Furcsa irányban haladnak az egykor világ csodájának számító közösségi óriások. Egyikük toronymagasan vezet és a botrányok ellenére előre menekül, a többi viszont mintha már nem is létezne, és van, amelyik komoly bajban van.
2021-ben kis túlzással ismét minden a Facebookról szólt – pozitív és negatív értelemben egyaránt. A tavaly bejelentett üzleti átalakulás, valamint a metaverzummal kapcsolatos grandiózus tervek mellett továbbra is ott voltak a magánszférával, adatbiztonsággal, mentális egészséggel kapcsolatos aggodalmak, de egyelőre úgy tűnik, a Zuckerberg-birodalom továbbra sem mutatja a hanyatlás jeleit. Viszont a versenytársak egyáltalán nem ilyen szerencsések: van bőven, amelyik már csak papíron számít annak, míg a még valóban számottevőket az ág is húzza. Vajon ez azzal jár, hogy idén már szinte egyszereplőssé válik a közösségi világ? Kezdjük egy kis visszatekintéssel, és utána megnézzük, mi várható a tapasztalatok és a legújabb hírek alapján.
A digitális közösségek hajnala
Amikor a 2000-es évek elején a MySpace és néhány hasonszőrű szolgáltatás virágzott, még nem is igazán használták rájuk a közösségi média kifejezést, szimplán csak “webkettes” oldalaknak hívták azokat, amelyeken a felhasználók ismerősöket gyűjtögethettek és információkat osztottak meg egymással. Ekkor még sok versenytárs elfért egymás mellett, hiszen funkció vagy épp földrajzi elhelyezkedés alapján megosztoztak a felhasználókon. A MySpace leginkább a zene segítségével kapcsolt össze embereket és később zenekarokat, előadókat, míg voltak kifejezetten ismerkedésre, munkatársak vagy épp egykori osztálytársak összegyűjtésére szakosodott szolgáltatások, és szép lassan minden országban elindultak az első, nyelvi és helyi alapon szerveződő klónok, mint Magyarországon az iWiW és későbbi követői.
A helyzet gyökeresen akkor változott meg, amikor a nemzetközi versenyzők közül egyre inkább kiemelkedett az először főiskolai randizás megkönnyítésére létrehozott, majd hatalmasra növekedő Facebook. A kezdeti időszakban Mark Zuckerberg és csapata olyan funkciókat pakolt egymás után a szolgáltatásba, amelyek a legjobb általánosan használható közösségi oldallá tették a kékeslilába csomagolt Facebookot. Viszonylag gyorsan megjelentek a különféle nyelvű fordítások, a képfeltöltés, a beépített minijátékok vagy a lájkolás (bizony, ez nem volt azonnal a Facebook része, bármennyire is ezzel azonosítják a legtöbben). Persze nem ez volt az egyedüli újgenerációs közösségi oldal: 2006-ban indult például a Twitter, amelynek újszerűségét az adta, hogy mindössze 140 karakterben lehetett, sőt kellett kifejeznünk magunkat, így sokan a süketelés és felesleges duma helyett tényszerű kommunikáció zászlóvivőjének tartották.
Az okostelefonok megjelenésének és gyors elterjedésének köszönheti létrejöttét az Instagram, amely 2010-től, először iPhone-okon, majd Androidokon vált képmegosztó szolgáltatásból szép lassan egy csevegésre, rövid sztorik megosztására is alkalmas közösségi alternatívává. Szintén a mobilos világ hozta el a csevegés és azonnali üzenetküldés felől érkező, de egyre több közösségi funkciót kapó Snapchat, WhatsApp és Viber felvirágzását is. Egy ideig tehát úgy tűnhetett, hogy ugyan a Facebook komoly növekedésbe kezdett, de sokak számára akadt sokféle alternatív megoldás arra, hogy ismerkedjen, információkat szerezzen másokról és rajtuk keresztül a világról.
A liláskék kisgömböc
A Facebook azonban egyáltalán nem állt meg ott, hogy az egyik legyen a sok közül, sőt láthatóan az sem volt elég Zuckerbergék számára, hogy a legjobbak legyenek egy sokszereplős piacon. Az első években csak annyi látszott, hogy a területi alapon szervezett szolgáltatások sorvadnak el az egyre növekvő Facebook árnyékában: ahogy itthon szép lassan mindenki átvándorolt iWiW-ről, MyVIP-ről és egyebekről, a világ legtöbb országában szintén lassan kiürültek és megszűntek a helyi oldalak. Néhány nevesebb kivétel akad, amelyek leginkább politikai és / vagy nyelvi okokból működnek még, mint az orosz VKontakte vagy a kínai Baidu.
Nemzetközi szinten is megindult azonban az összefonódás: a Facebook felvásárolta az Instagramot és a WhatsApp-ot, amelyek ugyan továbbra is külön márkanév alatt, de egyfajta “belső ellenzék” formájában működnek, egyre szorosabb összefonódás mellett. Még így is sokan vannak, például a fiatalabb korosztályból, akik azért regisztrálnak Instagramra, viszont maradnak távol a Facebooktól, mert nem érzékelik a két platform közös alapjait, és úgy vélik, a Facebook a “nagy, gonosz és egyre öregedő” óriás, míg az Instagram fiatalos, modern és szabad.
Halkuló csiripelés
A Zuck-csapattól független mezőnyben két nagyobb játékos maradt. Az egyik a nagy öregnek számító Twitter, amely sosem tudott igazán túlnőni egy viszonylag rég elért szinten. A 140 karakteres ötlet gyorsan saját akadályává vált, és ugyan az üzleti élet, tehát márkák, közszereplők továbbra is előszeretettel használják szócsőként, az újabb generációkat egyáltalán nem szólítja meg. Ma már duplájára emelkedett a karakterszám és sokféle extra funkció is elérhető, ám a felhasználók száma csak nagyon lassan nő, jelenleg nagyjából 397 millióan regisztráltak, de ennek nagyjából csak fele használja a szolgáltatást naponta. A 300 milliós határt már 2014 végén elérte a csiripelős oldal, de innen csak nagyon lassan nőttek tovább, egy nagyobb ugrásra csak tavaly és tavalyelőtt futotta a koronavírus miatti bezártság okán, de ekkor az összes többi közösségi szolgáltatás növekedni tudott.
További aggodalmakra adott okot az, hogy még a Trump-kabinet idején a Twitter elég komolyan ellenszegült annak az elnöki rendeletnek, amely kormányzati átvilágításra és felső szabályozás bevezetésére kötelezte volna az összes közösségi szolgáltatást. Ez a veszély végül a választásokkal megszűnt, de a Twitter így sem maradt dráma nélkül. Novemberben ugyanis lemondott vezérigazgatói posztjáról az alapító, Jack Dorsey – és nem épp önszántából. A vállalat befektetői ugyanis szintén amiatt aggódtak, hogy a Twitter lemarad a versenyben, túl lassan vezet be új funkciókat, nem tud megszólítani elegendő új felhasználót, ráadásul a meglévőknek is csak egy töredékét tudja “monetizálni”, tehát a hirdetések, támogatott linkek lekattintására ösztönözni. Dorsey különféle ötletekkel igyekezett ezen javítani, például felvásárolta a Revue nevű hírlevélszolgáltatást, valamint elindította saját Spaces szolgáltatását, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy élőben hallgassanak hang-alapú tartalmakat. Emellett a Twitter nagy csinnadrattával újraformálta reklámportfólióját is, azt ígérve, hogy az üzleti partnerek könnyebben és hatékonyabban megtalálhatják a nekik fontos felhasználókat.
Ehhez képest a Twitter-részvények egyre kevesebbet értek a tőzsdén, és a nagyobb befektetők folyamatosan, nyílt üzenetekben szólították fel Dorsey-t a stafétabot átadására (többek között arra hivatkozva, hogy a Twitter kárára túl sokat foglalkozik másik “gyermekével”, a Square nevű fizetési szolgáltatással). Végül aztán az a helyzet állt elő, hogy a legfontosabb részvényesek egyfajta egységfrontban jelezték: vagy az alapító megy, vagy ők szabadulnak meg a Twitter-papíroktól, így aztán Dorsey beadta a derekát.
Hogy ettől a Twitter megmenekül-e a lecsúszástól, jó kérdés. Az új főnök, Parag Agrawal a szakértők szemében egy friss, modern módon gondolkodó szakember, többek között a Twitter 2019-es Bluesky nevű, kísérleti projektjének egyik fő ötletgazdája: ebben a cél egy teljesen újszerű, decentralizált közösségi szolgáltatás kialakítása, ahol az adatforgalom nem platformokon, hanem megfelelő protokollokon zajlana, átláthatóbbá téve többek között a tartalmak moderációját is. De bármilyen jól is hangzik mindez, a közösségi életben a tömegeknek még mindig az fontos, hogy milliók által megosztott ál-idézeteket osztogassanak tovább, és totálisan hidegen hagyja őket a moderáció vagy a hirdetések kérdése. Egy másik fontos csoportnak pedig még ez sem lényeges, ők pedig a legeslegfiatalabbak, akik a Twittert talán nem is ismerik, a Facebookot és társait pedig egy legyintéssel elintézik.
Táncikálás, mémek és teljes naivitás
Ez a csoport pedig a TikTok zászlaja alá gyűlik. A zsémbesen nagymamás megfogalmazás szerint “a most felnövő tinik már írni-olvasni sem akarnak, sőt tudnak”, ráadásul érdeklődésüket is csak maximum pár percig, vagy még addig sem tudja lekötni egy adott tartalom. Erre pedig kiváló platform a TikTok, amely egy kínai tátikázós-táncikálós appból nőtt ki világméretű őrületté. Itt ugyanígy lehet egymást követni, de a többség nem készít saját tartalmakat, inkább influencerek köré szerveződnek, akik viszont naponta készítenek pár másodperces videócskákat, gyakran egy-egy közkeletű mémhez vagy kihíváshoz kapcsolódóan.
A szakértők egy része azért kongatja a vészharangot, mert a felhasználók egyre nagyobb része tényleg semmilyen szintű érdemi tartalmat nem fogyaszt a fenti szintet képviselő minivideókon kívül, ráadásul pontosan ezért képtelenek megkülönböztetni a butácska, de ártalmatlan influencereket a véleményüket befolyásoló, nagyon is komoly indítékokkal készülő tartalmak között. Azt pedig már évek óta próbálja mindenki hangsúlyozni, hogy a TikTok mögött álló amerikai, de kínai gyökerekkel rendelkező vállalat nem hajlandó betekintést engedni az adatkezelési folyamataikba, ezért még az is lehetséges, hogy a felhasználók minden adata szabad préda akár a hirdetőknek, akár teljesen illetékteleneknek, így mondjuk a kínai kormánynak is. Trump ugyan a TikTokot is igyekezett ideiglenesen ellehetetleníteni Amerikában, ám egyelőre ismét zavartalanul üzemel a szolgáltatás világszerte.
Mi változik 2022-ben?
A jelek szerint a fent felvázolt állapotról nem idén mozdul hatalmasat a közösségi világ: Zuckerberg még szinte biztosan nem készül el az új metaverzum mindenki által használható változatával, ehhez a legtöbbek szerint akár 2025-ig is kell várni, ha egyáltalán tényleg megvalósul a most ígért formában. A Meta ernyőcég alatt tehát továbbra is az eddigi formában megy tovább a Facebook, az Instagram és a WhatsApp, míg a Twitternél a csodára várnak, a TikTok pedig továbbra is sikeresen gyűjti be a tizenéves korosztályt, amelynek nagy része aztán nem is megy át a felnőttekre célzó szolgáltatásokra. Vagy átmennek a “nagyon felnőtteknek szólókra”, de ezt a témát most ne is keverjük bele. Közösségi szinten szokták még emlegetni a YouTube-ot is, de a klasszikus meghatározás alapján az azért még mindig inkább egy videómegosztó, ahol kommentelni is lehet. És persze ott a LinkedIn, “a profik Facebookja”, amit még mindig sok cégvezető és marketinges akar komolyan venni, de felhasználói szinten sokan továbbra is csak annyira használják, hogy álláskeresős időszakukban frissítik a profiljukat és várják a sült galambot.
Kisebb trónkövetelők szinte minden évben előbukkannak, de nemzetközi szinten az Ello vagy a Wikipediából kisarjadó WT Social ugyanúgy már szinte indulásakor elbbukott, mint a magyar HunDub és társai. Arra pedig szociológusok és internet-tudorok egyaránt csak találgatják a választ, megmarad-e a meglévő néhány közösségi szolgáltatás ereje akkor is, ha idén talán sikerül visszaszorítani a világjárványt és az emberek egyre több lehetőséget kapnak a valódi világban megélt dolgokra is. Összességében tehát idén is az várható, mint az elmúlt néhány évben, és a szereplők sem változnak – ha fel is bukkan egy igazán erős vagy különleges trónkövetelő, annak is több évre lenne szüksége ahhoz, hogy meghatározóvá váljon. Addig pedig megy tovább a Facebook és holdudvara, küszködik a Twitter, hozza az unalmas kötelezőt a LinkedIn és agyrágóbogarat telepít minden gyerek fejébe a TikTok.
