A digitális focibajnokság valódi pályán ért véget

0

Lezajlott a Telekom által szervezett Cyber Kupa döntője, amelyben hivatásos e-sportoló és youtuber csapott össze, de nézői segítséget is kaptak.

A december Katarban egyáltalán nem a hidegről szól, ezért ez a körülmény nem zavarta a focivébé döntős csapatait abban, hogy az utolsó pillanatig kiélezett küzdelemben döntsék el, ki lesz az idei év legjobbja. Zajlott azonban egy másik futball-kupa is pár ezer kilométerrel errébb, ráadásul csak félig a valós térben, hiszen a Telekom által indított Cyber Kupa lényege az volt, hogy e-sportolók, sporthoz kapcsolódó szakemberek és sportkedvelő youtuber is megmérkőzzön egymással egy valódi kanapén – de a meccsek a virtuális világban zajlottak le.

A FIFA-meccseket kontrollerrel játszották képernyő előtt, és a selejtezők alapján a döntőt egy profi és egy ismert “műkedvelő” vívta. Előbbi Jordán Benedek, aki már komoly e-sportos múlttal rendelkezik, kihívója pedig Pusztai Tamás, avagy közkeletű nevén Nessaj, az egyik legnépszerűbb magyar videós. Ahogy már a felvezető meccseken is megszokhatták a játékosok, a meccsek alatt különféle nehezítő körülménnyel számolhattak a furcsa szemüvegtől a sütőkesztyűig, ami komolyan megnehezítette a kontroller kezelését. A döntőn egy addig nem próbált extrával is meglepték az indulókat, ugyanis – egyfajta fricskaként arra a közkeletű tévhitre, hogy a virtuális focisták sosem lépnek valódi pályára, – az utolsó összecsapást a Groupama Aréna füvén tartották meg, méghozzá december elején, fagypont közeli hőmérsékletben.

A két döntőshöz ráadásul egy-egy addig ismeretlen társ is csatlakozott, akiket a selejtezők lejátszása után jelentkezők közül sorsoltak ki a szervezők. A mérkőzések során azért már gyorsan láthatóvá vált, hogy az extrém körülményeket a profi Jordán Benedek játéka kevésbé sínylette meg, ezért végül az ő párosa vitte el az idei Cyber Kupát, bár Nessaj és társa is keményen küzdöttek és akadtak olyan pillanatok, amikor elképzelhetőnek tűnt, hogy meglepetésre felülkerekedhetnek a profi ellenfélen.

“Azt hiszem, a körülmények nekem kedveztek, a pingvinek ugyanis bírják a hideget” – tréfálkozott Nessaj, aki adásaiban a nézőit hívja pingvineknek. Az első meccsen Argentina és Horvátország csapatával játszottak, és a rendes játékidő 3-3-as döntetlennel zárult, a büntetők döntöttek Benedek javára. A második mérkőzésen angol-francia összecsapás következett, itt már volt olyan, hogy Nessajék kétgólos előnyt is szereztek, bár a végén ismét az e-sportoló és segédje vette át a vezetést. Végül egy extra játékmódban is próbálkoztak, ám hiába sikerült a portugál-francia meccsen 5-5-ös döntetlent játszani, a gólarány végül Benedeknek és Ádámnak kedvezett.

Nessaj természetesen a rá jellemző humorral kommentálta az eredményt. “Úgy érzem, nálunk a végére a fiúk kissé elfáradtak fejben… na jó, az első percben.” A youtuber egyébként a viccelődés mellett láthatóan komolyan vette a feladatot még akkor is, ha a Cyber Kupa a valódi e-sport versenyeknél jóval könnyedebbre lett véve. Persze épp a megszokott szabályrendszerek „széttrollkodása” miatt a videós egyedi élménynek nevezte a meccseket. Elmondása szerint, amikor az elődöntők során néha vicces szemüvegben és két sütőkesztyűben kellett megküzdenie azzal, hogy egyszerre lásson is valamit a kijelzőn történtekből és a kontroller apró gombjait is jó sorrendben legyen képes megnyomni. A döntőig azonban így is eljutott. A végső mérkőzés után Benedekre pedig minden bizonnyal újabb profi versenyek várnak, ahol inkább az éjjel-nappal gyakorló ellenfelektől kell tartania és nem a chips-törmelékkel telerakott sütőkesztyűtől, vagy a farkasordító hidegtől.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét