Magenta mindenhol: terepen a Telekomosok

0

Egy távközlési szolgáltatóra sokan gondolhatnak úgy, hogy a dolgozók valahol, egy nagy épületben, számítógépek előtt pötyögve töltik a napjaikat. Persze ez sem ritka, de a távközlési munka a valóságban ennél végtelenül sokszínűbb és változatosabb. Bemutatunk egy jópofa videósorozatot, amely bepillantást nyújt az iparág hétköznapjaiba és sokszor egészen meglepő szakmai munkájába.

Ahogy egy átlagos autóvezetőnek sem kell feltétlenül tudnia a gépkocsi motorjának és egyéb alkatrészeinek pontos működési mechanizmusát, az internetet, okostelefont használók jó része szintén nem tudja, “mi hajtja” az általuk már gyakorlatilag alapvetőnek tartott szolgáltatásokat. Sokakban egy távközlési szolgáltató talán még mindig egy olyan központot jelent, ahol telefonos kisasszonyok zsonglőrködnek banándugókkal egy kapcsolótábla előtt, de a modernebb gondolkodásúak is egy olyan irodaépületet vizionálhatnak, ahol sok ügyfélszolgálatos és legalább ennyi programozó kopácsol a billentyűkön és válaszol a hívásokra. Természetesen a Telekomnál is sokan dolgoznak az irodában (illetve otthonról) érdekes és fontos munkakörökben, de a feladatok egy részét a “terepen” kell elvégezni, kezdve a hálózatokat kiépítő, karbantartó és szervizelő szakemberektől a támogatott rendezvények technológiai hátteréért felelősökön át a háborús menekülthelyzetben segítő önkéntesekig.

Azért, hogy sokkal könnyebb legyen a színfalak mögé látni és megérteni a vállalat sokféle feladatát és az ezeket kiszolgáló szakember-gárdát, a Telekom egy videós sorozatot indított “Terepen a Telekomosok” címmel, ahol a folyamatosan érkező kisfilmekben röviden bemutatják az érdekesnek, különlegesnek számító területeken tevékenykedőket. A terület szó ebben az értelemben nem csak szakmai, de fizikai területet is jelent, hiszen sok esetben valóban igazi terepmunkáról van szó.

Kifejezetten érdekes kihívás volt például az az online esemény, melynek keretében június elsején Billie Eilish Németországban tartott koncertjét élő stream formájában hozták el Magyarországra. A bonni Telekom Fórumban lezajlott fellépést két helyszínen, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban és Felsőszentivánon lehetett átélni egy speciális megoldással, ehhez viszont mindkét helyszínen komoly hálózati előkészületekre volt szükség.

A nyári zenei és egyéb kulturális események létrejöttében is sokfelé megtalálhatjuk a Telekomot: a VOLT Fesztiválnak is névadó szponzora, de ez sem annyiból áll, hogy a vállalat egy nagy rakás pénzzel támogatja a rendezvényt. A csapat már a fesztivál koncepciójának megtervezésében is részt vesz, és előremutató aktivitásokkal is megjelenik a helyszínen (idén például ilyen volt a KRAFT kert, ahol a zenés programok mellett workshopokra, beszélgetésekre is sor került, többek között együtt lehetett zenét írni Szécsi Böbével, vagy a magyar elektronikus zene kialakulásáról és hátteréről is sok mindent meg lehetett tudni a szcéna képviselőitől. Természetesen ehhez is komoly műszaki háttér szükséges, amelynek kiépítése már jóval a kapuk megnyitása előtt elkezdődik, de a teljes fesztivál mobil hang- és adat-lefedettségének biztosítása is felelős munka.

Az sem volt épp egyszerű projekt, amikor a hazai hálózati modernizációt szimbolizáló T-logót kellett kicserélni az ország egyik legmagasabb épületén, a Száva utcai adótornyon. De talán kevesen látták még, hogyan készül egy ilyen hatalmas installáció a logó pontos színétől az embert próbáló felhelyezésig 80 méter magasságba. A cikk tériszonyos írójának még a következő videó egyes részeit is nehezére esett megnéznie…

Ahogy azt már külön cikkben is megírtuk, a Telekom több formában is segítséget nyújt az ukrajnai háború elől menekülőknek: az ingyenes telefonkészülékeket és feltöltőkártyákat a fogadó pontokon adják át, amelyet többek között innovatív, hazai dokumentumszkennelő megoldás is támogat. Az pedig még nagyobb segítség, ha olyan telekomos kolléga dolgozik a helyszínen, aki kárpátaljai származása okán tökéletesen beszél ukrán és orosz nyelven, így nem csak a közvetlen ügyintézésben, de a többi kolléga számára is kincset ér.

A fenti videók ráadásul még mindig csak egy szeletét adják át annak, hányan és hányféle területen, milyen módokon részei a Telekom szervezetének: egy biztos, a hazai távközlés, digitalizáció, de ehhez kapcsolódóan a kultúra, oktatás, karitatív tevékenységek terén is sokan dolgoznak közülük minden nap. A később érkező újabb videókban további érdekes és fontos munkaköröket mutat be a vállalat, amelyeknek egy része külső helyszíneken, mások pedig irodákban, virtuális tervezőasztaloknál zajlanak. Ezek a kis betekintők megmutathatják, mennyiféle, egymástól akár teljesen különböző területre, szakértelemre, embertípusra van szükség ahhoz, hogy a felhasználók a végén annyit érezzenek a közös munkából, hogy gyors az internet, problémamentes a telefonálás, és egyre több az életüket megkönnyítő digitális szolgáltatás.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét