A mai, fiatal szülőknél a közösségi média használata magától értetődő, már ők is a szelfik és mindenhová kiposztolt fotók korosztálya. Épp ezért könnyen beleeshetnek abba a csapdába, hogy a gyerekeikről is lépten-nyomon mindent megosztanak, pedig ezt sokkal jobban át kéne gondolniuk.

Amikor fellapozunk egy 70-es, 80-as években készült családi fotóalbumot, az első érzésünk bizonyára a nosztalgia, hiszen a legtöbbször jól esik visszanézni a gyerekkorunkban készült képeket. De egy idő után, néhány felvételt meglátva sokunkban fogalmazódhat meg a “de jó, hogy ezt csak a szűk családom láthatja” gondolat. A papírképek korszakában szerencsére valóban nem jelentett nagy veszélyt az, hogy a pucéran fürdős, esetleg mások számára félreérthető pózokban játszós fotók illetéktelenekhez is eljuthatnak – manapság viszont már máshogy terjednek a képek, és ebbe sokan bele se gondolnak.

Másnak mást jelent

Teljesen természetes, hogy egy szülő büszkén mutogatja a gyerekét és az összes hozzá kapcsolódó történést. Bugyborékolva nevetés az első fürdetésnél, megdöbbent arc az első pelenkázás közben, a játszótér homokozójában félmeztelenül sarazás, vagy a rácsodálkozás a Balatonra – ezek természetesen mind-mind értékes emlékek a szülők számára, és természetesen nagyon jó dolog az, hogy most már rendelkezésre áll a mobiltelefon, amely százával képes rögzíteni ezeket a pillanatokat. Csak aztán jön a következő lépcsőfok egy szintén nagyon egyszerű technológiai vívmány, az internet jóvoltából: ha nekem ennyire fontos pillanatok ezek, miért ne osztanám meg mindenkivel?

A szülők ilyenkor sokszor nem is gondolnak bele, hogy saját örömük most is és a jövőben is megkérdőjelezhetővé válhatnak mások számára. Egyrészt a képek és videók posztolásától kezdve ott a veszélye annak, hogy a felvételek illetéktelen kezekbe kerülhetnek: ez még akkor is megtörténhet, ha gyakorlott közösségimédiás felhasználóként csak ismerősök számára engedélyezzük a tartalmaink megtekintését. Mert azt azért tudnunk kell, hogy ami egyszer az internetre kerül, az bizony terjedhet még akkor is, ha mi mindent megteszünk ellene. És ez már azonnal gondot okozhat – elég csak arra gondolni, hogy két országgal arrébb, ahol már nincs rálátásunk a dologra, talán a csodásan sikerült babafotónkkal reklámoznak valamit. Abba pedig ne is gondoljunk bele, hogy pedofilok mire használhatnak egy-egy olyan beállítású képet, ami teljesen mást jelent számukra, mint nekünk… Illetve – pont gondoljunk bele, és ezért is gondoljuk végig, valóban akarjuk-e közszemlére tenni a gyerekről készült összes felvételt.

Mi kezdjük faragni a gyerekeink digitális szobrát

A gyerekről készült felvételek közzétételének másik aspektusát talán akkor érthetjük meg, ha a magunkról készült fotók és videók posztolására gondolunk. Manapság lassan mindenki megérti a személyes adatok védelmének fontosságát: igyekszünk szabályozni, hogy mások megjelölhetnek-e minket fotókon, tagelhetnek-e egy eseményben és így tovább. Tisztában vagyunk azzal, hogy a rólunk összegyűlő adatoknak súlya van, hiszen a közösségi profilunk, a keresőkben rólunk fellelhető információk alapján ítélnek meg az oktatási intézmények tanárai, a munkahelyek HR-esei, de utánunk néznek akár egy lakás kibérlése előtt is.

Ha tehát magunkkal szemben már szigorúak vagyunk megosztás terén, legyünk azok a gyerekeinkkel kapcsolatban is: egyszerűen csak képzeljük magunkat a helyükbe mondjuk 10 vagy 20 év múlva, és gondoljuk végig, mennyire jelentene számunkra kínos, kellemetlen helyzeteket az, hogy irányításunkon kívül mi minden került fel rólunk a világhálóra úgy, hogy a legtöbbjén már nem változtathatunk.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is igyekszik erősíteni ezt a szemléletet a fiatal szülőkben, és információs aloldallal, valamint figyelemfelkeltő videókkal próbál hatni a józan észre. Egyszerűnek tűnő kérdések ébreszthetnek rá bárkit a visszásságokra. Kitennéd-e magadról vagy az anyukádról ugyanazt a fotót, élethelyzetet, beállítást az internetre, amit épp a gyerekedről posztolsz? Örülnél-e neki, ha rólad is elérhető lenne bárkinek olyan fotó, amin gyerekként azokban a helyzetekben szerepelsz, amit épp Facebookon osztanál meg a kicsiről?

Bármennyire is csak egy kedvesen gügyögő, vicces arcokat vágó, csetlő-botló apróságot látunk magunk előtt, sose feledjük, hogy ő már egy egyéniség, saját személyiségi jogokkal, és felnőtté érve már nem tud változtatni egy csomó olyan aspektuson, amelyet gyerekkorában mi faragtunk bele a szobrába. Egy olyan korszakban, amikor mindenki számára fontos saját digitális lábnyoma, ne tegyük tönkre már jó előre a következő generációét csak azért, mert “még túl kicsi”. Gondolkodjunk a gyerekeinkről is úgy, mintha már teljes értékű, minden döntésért felelős emberi lények lennének, és gondolatban kérdezzük meg tőlük, valóban hozzájárulnának-e felnőtt fejjel is az adott kép vagy videó közzétételéhez.

Nem tiltás, észszerűség!

Mindamellett, hogy a tökéletes pillanatokat inkább megélni kell és nem megosztani, természetesen a digitális emlékek gyűjtése jó dolog. Ahogy most a saját múltunkat papírképes albumokban nézegetjük meghitt, bensőséges családi eseményeken, úgy ennek digitális verzióját várhatjuk néhány évtized múlva, amikor a gyerekeinkkel együtt lapozgatjuk át a családi gépeken vagy a privát felhőben tárolt felvételeket.

És persze nem is azt jelenti a gyerekek digitális jogainak védelme, hogy egyetlen fotó sem kerülhet fel róluk a közösségi oldalakra, hiszen természetesen jó dolog megosztani távol élő rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel a megszületést, az első napot az óvodában, iskolában. A jelszó itt is legyen a mértékletesség és az átgondoltság: egyrészt sose vigyük túlzásba a felvételek közzétételét, szabályozzuk gondosan, kik férhetnek hozzá ezekhez, és ami a legfontosabb: gondoljuk át többször, milyen fotók és videók érdemesek valóban a megjelenésre.