Így rendelj biztonságosan nemzetközi webáruházakból

0

Az interneten valóban nincsenek határok, ugyanúgy “betérhetünk” egy kínai, amerikai, vagy akár antarktiszi boltba (már, ha van egyáltalán ilyen). De nem mindegy, hol, mit és hogyan veszünk, ahogy a kasszánál is érdemes odafigyelni.

Arról, hogy az internet, és a vele együtt érkezett webáruházak léte jó dolog, nem érdemes vitatkozni – legfeljebb a pénztárcánk nem örül annak, hogy bármikor, egy lépésnyi séta nélkül ellátogathatunk a kedvenc boltjainkba, és telepakoljuk a virtuális kosarat. A hazai internetes boltokból már sokan vásárolnak, és itt több téren is sokkal könnyebb is a tájékozódás, mint a külföldiekben. Nincs például nyelvi akadály, pénzváltás, a távoli szállítás bonyodalmai vagy a vámolás kérdése. Emellett a fogyasztóvédelmet érintő problémák esetén is sokkal egyszerűbb érvényt szerezni a jogainknak „hazai pályán”. De mit tegyünk akkor, ha egy magyar webshopban nincs épp a kedvenc mobilos kiegészítőnk, macskás pólónk, gyerekjátékunk vagy csillagászati távcsövünk, míg a Föld túloldalán ott egy áruház, ahol ott mosolyog az általunk égre-földre keresett termék, ráadásul olcsóbban is, mint ahogy a közelben hirdették?

Impulzus helyett türelmesen

Ez az egyik legfontosabb szabály. Hiába látjuk meg egy apró bélyegképen az áhított terméket, és mellette egy vonzó árat, igenis szánjunk rá időt, hogy tájékozódjunk a részletekről, az ördög ugyanis a közmondás szerint is ezekben lakozik. Könnyen kiderülhet egy kis utánjárással, hogy a termék nem pontosan az, amit kerestünk, hanem egy ahhoz megtévesztően hasonlító másolat. Aztán arra is ráébredhetünk, hogy az elsőre hihetetlen árat tényleg nem kell elhinni, mert a szállítással és vámmal együtt már ugyanott járunk, mintha a szomszédban vennénk meg az árut.

Ugyanez a teendő akkor, ha nem egy bizonyos terméket keresünk, hanem valamilyen termékkategórián belül keressük a nekünk legjobban tetszőt. Ilyenkor aztán kötelező az elővigyázatosság, olvassunk utána mindig annak, milyen véleményeket írnak a vevők és felhasználók az áruról és annak gyártójáról. Érdemes nem csak a webáruház termékoldalán belül nézni a kommenteket, hiszen az ötcsillagos értékeléseket szóró, titokzatos John, Peter és Mary simán lehet a webáruház üzemeltetője is, aki így szeretné meggyőzni vevőit arról, hogy (valójában nem létező) korábbi vásárlók milyen elégedettek.

Csak tiszta forrásból

A fenti témához kapcsolódik az is, hogy nem csak az adott terméket kell részletesen ellenőrizni: a webáruház megbízhatóságáról ugyancsak meg kell bizonyosodni. Sokszor egy egyszerű Google-keresés érdekes eredményeket adhat még akkor is, ha első látásra egy profi internetes áruháznak tűnik a választott célunk. Vannak nagyobb nevű szolgáltatók, mint a GearBest vagy a Banggood, de ha belefutunk egy Thisisthecheapestphone.com nevű oldalba, nem árt inkább elővigyázatosnak lenni, pár percnyi keresgélés és utánajárás sok bosszúságtól óvhat meg.

Ha pedig olyan online piacterekről vásárolunk, mint az eBay vagy az Aliexpress, minden esetben az eladót kell megvizsgálni. Az ilyen szolgáltatók igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a rajtuk keresztül hirdetőkről tényleg mindent megtudhassunk, ezért elolvashatjuk mások értékelését (ilyenkor sokat segít, ha ezekhez képet is csatolnak, erről rögtön kiderül, hogy néz ki a valóságban a weboldalon még csábítónak tűnő ruha vagy fényesnek és újnak látszó műszaki eszköz). Emellett azt is látjuk, hány lezárt tranzakciót bonyolítottak le, ez is bizonyítja ugyanis, hogy valós, minőségi termékekkel kereskedik az illető. A szolgáltatók a legjobb visszajelzésekkel rendelkező kereskedőket eleve kiemelik jelvényekkel és “top rated” minősítésekkel, de általánosságban nem futhatunk lyukra akkor, ha több ezer eladással és 90-95 százalékos, vagy efölötti értékelésekkel ellátott eladókat választunk.

Az idő és a pénz

Nem mindegy az sem, milyen szállítási opciók állnak rendelkezésre. Elsőként nézzük meg, valóban készletről küldik-e a termékeket, vagy még arra is várni kell, hogy az adott webshopba vagy eladóhoz beérkezzen. Emellett pedig figyeljünk rá, honnan és milyen módon jut el hozzánk az áru. Ez egyrészt azért is fontos, hogy időben odaérjen, ha mondjuk születésnapra, karácsonyra vagy egyéb jeles dátumra várjuk, de más is van a háttérben. Ha ugyanis az Európai Unión kívülről szállítják, akkor esélyesen vámot kell fizetnünk majd rá – a vámkötelezettség és annak a konkrét mértéke függhet a termék valós értékétől, az egyéb költségektől, és a termék kategóriájától. Ez az árat is növelheti, és persze a vámolás folyamata is megdobhatja a várakozást.

A vámot és a hosszú szállítási időt is megúszhatjuk akkor, ha EU-n belüli raktárból rendelünk. Ilyenje gyakran a távol-keleti áruházaknak is van, ezért érdemes megnézni az egyes termékeknél, rendelhetjük-e ezeket így. Ezen kívül egyre több EU-n kívüli webshopnál van kifejezetten az Európai Unióra célzó, vámmentes szállítás. A GearBestnél például EU Express, a Banggoodnál European Direct Mail, a TomTop esetében a Duty Free Shopping opciót kell keresni. Emiatt viszont, pont azért, mert a rendelt árunak egy „extra megállót” jelent az európai raktár, a szállítási idő is megnövekedhet. Emellett is előállhat olyan helyzet, hogy egy ilyen opció mellett is megjelenhet extra költség az előre kalkulált összegen felül, ezért összegezve a lényeg az: minden esetben igyekezzünk előre tájékozódni a vételár mellett minden egyéb extra költségről, mielőtt rendelnénk.

Vigyázat, addiktív!

Egyre többen jeleznek egy olyan veszélyt az internetes vásárlással kapcsolatban, amiről kevesebb szó esett a figyelmeztetések között. A webshopping mentális rizikót is hordozhat a látszólagos egyszerűsége miatt. Hiszen akár az ágyból is intézhető, egy koppintással kifizethető, csábítóak a képek, és az akciós reklámok, ezért akár észrevétlenül rászokhatunk, hogy nyakra-főre vásárolunk csupán a könnyű szellemi kielégülésért. Ne hagyjuk, hogy elragadjon a hév, kezeljük úgy az internetes boltokat is, mint a valódiakat, és minden esetben gondoljuk át: tényleg kell nekünk az a sokadik cipő, ruha vagy műszaki kütyü?

Fizetni csak óvatosan, szépen

Bár a legtöbb webáruházban már működik a bankkártyás (vagy banki átutalásos) fizetés, ezzel mindig bánjunk óvatosan, hiszen ha megbízhatatlan helyről nem érkezik meg a rendelt áru, vagy épp a szállítás közben esik baja, macerás lehet visszatéríttetni a pénzünket. Szerencsére sok helyen ajánlják fel a PayPal-t is opcióként. A pénzügyi szolgáltató felülete betonbiztos, a kezelése is egyszerű, és a PayPal-t sokan szeretik azért is, mert viszonylag hatékonyan visszaszerezhető a segítségükkel az átverések, elmaradt szállítások vételára. Ilyen segítségre náluk az utalástól számított 180 napig van lehetőségünk.

Az pedig már-már kiemelésre sem érdemes alapvetés (de azért mégis leírjuk, mert fontos): a fizetésre tényleg csak akkor kerítsünk sort, ha az összes eddig említett pontban megbizonyosodtunk arról, hogy a bolt, a szolgáltató, az eladó, az áru, a szállítás, a készlet, a fizetési opciók, valamint a garancia tekintetében minden egyértelmű, ellenőrizhető és visszakövethető.

Tudjuk, a fentiek elég riasztóan hangzanak, pedig szerencsére az online vásárlás már határokon átívelően is egyre biztonságosabbnak és főleg általánosan elfogadottabbnak számít. Épp ezért a fenti tanácsok olyanok, mint a gyalogosoknak a KRESZ ismerete: kezeljük egyértelműnek az összes intelmet, és ha így teszünk, nem érhet baleset.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét