Patthelyzet: a mesterséges intelligencia mellett van jövője az emberi sakknak?

Főoldal/EMBER/Patthelyzet: a mesterséges intelligencia mellett van jövője az emberi sakknak?

A sakk népszerűsége, köszönhetően a Netflix Vezércsel című szériájának régen nem látott magasságokban szárnyal. A legmeglepőbb, hogy a nem sakkozók körében is sikereket ért el, ugyanakkor a sakkozók is tudnak lelkesedni érte. Utóbbiak többek között azért is, mert a sorozat visszarepít egy olyan korba, ahol a számítógép, pláne a mesterséges intelligencia még nem befolyásolta a sakk alakulását. Ennek kapcsán két nemzetközi sakk-nagymesterrel, Papp Gáborral és Boros Dénessel beszélgettünk a sport jövőjéről.

1996-ban az IBM szuperszámítógépe, a Deep Blue legyőzte az akkori sakk világbajnokot, Kaszparovot, a gépi számolás jelenléte a sakkban mégsem ekkorra datálódik. Alan Turing már 1947-ben megalkotta az első számítógépes programot, de azt talán ő sem gondolta volna, hogy 2018-ban már nemcsak számolni, de gondolkodni, sőt tanulni képes rendszerek fognak sakkozni: gép a géppel, gép az emberrel. Ti mindketten végignéztétek ezt a változást, milyen volt belülről átélni?

Boros Dénes: Egy biztos, komolyan vettük a gép kontra gép, a gép kontra ember mérkőzéseket, az utóbbiban, illetve globális értelemben is, én mindig az embernek szurkoltam. Csak az a gond, hogy a gépnek jobb a PR-ja. Ez alatt azt értem, hogy az emberek nagyon jól és mélyen értik ezt a játékot, csak ennek nincs akkora reklámértéke, mint annak, hogy a gép a semmiből megtanul sakkozni.

Papp Gábor: Élőben követtem 2014-ben, amikor az AlphaGo megverte a go világbajnokot. Nagyon érdekes volt, ahogy a kommentátorok, – akik szintén profi játkosok voltak – elemezték a gép lépéseit, legalábbis próbálták. Ugyanis nem értettek belőle semmit. Pár évvel később, amikor sakkos vonatkozásban lehettünk szemtanúi egy hasonlóan jelentős összecsapásnak (az AlphaZero mesterséges intelligenciával működő rendszerét állították szembe a Stockfish-sel, ami az akkori legerősebb elemzőprogram volt a sakkban – a szerk.), a sakkvilág valószínűleg egy emberként figyelt. Az AlphaZero fölényes győzelmet aratott, ráadásul olyan játszmákban, amik még sakkozóként is izgalmasak voltak. Nem az addig megszokott gépies lépéseknek voltunk szemtanúi, hanem szinte emberi stratégiával kitervelt gyönyörű partiknak.

Papp Gábor és Boros Dénes

Papp Gábor (fotó: Kapás Gergő) és Boros Dénes

BD: Nagyon érdekes, hogy azokat az elemet, amiket különlegesnek tartunk az AlphaZero játékában, korábban a sakk történelme során már megfigyelhettük emberi partikban. Az MI bármennyire is érdekes és lenyűgöző, annyira újszerű dolgokat nem emelt be a sakkba. Lev Polugajevszkij az 1970-es években találta ki azokat a kombinációkat, amelyekkel most az AlphaZero csodás partikat nyert, Mihail Tal, szovjet-lett világbajnok dinamikus, sokszor inkorrektnek tűnő lépései a saját idejében újszerűnek, sőt szokatlannak tűntek, az MI most ezeket is újra használja. Vannak és mindig is voltak fantasztikus gondolkodóink, ideje őket is megbecsülni vagy újra felfedezni. Nem beszélve arról az előnyünkről a géppel szemben, hogy ha van 50 jó lépés, a gép megzavarodik, az ilyen szituációkban az ember a jobb. Ugyanis mi több változóval dolgozunk, lehet, hogy nem tudjuk pontosan megfogalmazni, de a megérzéseink mentén képesek vagyunk dönteni egy adott lépés mellett. A gép mégiscsak egy zárt rendszer, míg az ember képes a rendszeren kívül gondolkozni.

Amikor lezajlott ez a mérkőzés, mi minden futott át a fejetekben?

BD: Biztosan volt bennem némi ijedelem, de amikor kiderült, hogy az emberek a legjobb megnyitásokat játsszák, hiszen az MI ezen a téren semmiben nem újított, volt bennem egy olyasféle diadalmas érzés, hogy lám-lám, azért mi emberek is tudunk sakkozni.

PG: Bármennyire is jelentős pillanat volt, az fel sem merült bennem, hogy az emberi sakk elvesztheti a létjogosultságát, hiszen a sakk végső soron egy sport. A futók sem fogják abbahagyni a futást, csak azért, mert egy robot gyorsabban fut náluk. Más szempontból pedig szkeptikus voltam az összecsapás után. Azt gondoltam, évek is eltelhetnek, mire ez a technológia megjelenik a különböző sakkprogramokban, illetve ha elérhetővé is válik, szupererős gép kell majd hozzá és/vagy megfizethetetlenül drága lesz.

Ehhez képest mi történt?

PG: Fél évre rá megjelent az az alternatívája az AlphaZeronak, ami LeelaZero névre hallgat, és mára szinte minden egyes nap használom. Anand, az egykori világbajnok azt nyilatkozta, hogy az egész repertoárját át kellett néznie, amikor a program kijött, ugyanis ez már sokkal mélyebben és alaposabban lát helyzeteket, mint a korábban használt Stockfish.

Az MI-vel kapcsolatban az optimisták körében gyakran felmerül, hogy az ember-gép kooperációban van a jövő: a sakkban ezt hogyan lehet elképzelni?

PG: A sakkban ez nem újdonság, már tulajdonképpen történik is. A levelezési sakk évekkel ezelőtt ebbe az irányba mozdult el. Még a számítógép berobbanása előtt a levelezési sakk érdekes dolog volt: megkaptad a lépést, otthon leültél elemezni, megbeszélted a haveroddal, majd visszaküldted a következő lépést. Ma már számítógépek között zajlik a játék, fel is merül a kérdés, hogy van-e értelme.

BD: Nagyon érdekes elképzelés egy olyan verseny vagy akár egy parti, ahol egy gép-ember páros játszik egy szintén gép-ember páros ellen, bár attól félnék, hogy az emberi lustaság átvenné a vezérlést. Mert ugyan minek gondolkodni, ha a gép megteszi helyettünk? Az igazi megoldás a szintézis lehet, azaz az ember gondolkodik, a gép pedig ellenőriz.

Kétségtelen, hogy a sakk átalakult. Sakkozó berkeken belül sokszor elhangzik, hogy technikai sport lett, ez mit jelent?

PG: Az első sakkprogramok megjelenése előtt a versenyeken próbáltuk lejegyzetelni papírra az izgalmasabb lépéseket a többi játékos partijaiból. Majd meccs után az edzőnkkel ültünk az állás felett, és próbáltuk megfejteni, hogy mi lehet a jó lépés. Amikor 1997-ben megjelentek az első sakkprogramok, számítógépes adatbázisok, könnyebb lett minden. A sakkpartik elérhetővé váltak, így volt lehetőségünk felkészülni az ellenfeleink játékára. Ma megint egészen más a helyzet: ha meg akarunk fejteni egy állást, csak bekapcsoljuk a számítógépet, lefuttatjuk a programot, és meg is kaptuk a választ. A versenyeken jól látszik, hogy a bámulatos elemzőprogramok hatására, a sakk – legalábbis a megnyitás része mindenképp – memóriajáték lett. Az a legfontosabb, hogy egy parti előtt mennyi lépéskombinációt tud megjegyezni az ember, és nem az, hogy ott helyben hogyan teljesít. Elveszik a sakk varázsa, az, hogy az ember a tábla mellett találja ki, hogy mi a megfelelő lépés. A gyerekeknél nagyon jól megfigyelhető, hogy a parti első 15 lépését tökéletesen lejátsszák, az még megy fejből, hiszen előzőleg bemagolták, majd a középjátékban azt sem tudják, mi történik a táblán.

A tehetséggondozás minden sport fejlődésének alapja. Magyarországon egy ideig nagyon erős ifjúsági versenyzők voltak, gyakorlatilag a ti korosztályotok az utolsók közé tartozik, akikről ezt elmondhatjuk. A gyerekeket vajon különösen rosszul érinti ez a nagy technológiai változás?

BD: Némi arrogancia és hübrisz alakulhatott ki a fiatalokban a technológia hatására, és ez visszavetheti a teljesítményt. Amikor nem gondolkodnak, hanem csak egyszerűen lefuttatnak egy megoldást, akkor az a téves elképzelésük lehet, hogy ők maguk is látták a helyes lépést. Az igazság az, hogy ilyen esetekben csak bemagyarázzák magunknak, hogy látták. A mai fiatalok talán hamarabb rájönnek, hogy mit, hogyan kell csinálni a sakkban, de a játék megértésének a mélysége hiányozhat belőlük. Tal, vagy a korábbi évtizedek nagy sakkozói mind maguktól fejtették meg, maguktól jöttek rá a játék lényegére. Hogy mi és miért működik a sakkban, az ma a gépek miatt már nem tűnik fontosnak.

Lehet erre bármiféle megoldás?

BD: Attól függ, hogy a fiatalok mennyire alázatosak. Magnus Carlsen azért is fejlődik ilyen iramban, mert van benne alázat és tisztelet az előző generációk tudásával kapcsolatban.

PG: Az elgépiesedés ellen a Fischer random sakk egy izgalmas megoldás lehet. A lényege az, hogy megbontjuk az alapállást, és más sorrendben, random módon helyezzük el a bábukat a gyalogok mögötti sorban. Ha ez megtörténik, minden, amit a gép kiszámolt, borul, újra fel kell fedezni a játék lényegi alapjait. De olyan klasszis játékosok, mint Kramnik is elgondolkoztak azon, hogyan lehetne újra megtalálni a játék szépségét és visszatérni a gyökereihez. Ő egy szabálymódosítást javasolt, miszerint vegyük ki a sakkból a sáncolás lehetőségét (a sáncolás során a király és a bástya egyszerre lép, helyet cserél, ezáltal a király a tábla jobb vagy bal oldalán védett pozícióba kerül – a szerk.). Csupán apró változtatásnak tűnik, de ezáltal több megnyitást is újra kellene gondolni, illetve sokkal több parti dőlne el, nem lenne annyi döntetlen.

Promókép a Netflix "A vezércsel" (The Queen's Gambit) című sorozatából

Promókép a Netflix “A vezércsel” (The Queen’s Gambit) című sorozatából

Az egész beszélgetés apropója A vezércsel című sorozat, amiben számomra az volt az egyik legizgalmasabb jelenet, amikor a világbajnoki mérkőzés szünetében az oroszok egymás között elemezték a partit, az amerikaiak pedig a tengerentúlon tették ugyanezt. Vicces volt, mert tudom, ma az elemzés nem a táblán, papírral és tollal a kézben történik, hanem hotelszobák asztalain zúgó-búgó laptopokkal. Nektek mit adott ez a sorozat?

BD: Van egyfajta magányosság a sakktáblán, amikor az ember, szinte úgy tűnik, egymagában ellépked. Jól átadja a sorozat, hogy a sakk tud izoláló lenni, nem véletlen, hogy a sakkozók civilben annyira szeretnek beszélni, hiszen hosszú órákon keresztül kénytelenek csendben maradni. (nevet) De fontos üzenete a sorozatnak, ideje lenne, hogy a nők valóban helyet kapjanak a sakkban. Hamarosan lesz egy meghívásos szuperverseny, 14 játékos kapott szabadkártyát, egy nő sem volt közöttük. Sokszor felmerül a kérdés, hogy a nőknek miért alacsonyabb az Élő-pontszámuk, mint a férfiaknak. Egyszerűen azért, mert nem kerülnek be a belső körbe. Ez éppen olyan, mint amikor ünnepnapon külön asztalnál ülnek a gyerekek és a felnőttek. Hogyan tudhatod meg, hogy a felnőttek miről beszélnek? Csakis úgy, ha átosonsz az ő asztalukhoz.

PG: Engem a nosztalgiafaktora fogott meg talán a legerősebben a szériának, hogy újra előjöttek az emlékeim: amikor a főhős megkapta az első sakk-könyvét, először magyarázták el neki a szabályokat, amikor játszik az orosz akcentusú kisfiúval, és rájön, hogy csak pszichésen győzheti le, ezért fel-feláll a tábla mellől, majd úgy húzza meg a lépést, hogy nem ül le. De az első versenysikereim is előjöttek, meg az, ahogyan a takaró alatt zseblámpával bújtam a könyveket, sőt, a sakkozó élet sajátosságai is visszaköszöntek, valóban bejárjuk az egész világot, de többnyire a hotelszobán kívül mást nem látunk, hiszen estébe nyúlóan tanuljuk a változatokat.

által|2021-01-03T12:11:32+01:002020.12.23|EMBER|

A Pont Most tartalmai a Magyar Telekom támogatásával készültek