Technológia és vallás összefonódása a modern korban

0

A modern technológia elmúlt harmincéves fejlődése az emberi élet szinte minden színterét átalakította, és csak idő kérdése volt, hogy a világvallások mikor fognak elkezdeni alkalmazkodni ehhez az új közeghez. A kísérletezés a mai napig zajlik és sok vita folyik arról, milyen módon tud a hit az online térrel összefonódni. Egyáltalán egy társadalmi szövetbe mélyen beágyazódott vallási rítust át lehet-e ültetni úgy a digitális térbe, úgy, hogy annak közösségösszetartó ereje online is fellelhető legyen?

Összegyűjtöttünk pár érdekes kapcsolódást, és a példák magukért beszélnek. Számos olyan kezdeményezés van már világszerte, ahol a sikeresen alkalmazott digitális egyházi megoldások megkönnyítik a hívők, vagy épp a prédikátorok életét. Ráadásul például a katolikus egyház mit tehet, ha a Z generációt is szeretnék megszólítani, akik a templomba járás, vagy Biblia-forgatás helyett inkább a 21. század nyújtotta lehetőségekben merülnek el.

A közösségi média térnyerése

Ahogyan más közösségek, a vallási csoportok életében is fontos szerepet játszik a social média. Csoportok, amelyek egymással kommunikálnak Facebookon, igéket tartalmazó képeket megosztó Instagram oldalak, vagy épp a lelkipásztorok Twitter accountjai mind a kapcsolattartás egy új formáját jelentik, ahol főként az evangéliumok megosztása és Isten szavainak képes formába öntése a kohézió alapja. Ferenc pápa, vagy ahogy a Twitteren ismerik @Pontifex például kiemelt figyelmet fordít a madaras közösségi oldalra, ahol 2012 óta minden nap megosztja röviden, mit gondol hitről, egyházról és a világról. Érdekesség, hogy egy óra eltéréssel minden szava olvasható magyarul is, a @ferencpapa oldalon. Hiába azonban a több mint 18 millió követő, a katolikus egyház feje arra figyelmeztet, hogy a digitális kor akár könnyen távolságot is teremthet, ha nem figyelünk oda a használatára.

SzentAppok nyomában

Az okostelefonok kora magával hozta a különböző szentírás részleteit tartalmazó, vagy épp Jézust az emberekhez közelebb hozó applikációk megjelenését, de található Miserendet leíró, vagy épp Biblia hangoskönyv is az alkalmazáslistában. Sőt, egy ideje gyónási applikáció is van, amely időről időre, virtuális lelkiismeretként emlékezteti a hívőket, itt az ideje színt vallani a bűneinkről. De ne csak a keresztények érezzék magukat digitális nyeregben, mert például a muszlimok is számos applikációval kereshetnek halal éttermet szerte a világon, sőt a Scan Halal az adott ételeket is kielemzi, hogy megfelelnek-e a követelményeknek.

Nemcsak a kifejezetten vallásra épülő appoknak van létjogosultsága, ha az egyház megjelenését vizsgáljuk az online térben. A ghánai főváros, Accra például egy ideje már Whatsappon hívja a napi ötszöri imára muszlim híveit, így a zajszennyezettség szempontjából a Föld egyik legrosszabbul álló területe egy környezetvédelmi stratégiát is sikeresen alkalmaz. A kezdeményezés olyan nagy népszerűségnek örvend, hogy egyes felmérések szerint még többen is imádkoznak, mint amikor még a müezzin szólította imádságra az embereket.

A persely és az apró a múlté

Az Egyesült Királyságban mára több helyen bevett gyakorlat, hogy a persely helyett kártyaleolvasó jár körbe a szertartás alatt, sőt a Revolut térnyerése óta, már egy gombnyomással is lehet adakozni. Magyarországon idén nyáron a Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templomban lett lehetőség virtuális perselybe, vagyis az AutoMátéba szórni a pénzt. Az bankkártyával működő adomány-automatát Horváth Árpád jezsuita szerzetes pap nevezte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.

Okosrózsafüzérrel az egészségért

A fiatal korosztályt célozza a Vatikán által szintén idén indított és elég nagy visszhangot kapott modern, vagy mondhatni felturbózott rózsafüzér ötlete is, ami nemcsak közelebb visz Istenhez, de még az egészségmegőrzésre is koncentrál. Az okos rózsafüzér iOS és Android kompatibilis, ami egyrészt figyelmeztet az imádkozásra (ilyenkor rezeg a kereszt), valamint applikációján keresztül elérhető számos ima szövege, liturgikus zenék, valamint egyéb olvasmányok és Bibliaértelmezések . Emellett pedig a pulzust is figyeli a kereszt alatti szenzorok segítségével, és ha ez mind nem lenne elég, még a megtett lépéseket is számolja.

Az elmúlt időszakban rengeteg újítás jelent meg, és a technológia térnyerése mindenhol megfigyelhető, legyen szó akár a vallásról. A digitális fejlesztések legnagyobb előnye nem feltétlenül csak a modernizációban rejlik, hanem annak a kapcsolatnak a pótlásában, ami még akkor is megadja a (hit)közösséghez tartozás élményét, ha épp betegség, vagy más elfoglaltság miatt személyesen nem tudunk jelen lenni.

Digitális mise a távolmaradókért

Magyarországon egyelőre gyerekcipőben jár a misék online közvetítése, pedig több százezer idős ember számára jelenthetne megoldást abban, hogy a saját plébánosuk szónoklatát hallhassák A legutolsó népszámlálási adatok szerint körülbelül 2,3 millió 60 éven felüli vallásos ember él Magyarországon. 18 százalékuknak azonban – koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt – nincs lehetőségük otthonukat elhagyni, így a többek közt templomba járni. A Telekom közreműködésével, a Somogy megyei Tab városában nemrég megvalósult digitális mise példa arra, hogyan fognak össze a generációk, családok a technológia, a szupergyors hálózatok segítségével egy helyi közösségi ötlet kapcsán – hogy senki, különösen az idősebb generáció se maradjon ki a számára fontos dolgokból.

https://www.facebook.com/TelekomHU/videos/2797411250315025/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét