Az ünnepek alatt lehet más a… tévézés!

0

A kijárási korlátozások és a távmunka kényszerű megtapasztalása idén sok mindent felülírt, többek között a tévénézési szokásokat, és annak gyakoriságát is. Most pedig jön egy hét pihenés, ahol első ránézésre a „színes doboz” sem kínál újat. De csak első ránézésre.

Az idei karácsony, valamint az év végi ünnepi időszak ugyanannyira más lesz az eddigiekhez képest, ahogy az egész év is durván felülírt mindent, amire számítottunk tőle. A legtöbben otthon, a legszűkebb családi körben kénytelenek eltölteni az utolsó hetet, és ugyan sokan valamennyire leállhatnak a munkával és a pörgéssel pár napra, de nagyon nehéz lesz ezt az inaktív időszakot bármiféle szórakozással kitölteni. Tévés felhozatalban pedig már megint, szó szerint ugyanaz a műsor. Vagy mégsem?

Akinek már tényleg a könyökén (fülén) jön ki bármelyik Reszkessetek, betörők variáns, és az óránként több részletben adagolt, legalább 15 percnyi reklámot is kihagyná… szóval, aki önfeledt szórakozásra, kikapcsolódásra, katarzisra és elgondolkodásra vágyik, annak egy távirányító-kattintásnyi távolságra van a megoldás. A Telekom virtuális filmtékája, a TV GO külön készült az ünnepekre.

A szolgáltató a legjobb előfizetői tartalmat ígéri az idei karácsonyra: az új filmek mellett ráadásul könnyebb keresésre és pontosabb, személyre szabottabb találatokra számíthatunk. Amellett, hogy decemberben minden TV GO előfizető bónuszként, ingyen kapja meg a teljes kínálatot, a menüben külön mappába gyűjtötték össze az ünnepi ajándékfilmeket – hogy még csak keresni se kelljen.

Már az adventi időszak kezdetétől hozzáférhetővé váltak olyan ünnepi tartalmak, amelyek tényleg szórakoztató kikapcsolódást nyújthatnak. Az első hét válogatásába négy kalandos történet került: a Mikulás karácsonyra, az Irány a bárka!, A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt, valamint az Arthur és a villangók. Érdemes azonban az újabb találatok (mint a Hókirálynő, a Tapló Télapó 2, a Káosz karácsonyra, vagy a Palm Spring) mellett a régi tartalmak közt is vadászni- bogarászni, mert aligha láttad a több mint 6000 szinkronos film és sorozat közül mindegyik téged érdeklőt. Ha pedig hosszú időre szeretnéd kikapcsolni magad ebből az őrült 2020-ból, neked szól a Karib tenger kalózai maraton: mind az öt tétel akár egyben letudható – alig 12 óra alatt.

Ha pedig az utolsó pillanatos ajándékkeresésben elfáradva, az ünnepi bejglitől eltelve csak a két ünnep között van időd mozizásra, akkor a TV Go még rádob egy lapáttal erre a rakásra: a Videotéka Premier mappába bekerül több premier mozifilm. Olyan, mint Christopher Nolan nagyszabású sci-fije, a Tenet, vagy a jövő évi Oscar díjra Magyarország által jelölt, Horváth Lili rendezte film, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre. A premier filmek többsége a TV GO-n keresztül kikölcsönözhető.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét