Tablet, tévé vagy drón: mit vettünk a karanténban?

0

Korábban már körbejártuk, hogyan reagáltak a Magyar Telekom munkatársai a megnövekedett hálózati terhelésre a kialakult helyzet következtében, de azt is megnéztük, milyen szoftverekkel tudtuk gördülékennyé tenni az otthoni munkavégzést. Most annak jártunk utána, mik voltak a karantén időszak legnépszerűbb készülékei és ilyen ajánlatokkal járul hozzá a digitális otthon kialakításához a vállalat? Kreisz Norberttel és Szegedin Andrással, a Magyar Telekom munkatársaival beszélgettünk.

Hogyan reagált a Magyar Telekom a járványhelyzetre?

Hétköznapi emberként a járványhelyzet következtében két dolgot mindenképpen észrevehetettünk magunkon: a gördülékeny életviteléhez szükséges eszközöket online szereztük be, és az amúgy házon kívüli szórakozási aktivitásainkat a négy fal közé szorítottuk. Mindkét helyzet könnyen állíthatna akadályokat az ember elé, és okozhatna nem várt kiadásokat, de az ügyfelek igényeit szem előtt tartó vállalatnál ezek élményszerűen is megugorhatóak. A Magyar Telekom ismét nagyon gyorsan reagált a helyzetre, hiszen már március 13-án az ügyfelei segítségére sietett: a versenytársak közül elsőként kínálta fel a 10+10 GB extra adatforgalmat valamennyi ügyfele számára. Kreisz Norbert (Device Management CoE Lead) szerint az izoláció kezdetén jellemzően az otthoni internetezéshez szükséges eszközök iránti kereslet nőtt meg. Sokan igazán csak most léptek be a digitális világ kapuján, ezért a Telekom igyekezett a lehető legszélesebb körnek megoldást kínálni : bizonyos készülékeket 10 havi részletfizetéssel és 10 havi hűséggel is megvásárolhatóvá tett azért, hogy könnyebb legyen az otthoni tanulás és munkavégzés, emellett pedig ingyenes filmekkel is megajándékozta az előfizetőket a Telekom videótéka kínálatában.

Balra Kreisz Norbert (Device Management CoE Lead), jobbra Szegedin András (Digital Funnel Area Lead)
Balra Kreisz Norbert (Device Management CoE Lead), jobbra Szegedin András (Digital Funnel Area Lead)

Hogy viselte a helyzetet a Magyar Telekom webshopja?

A kialakult helyzetet könnyítő ajánlatok természetesen nagy népszerűségnek örvendtek, és ahogy arra Szegedin András (Digital Funnel Area Lead) rámutatott, ez a cég webshopjának forgalmán is megmutatkozott. A karácsonyi időszakot idéző forgalom nemcsak a látogatók számában, hanem a vásárlásokban is megmutatkozott (márciusban például 77%-kal nőtt az új postpaid megrendelések száma februárhoz képest, az április pedig újabb 22%-os növekedést tudott elérni márciussal összevetve). Bár a járvány miatt az üzletek nyitvatartásának korlátozásával a weboldal szerepe felértékelődött, a teherbírása egy tudatos építkezés eredménye volt, amit az elmúlt évek során folyamatosan eszközölt a cég: az ország legnagyobb forgalmú mobil és tablet webshopja ebben az időben átvette a fő csatornaszerepet és akadályok nélkül szolgálta ki a megnövekedett számú vásárlót a digitális térben. Mind technológiai, mind pedig logisztikai felkészültséget mutat a vállalat részéről, hogy a partnerekkel egy olyan működést alakított ki a cég, ami a kiszállítás minőségét és gyorsaságát is fenn tudta tartani, még egy ilyen népszerű időszakban is, hiszen a jól felkészült csapat elmondhatja magáról, hogy minden online rendelést időben, nagyobb csúszás nélkül tudott teljesíteni. Ebben az időszakban nagyon sok ügyfél tapasztalhatta meg az online vásárlás kényelmét és előnyeit és a vállalat kiemelt célja, hogy ezeket a pozitív élményekre alapozva továbbra is a Telekom webshopját használják, amiben egyre könnyebb eligazodni a tematikus elrendezésének köszönhetően.

Cyber Szezon – különleges ajánlatok a különleges időszakban

A tavaszi Cyber Szezon a kialakult helyzetnek köszönhetően a #digitálisösszefogás jegyében valósul meg, a május elejétől egészen június végéig tartó kampányban a teljes portfólióra kiterjedő ajánlatokkal, elérhető árú eszközökkel várja a Telekom új és meglévő ügyfeleit, kifejezetten az aktuális igényekre és lehetőségekre szabva. Ezek az ajánlatok a készülékkedvezményeken túl olyan extra csomagajánlatokat tartalmaznak, ahol több népszerű termék mellé csomagolt értékes kiegészítőket ajándékként a cég. Az extra kedvezmények sorában olyan termékeket találunk, amelyek az ügyfelek kapcsolattartását elősegítik, vagy valamely aspektusból megkönnyítik a termék használatát. A prepaidről postpaidre váltó ügyfeleket is kiemelt ajánlatokkal segíti a Telekom: a vírushelyzetben láthatóvá vált, hogy az előfizetéses konstrukció népszerűsége megugrott, így a frissen váltókat a normál ajánlatokon túl, extra készülékkedvezményekkel, valamint kedvezményes árú telefonálással támogatja a vállalat.

Hogy változott a vásárlási tendencia az izoláció kezdeti időszakában? Mik voltak a legnépszerűbb eszközök a Telekom webshopjában?

Az első 1-2 hetet követő időszakban, nagyjából április végéig nagy utat jártak be a vásárlók, hiszen míg az izoláció kezdetén az otthoni munkavégzéshez szükséges legfontosabb feltételeket igyekeztek megteremteni, egyre nagyobb szerephez jutottak az otthoni szórakozást elősegítő ajánlatok is. Az első hetek sokkhatás-szerű vásárlási rohama után új tendencia mutatkozott: Kreisz Norbert szerint a vásárlók az otthoni életet szerették volna kényelmesebbé tenni, így népszerűbbek lettek a játékkonzolok, játékokra alkalmas notebookok, az igazán nagy – akár 65 colos – TV-készülékek, de még a robotporszívó és okos légtisztító és elektromos rollerek forgalma is megnőtt, de olyan egyéni tartalomgyártáshoz szükséges eszközöket is érint ez a jelenség, mint a drónok, a stabilizálók és a kamerák. Az elmúlt hetekben az évvégi időszakot idéző népszerűségnek örvendett a cég digitális boltja, ezt a vásárlási kedvet pedig nem egy átmeneti hatásnak gondolják a vállalat munkatársai: a Telekom a jövőben is készül olyan akciókkal, amelyekkel támogatni tudja ügyfeleit.

Nem csak készülékekkel kapcsolatban kaptak különleges ajánlatokat az ügyfelek, a meghibásodott eszközök javítására is van megoldás: a Mobilfutár szolgáltatás segítségével egy futárt rendelhetünk, aki kérésre elviszi a meghibásodott készüléket, majd javítás után visszajuttathatja azt, így otthonunk elhagyása nélkül intézhetjük a javíttatást. Bár a szolgáltatás a vírushelyzet hívta életre, a cég eltökélt szándéka, hogy a jövőben is fenntartsa bizonyos formában a szolgáltatást az ügyfelek kényelme érdekében.

Non-stop segítség

A járványhelyzet alatt különleges ajánlatokkal várta ügyfeleit a Magyar Telekom: ide tartoznak a május 4-e után bevezetett kedvezmények is, amelyek a 65 év feletti lakosoknak ingyenes vezetékes telefonálást, a háziorvosoknak 1000 ingyenes percet, az ügyfelek számára pedig megduplázott Domino és ExtraNet adattartalmat, meghosszabbított +10GB-os adatforgalmat jelentenek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét