Ne a fiókba tedd a lecserélt okostelefonodat!

Főoldal/ABLAK, EMBER, Tettrekészek/Ne a fiókba tedd a lecserélt okostelefonodat!

Ahelyett, hogy a dobozában várna arra, hogy „még valamikor talán jó lesz valamire”, tényleges hasznot hajthat a lecserélt okostelefon, ha az arra rászorulókhoz kerülhet. Erre a gondolatra fűzték fel a Magyar Telekomnál az október elején indított Mobildonor Programot.

A legtöbb háztartásban vannak olyan mobiltelefonok, amelyeket már tulajdonosai újabbakra, modernebbekre cseréltek le annak ellenére, hogy a régi telefonoknak nincs konkrét működési hibájuk. A gyakorlat önmagában nem pazarlás, hiszen sokak számára fontos napi munkájuk vagy egyéb tevékenységeik során, hogy az elérhető legerősebb, leggyorsabb készülékeket használhassák – de ez nem jelenti azt, hogy az előző a váltással teljesen használhatatlanná válna. A Magyar Telekom arra talált alternatív megoldást, hogy a régi, de még kiválóan működő mobilok is visszakerülhessenek a világba, és olyanokhoz juthassanak el, akiknek ezek a készülékek is sokat számítanak, és még így is elérhetetlenek. Ez az előremutató kezdeményezés a Mobildonor Program.

Kovács András Péter, a Magyar Telekom tartalom-, és marketing kommunikációs osztályvezetője szerint a program szerves része a Magyar Telekom márka által felvállalt komoly társadalmi tevékenységeknek, valamint annak, hogy a vállalat mindenki számára közelebb hozhassa a digitális világ lehetőségeit. Azokat a lehetőségeket, amikkel egyenlőbbek lehetnek az esélyek, és a rászorulók is nagyobb utat járhassanak be az életben. „Hisszük, hogy ha a digitalizációt jól használjuk, bármit elérhetünk és bármit megváltoztathatunk. A digitális világhoz azonban a belépési küszöb még mindig sokak számára magas. Közben viszont a pandémia megmutatta, hogy milyen gyorsan tudunk adaptálódni, és új digitális formákban kapcsolódni, beépíteni azokat a hétköznapjainkba” – magyarázta az osztályvezető.

A járványidőszak alatt a távmunka, a távoktatás és a kapcsolattartás egyik legfontosabb eszköze a mobiltelefon, és a rajta keresztül elérhető megannyi lehetőség lett. A Magyar Telekom igyekszik folyamatosan, rugalmasan bevezetni, illetve módosítani szolgáltatásait, hogy ebben az időszakban minél többek számára biztosítsa a digitális kapcsolatot, és ennek egyik fontos eleme a könnyen elérhető eszközpark is. Kovács András Péter úgy véli, hogy Magyarországon ma több tízezer használaton kívüli, fiókban lapuló okostelefon található – olyan, amivel a tulajdonosaik már nem tudnak mit kezdeni, de megőrizték. „Mi azt szeretnénk, hogy ezeknek a telefonoknak egy új életet adva új lehetőséget kínáljunk azoknak, akik számára az okostelefon még nem lenne elérhető közelségben” – mondta a szakember.

 

A Magyarósi Csaba kampányfelhívásával indított projekt a NIOK Alapítvánnyal közösen indult el október elején. Erről Gerencsér Balázs, a szervezet ügyvezető igazgatója elárulta: testközelből tapasztalják meg, milyen hátrányok érik azokat, akiknek nincsenek megfelelő digitális eszközei. “A karanténidőszak alatt az alapvetően digitális csatornákra kitalált távoktatás működött az ilyen családokban sokkal nehezebben, de például a munkakeresést is komolyan megnehezíti. Ezért is fantasztikus, hogy mekkora társadalmi összefogás, adakozó szándék mutatkozott meg az utóbbi időben” – tette hozzá.

A Mobildonor Program úgy működik, hogy weboldalon a jelentkezők felajánlhatják működő, de aktívan nem használt okostelefonjukat a rászorulónak. A Telekom minden ilyen telefonért futárt küld a felajánlóhoz, majd első körben a vállalat szakemberei átvizsgálják, meggyőződnek arról, hogy minden adatot töröltek azokról, illetve hogy továbbra is működőképesek. Ezután az új használat megkezdésére előkészítik a készüléket, amelyet végül a NIOK Alapítványon keresztül juttatják majd el az új tulajdonosaikhoz. Az új telefontulajdonosokat egy előre meghatározott pályázati szempontrendszer alapján választják ki.

Az így újrahasznosított telefonok átlagosan 2-3 évig még biztosan működni tudnak; a program elsőként azt a célt tűzte maga elé, hogy 300 működőképes okostelefont gyűjtsön össze, és osszon a rászorulók között újra. Azokat a telefonokat, amelyek nem feleltek meg a minimálisan megszabott működési feltételeknek, de már megtörtént a begyűjtésük, szakszerűen újrahasznosítják, és az így esetlegesen szerzett bármilyen bevételt pedig a NIOK további eszközök beszerzésére fordítja.

Természetesen az első körben megcélzott készülékszám nem óriási, de a Telekom elképzelései szerint amolyan öngerjesztő folyamatot indíthat el, egy mikroszintű szemléletformálást, amely elterjedve mind többeket ébreszthet rá arra, hogy akár egy ilyen aprónak tűnő hozzájárulással is, milyen sokat tehetnek másokért. Kovács András Péter szerint az lenne az igazi, ha akár a vállalat és az alapítványok kihagyásával életre kelne ez a fajta társadalmi összefogás, de persze emellett a Telekom is mindenképpen szeretné továbbvinni.

által|2020-11-04T08:27:53+01:002020.11.04|ABLAK, EMBER, Tettrekészek|

A Pont Most tartalmai a Magyar Telekom támogatásával készültek