Így könnyíti meg a munkánkat a ChatGPT

0

A ChatGPT (és egyre növekvő számú társa, többek között a Google-féle Bard) még bőven fejlesztési fázisban van, de mind többen próbálgatják, tesztelik és trenírozzák. Épp ezért lassan az is kiderül, hogy egyszerű szórakozáson túl egy csomó egyéb dologra lehet hasznos egy MI-alapú chatbot a professzionális világban is.

Amióta a ChatGPT publikusan kipróbálhatóvá vált, igazi őrületet indított el. Egyrészt önmagában, hiszen már az első körben sokan ugrottak rá a lehetőségre, hogy egy (nagyjából) emberi módon kommunikáló robottal beszélgethessenek. Másrészt pedig szép lassan elkezdték felfedezni abenne rejlő lehetőségeket: irattak már vele programkódot és zenét, verset és szakdolgozatot – persze még inkább kevesebb mint több sikerrel, de pont erről szól a tesztidőszak, a visszajelzések alapján finomodik az algoritmus, a háttérben hangolódik a tanítási módszertan és a rendszer által elérhető információk köre.

Emellett maga a ChatGPT és az általa megismertetett új megközelítés is terjed: a Microoft már beépítette a Bing keresőjébe és folyamatosan turbózza vele az Azure platformját, míg a Google is mutogatja a hasonló célokra fejlesztett Bard projektet. Eközben a háttérben a Meta is dolgozik saját megoldásán és szép lassan egyéb versenyzők is bejelentik saját okos chatbotjaikat. Persze felbukkannak olyan aggodalmak is, melyek szerint a ChatGPT lesz a valódi Skynet, amely elveszi az emberek munkáját és megélhetését, de mint a neves szakértővel, Tilesch Györggyel készített interjúnkból is kiderül, a valóság ennél árnyaltabb. Arra pedig mindenképpen itt az idő, hogy nem másokat lecserélve, inkább az emberi feladatokat segítve megnézzük, hogyan alkalmazhatóak a generatív MI-eszközök a munkában.

Copilot: az Office új szintre lép

A Microsoft, amely eddig is a ChatGPT fejlődésének egyik fontos mecénása volt, tavasszal bejelentette, hogy a GPT-4 alapokra helyezett chatbot motorjával turbózza fel az Office eszközeit. A fejlesztés célja, hogy a Word, Excel, PowerPoint és Teams szoftverekbe beépülve automatizálni tudjuk a feladataink egy részét, például szövegvázlatokat hozzunk létre – amiket persze nem árt utána átnézni és pontosra, egyedire gyúrni. Az MI többek között egyetlen sorvezető mondat alapján képes egy adott témáról diasorozatot készíteni PowerPointban, vagy elemezni az Excel táblázatunk adatait, hogy aztán ezeket vizuálisan, diagramok formájában jelenítse meg.

Az Outlookban egy sok részes e-mail folyam tartalmát összesíthetjük vele és akár be is állíthatunk automatikus válaszokat, Teamsben pedig akár arra is van lehetőségünk, hogy ha később csatlakozunk be egy megbeszélésre, az MI összegezze az addig elhangzottakat és valós időben felzárkóztasson.

A Copilot jelenleg meghívásos alapon tesztelhető a vállalati ügyfelek számára, és a Microsoft ígérete szerint a felhasználói kört folyamatosan bővítik majd, bár erre pontos időzítéssel még nem szolgáltak.

Google Duet AI: segít, ha nem tudod, mit válaszolj

Bár sokan nem tudják, a Google egyáltalán nem a ChatGPT sikere után kezdte sietve összekalapálni a Bard nevű megoldását, ez a háttérben már jó ideje formálódott a cég műhelyeiben. Az idei I/O konferencián aztán eléggé hatásosan prezentálták is, hol tart és mire képes az MI-segéd, aztán pedig elkezdték beépíteni a tudását meglévő szoftverekbe, a Workspace platformjukon a Duet AI nevet használva.

A folyamatosan fejlesztett algoritmus már most is képes például arra, hogy a Gmail vagy a Docs alatt rábökjünk a “help me write” hivatkozásra, amellyel automatikusan létrehozhatunk e-maileket, vagy épp olyan specifikus dokumentumokat, mint egy álláshirdetés vagy egy vállalat célkitűzéseinek rövid összegzése. Emellett pedig a Duet AI elemzi a bejövő e-maileket, és a válaszainkban segít a kívánalmainknak megfelelően tömörebbnek, pontosabbnak vagy épp formálisabbnak lenni. Adatelemzésben is fogja a kezünket az algoritmus, egy táblázatban képes a kívánalmaink szerint rendezni az adatsorokat, vagy akár olyanokban is segíteni, hogy a cellák tartalmát megértve célirányos kivonatokat készítsen – például egy céges csapatépítőre létrehozzon csapatokat a szituációs játékokhoz, vagy beossza az állásra jelentkezők interjúinak sorrendjét.

A Google Slides alatt a képgenerálási funkciót is kihasználhatjuk, a diákra olyan képeket készítve, amelyhez elég megadnunk néhány paramétert (például “fiatal nő süteményt eszik egy teraszon”).

A Duet AI jelenleg természetesen kísérleti fázisban próbálgatható a Google Labs tesztpletformján. Első körben a Google regisztrált külső tesztelői érhetik el, de hamarosan szélesedik a kör, a Labs alatt már most fel lehet iratkozni egy várólistára.

Zoom IQ: a meeting-app nem hagyja magát

A legnagyobbak mellett láthatóan a piac többi játékosa is felült az MI-vonatra. A Zoomnak szüksége is van valami újra, hiszen hiába nőttek óriásira a Covid-időszak alatt, azóta jócskán veszítettek a lendületből, bár természetesen továbbra is sokan használják világszerte a videóchat-platformot.

A Zoom IQ névre keresztelt újdonságot a ChatGPT mögött álló OpenAI technológiája támogatja, és egy folyamatosan bővülő segéd-gyűjteményt takar. Ezzel például elindíthatunk egy ötletelős meetinget az előre megadott szempontok alapján, de összegezhetjük a lezajlott megbeszéléseket, hogy ezt aztán emlékeztetőként megkaphassák a résztvevők, vagy összerakhatunk egy feladatlistát a következő meetingre. A Zoom IQ-t elsőként a fizetős partnerek használhatják, és a napokban élesedik.

Slack GPT: húzd meg gyorsan, menjen a munka!

A népszerű csoportmunka-platformba a ChatGPT képességeit építették be. Egyrészt, egy bot formájában máris elérhető a megoldás, amelyet egy beszélgetésben megjelölve megkérhetünk bizonyos automatizálási feladatok elvégzésére, például üzenetváltások összegzésére és új üzenetek, válaszok megírására.

A fejlesztők szerint azonban nemsokára natív módon is rendelkezésre áll mindez a Slack alapfunkciói közé emelve, így például hamarosan egyetlen gomb megnyomásával összegezhetjük az olvasatlan levelek tartalmát, és írhatunk is újakat, vagy pedig egy általunk írt szöveget finomhangolhatunk a megfelelő kritériumok szerint. A teljesen beépülő változat valamikor idén válik elérhetővé, bár ennél pontosabb időzítést még nem kaptunk.

GrammarlyGO: a nyelvhelyességen túl

A Grammarly eddig is sokak kedvence volt, hiszen lehetőséget adott arra, hogy egy szövegben kimagozzuk az összes nyelvtani, stilisztikai hibát. Mostantól azonban az appból és a böngésző-bővítményből egyaránt elérhető a GrammarlyGO, amelyben már nem egyenként kell átfésülnünk a szövegünk tartalmát, hanem megteszi ezt helyettünk az MI, de új szöveget is irathatunk vele. A GrammarlyGO már most is használható, ráadásul teljesen ingyen, egyetlen megkötése annyi, hogy havonta 100 feladatot hajthatunk végre vele.

Emellett a Grammarly Business is júniusban kap új MI-segédeket, így többek között e-mailek tartalmát összegezhetjük, vagy teljesen automatikus üzeneteket irathatunk, ráadásul ez működik például Gmailbe vagy Slackbe épülő formában is.

Nem elvesz, hanem segít

A fenti példákból is jól látható, hogy a ChatGPT és társai egyelőre nem akarnak helyettünk kreatívak lenni, sőt: a kreatív szakmák művelőinek épp abban segítenek, hogy a munkájuk “nemszeretem-fázisait” megkönnyítsék adatok összegzésével, a nyögvenyelős feladatok automatizálásával, hogy az emberi munkaerő a valóban előremutató, lélekkel megtöltött feladatokra koncentrálhasson. Mivel a legtöbb ilyen MI-segéd még csak mostanában kezdi meg a munkát az eddig is ismert szoftverekben, várható, hogy a visszajelzések alapján egyre több mindenben tud majd alánk dolgozni, és ahelyett, hogy a közkeletű zsémbeskedés szerint elvennék a munkánkat, inkább csak azt veszik el belőle, amit mi is szívesen adunk oda.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét