Sokan viccelődnek azon, hogy a fiatalabb generáció már nem ismeri fel a bakelitlemezt és a CD-re is furcsán tekint (lévén, hogy a számítógépek nagy részében már nincs is beépített olvasó). De hogyan alakult ez így, mennyit fejlődött a zeneipar a kilencvenes évek óta és milyen hatással van a technológia a zenefogyasztási szokásainkra? Vajon egyszer majd a streamingre is ugyanolyan sors vár, mint a szilárd adathordozókra?
Egy kis zenetörténet: 1982-es megjelenésekor a CD a kora királyának számított. Nem csak merchandise-terméknek volt kitűnő, de hordozhatóságának és nagy tárhelyének köszönhetően hamar mindenki kedvencévé vált. A nyolcvanas évek elején még nem léteztek olyan eszközök, amelyek lehetővé tették az otthoni másolást, a boltokban megvásárolt lemezek bevételéből aránylag nagy jogdíjakat tudtak zsebre tenni a kiadók, de a technológia teljesen romba döntötte ezt az intézményrendszert.
A kilencvenes évek elején ugyanis megjelent az első olyan lejátszó, ami a felvételt is lehetővé tette, így otthoni körülmények között tudták sokszorosítani a felvételeket. Kezdett megismétlődni a nyolcvanas évek és a magnókazetták példája, azonban a zeneipar nem tudta felvenni a lépést a felhasználók igényeivel és az elektronika fejlődésével, és behozhatatlan hátrányt generált magának. A CD-nél azonban még nagyobb változásokat hozott a Hard Disc Recorder, ami a soksávos magnók mintájára készült, tehát minőségromlás nélkül akár hangonként is fel lehetett rá venni bármit. Ennek megjelenése az elektronikus zenére és az indie-stílusra volt hatással, ugyanis a hangsávok különböző állításával remekül lehetett kísérletezni.
Ha fent van a neten, akkor ingyenes?
A felhasználók oldaláról sokáig lehetne boncolgatni a zenehallgatás változását a különböző technológiák megjelenésének hatására, de dióhéjban legyen elég annyi, hogy amíg az otthoni körülmények közötti sokszorosítás és a hordozhatóság nem jött a képbe, addig az otthoni zenehallgatás sokkal közösségibb élmény volt. Aztán a walkmanek és a boomboxok ’90-es évekbeli megjelenésével már nem kellett helyhez kötni a zenehallgatást. A CD-cserélgetéseknek az internet térhódítása vetett aztán véget, az mp3-kódolás és a fájlcsere a kétezres évek elején hatalmas méreteket öltött, a kalózkodás trónján pedig a Napster ült. Az illegális letöltés szerzői jogokat sértett, és bár egy egész generáció számára a zene ingyenességét szinte alapértelmezésként ültette a fejekbe, azért a „warezolók” mindvégig tudtak arról, hogy jogsértő, amit tesznek (ráadásul ezzel tönkre is vágták a teljes lemezpiacot, előadókat, zeneszerzőket és kiadókat döntve romba). A jelenségre csak tíz évvel később jelent meg legális alternatíva —2003-ban az iTunes—, így felnőtt az első generáció, akinek természetes volt, hogy nem kell fizetni a zenéért.
2013-ig az Apple zeneboltja 25 milliárd zenét adott el, azonban ezután drasztikusan elkezdett esni a kereslet a megvásárolt zenék iránt, így az Apple elkezdett streamelhető tartalmat gyártani. Akkor már javában élt a streamingóriás Spotify, ami 2006-os megalakulása óta több negatív kritikát is kapott (Thom Yorke, a Radiohead frontembere például a zeneipar segélykiáltásaként titulálta), de mindezek ellenére a zeneipar fennmaradásának egyetlen kulcsává avanzsálódott az utóbbi években, hiszen a lemezeladásokból kieső bevételeket az előfizetőkből tudja kipótolni. Nem utolsó sorban pedig, alkalmazkodva a mostani felhasználói igényekhez, élménnyé tudja tenni a zenehallgatást úgy, hogy vásárlás nélkül juttassa az embert újabb és újabb kedvenc előadókhoz.
Tanuljunk meg élni az új lehetőségekkel!
Összegzésképp szögezzük le, hogy a műsorhordozó technológiák fejlődése minden eddigi vészjelzés ellenére sem értéktelenítette el a zenét. Attól, hogy nem a fizikai lemezek és kazetták foglalják a helyet a polcokon, az emberek szívében még mindig előkelő helyet foglal el a zene szeretete. A zeneiparnak viszont meg kell tanulnia alkalmazkodni ehhez a gondolkodásmódhoz, hogy továbbra is olyan előadókat és zenészeket tudjon kitermelni magából, akikre érdemes odafigyelni, és időről-időre meg tudják örvendeztetni a hallgató közönséget – legyenek bármilyen távol is. De persze ez nem azt jelenti, hogy a zenészeknek, zenekaroknak kell egyedül alkalmazkodniuk az új idők új körülményeihez: a technológia legfrissebb vívmányait alkotónak, kiadónak és a zenehallgatóknak is meg kell tanulniuk úgy használni, hogy a folyamat során mindenki megkapja, ami jár neki. Így a zene létrehozóinak és előadóinak jusson a munkájukért megfelelő fizetség, hiszen többek között ez biztosítja azt, hogy lesz következő lemez, koncert, és az alkotónak nem kell elmennie inkább téglát hordania, megfosztva ezzel a zenehallgatókat is a mindennapi betevőtől.
Digitális vagy unplugged? Kultúra a digitalizáció korában – Várunk a téma hazai szakértőivel az április 24-i MOST Fórumon! A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
