Fuss neki okosan a kilométereknek!

0

Itt a tavasz, benépesülnek a futópályák és az erdei futóutak. A sporthoz, különösen a futáshoz, nemcsak elszántság és kitartás, de motiváció is kell. Az sem árt, ha a mozgásprogramunkat némi szakértelemmel és tudatos tervezéssel alakítjuk ki. A motivációban és a tervezésben nagyon sokat segítenek azok az okostelefonos appok, amelyekkel rögzíteni és tervezni tudjuk az edzéseinket. De melyik a leginkább testhezálló?

Futni bárhol lehet – mondják azok, akiknek a mindennapjaiba már beépült ez a mozgásforma. A futók szerint már heti három edzés is rengeteget használ a testnek és a léleknek. A kezdők és a profik között is egyre többen vannak, akik okostelefonnal vagy okosórával futnak, s nem csak azért, hogy arról hallgassák a zenét. De mire is jók az egyre népszerűbb futóappok?

Az edzések rögzítése digitális eszközökkel, okosórával vagy okostelefonnal nem pusztán játék. Az appok térképen mutatják meg az útvonaladat, számolják helyetted a kilométereket, követik a sebességet, így edzés után visszanézhető, hol milyen tempóval haladtunk, ha okosórát, vagy pulzusmérőt is használ az ember, akkor még azt is, hogy az edzés különböző szakaszaiban mennyi volt a pulzus, vagy éppen hány kalóriát égettünk el a mozgással. Ezek az adatok sokat elárulnak arról, milyen kondiban vagyunk, mennyit edzettük a közelmúltban, sőt meg is tervezhetjük segítségükkel a következő időszak edzésprogramját.

Mindez, különösen a kezdőknek, az újrakezdőknek vagy azoknak, akik nehezen veszik rá magukat a mozgásra, komoly motivációt jelent. Már csak azért is, mert az appok többségében követhetjük az ismerőseink aktivitását, így ezek a digitális megoldások minden egyes nap sarkallnak az egészséges testmozgásra. Aki szeretné, az a közösségi hálózatokon is közzé teheti a sportteljesítményét, s a posztok alatt gyűjtheti a biztatást és a gratulációkat – s mi lenne ennél jobb motiváció?

Néhány okos alkalmazás alkalmas arra is, hogy az ember, vagy az edzője előre megtervezzen egy edzésprogramot, az alkalmazás pedig értesítésekkel figyelmezteti a felhasználót, hogy ideje felvenni a futócipőt.

Hamarosan mutatunk néhány népszerű futóappot…

Mindenekelőtt azonban érdemes elismételni pár ismert és praktikus dolgot, az ilyen appok használatával kapcsolatban. Például azt, hogy a folyamatos GPS- és képernyőhasználat miatt az appok használatakor gyorsabban merülnek az akkumulátorok, ezért érdemes feltöltött mobillal futni indulni!

Érdemes kipróbálni az okosórákat is, egyre több olyan modell van már a piacon, amelyekben SIM-kártya, vagy a Telekomnál is elérhető eSIM segítségével önálló mobilnet-csatlakozás is van. Az okosórákhoz ráadásul a Telekomnál egy olyan megoldás is elérhető, ahol a telefonban használt SIM kártyánk „ikertestvérét” kaphatja meg az eszköz, erről itt írtunk bővebben.

Népszerű sportappok – a mi ajánlatunk

Endomondo

Androidon és iOS-en is elérhető, a futás mellett rengeteg egyéb mozgásformát is képes mérni. Alapvetően ingyenes app, de létezik fizetős verziója is, amelyben egy sor extra funkció áll a futók rendelkezésére. Egy átlagos futónak azonban tökéletesen megfelel az ingyenes alapverzió.

Runkeeper

Kompatibilis a különböző okosórákkal és -karkötőkkel, rengeteg kihívással segíti az edzésünket, és szintén nem csak futáshoz használhatjuk. Előre beállított edzéstervekkel, közösségi kihívásokkal beállítható célokkal segít az edzésekben – ezekért viszont sajnos már az app fizetős verziója szükséges. Az előre beállított edzésprogramok között van öt kilométeres felkészítő, félmaraton és maraton célprogram és megannyi okosság.

Runtastic

Szintén ingyenes alkalmazásról van szó, amely az alapfunkciókat – megtett kilométer, idő, sebesség – tökéletesen méri. Ez az alkalmazás is térképen és grafikusan mutatja az egyes edzéseket, kompatibilis az okosórákkal és csinos kis grafikonban képes megjeleníteni az aktivitásunkat is.

Strava

Alapvetően egy bringás alkalmazásról van szó, de futás és úszás során is jó társunk lehet. Előre beállított bringás és futó útvonalakkal segíti a sportolókat, például akkor, amikor elutazunk egy addig ismeretlen helyre és nem nagyon tudjuk, hol fussunk, merre vannak a legjobb útvonalak. Igen fejlett közösségi funkciói vannak, így a barátainkkal akár minibajnokságokat is rendezhetünk.

Zombies, Run!

Ha a futásba szeretnél egy kis játékot is vinni, és egy szórakoztató appot keresel? Önmagában a nyúlcipő felvétele nem okoz elég izgalmat, próbáld ki ezt az appot, amelyben futás közben különböző küldetéseket kell teljesítened, így tudsz megmenekülni a zombik elől.

Mindegyik futóapp összekapcsolható a zenei stream szolgáltatásokkal, így a futás közbeni zenehallgatást is biztosítják. Ehhez érdemes valamelyik online zenei stream szolgáltatásba beregisztrálni, ha még nem lenne Spotify, Deezer, Google Play Music, vagy Apple Music app a telefonodon.

Hazai utakon

A Telekom Vivicittá futások hívták életre a Telekom Futótárs alkalmazást, amely tudja mindezeket a funkciókat és sok ezer aktív embernek jelent társat és segítséget az edzések során. Az ingyenes, magyar nyelvű alkalmazás beszél a futóhoz sport közben, versenyeket ajánl, tárolja a futásokat – segítségével élménydúsabbá tehető a mozgás. A futótárs a telefonodat virtuális személyi edzővé upgrade-eli, de friss és pontos időjárás előrejelzésekkel is segít. A személyes adataid megadásával pontos visszajelzéseket, statisztikákat kaphatsz az edzések eredményeiről és fizikai felkészültségedről.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét