevő által bepötyögött kártyaadatokat az akkori technológiával nem szerezhették meg illetéktelenek. Épp ezért nemsokára elkezdtek lassan, majd egyre gyorsabban megszaporodni az általános, vagy épp valamilyen szűkebb területre szakosodott webáruházak.
A modern e-kereskedelem hajnala
1995-ben, akkor még a sok új webshop egyikeként indult el az Amazon, amely kezdetben könyvekkel kereskedett, mára viszont az e-commerce egyik vezére lett, és árul mindent, ami csak létezik, valamint beszállt az online tévézéstől a hardvergyártásig mindenféle egyéb területre is. Szintén ebben az évben indult az eBay, amely kiskereskedők gyűjtőhelyeként gyorsan felpörgött, de 1995-ös az Etsy is, amely a házi készítésű termékekre, közvetlen “termelői” értékesítésre szakosodott.
Időközben a kapcsolódó szolgáltatások is megérezték az idők szavát: 1998-ban elindult a modern fintech előfutárának is tekinthető PayPal, amely virtuális és biztonságos pénztárcát adott a felhasználóknak, és mára 244 millió felhasználói fiókkal rendelkezik. 2001-ben megjelent az első kifejezetten mobilra optimalizált webáruház (ez szintén az Amazon nevéhez köthető), és innen lassan elérünk odáig, amit ma is látunk és használunk világszerte. Ha elfelejtettünk vacsora-hozzávalókat venni, pár pöccintéssel rendelünk készételt akár egy adott étteremből, akár egy közvetítő online szolgáltatásból. A legújabb Sting lemezt nem fizikai formában kapjuk meg a rendelés után, hanem bekerül az online zeneszolgáltatónknál kezelt könyvtárunkba, vagy még egyszerűbb, ha magára a szolgáltatásra fizetünk elő és akkor hallgatjuk meg Sting bármelyik dalát, amikor csak kedvünk szottyan rá. Appokat, e-könyveket és más “megfoghatatlan” dolgokat ugyanúgy veszünk, mint ruhát vagy műszaki cikket, és a fizetésre is egyre többször használunk a hagyományos bankkártyák mellett fintech kártyákat vagy olyan virtuális gyűjtőket, mint az Apple Pay vagy a Google Pay.
Hogyan tovább?
Bár azt hihetnénk, most már mindent tud az e-kereskedelem, amit csak tudnia lehet, igenis van egy csomó olyan út, amely mentén tovább lehet fejleszteni az élményt. Ott van egyrészt a virtuális és kiterjesztett valóság, amelynek segítségével akár beléphetünk egy megvásárolni kívánt, vagy akár még felépítés előtt álló házba, és végigsétálhatunk benne, hogy így döntsük el, tetszik-e nekünk. Az új lakásunkat a mobilunk körbeforgatásával virtuálisan is berendezhetjük, hogy aztán a nekünk tetsző bútordarabokat egy pöccintéssel meg is rendeljük, és ugyanígy próbálhatjuk fel digitális avatárunkra a legújabb ruhákat, cipőket és divatkiegészítőket. Szóval az elektronikus kereskedelem a jelek szerint még személyre szabottabb és élményközpontúbb lesz, hiszen ahogy száz vagy ezer éve is a leghangosabb, legügyesebb piaci kofához gyűlt a legtöbb vásárló, a modern eszközöket használó webshopok közül is az kerül ki győztesen, aki a legcsábítóbb módon vonzza magához a legújabb kor ügyfeleit.
