A digitalizáció az új dopping? Teljesítmény a sport világában

0

Hogyan változott meg a sport a technológia megjelenésével? A MOST Fórum következő eseményén ezt a kérdést járjuk körül szakértőkkel és érintettekkel.

Míg a történelem előtti időkben az emberek az életükért futottak, a görögök vallási szertartásként szerveztek sporteseményeket, addig az újkori ember már a saját egészsége, vagy saját határainak feszegetése miatt kezdett aktív mozgásba.  De hogyan változott meg a sport a technológia megjelenésével? Milyen eszközökkel tudjuk saját teljesítményünket mérni és vajon segítségükkel át tudjuk-e önmagunk korlátait lépni? Az analitika tényleg segíti a modern-kori gladiátorok teljesítményét és elképzelhető, hogy big data alapján megjósolható, ki lesz a jövő olimpikona?

Mindezek fényében lehet, hogy a digitalizáció lesz az új dopping? A Magyar Telekom Csoport év elején indított innovációs rendezvénysorozatán, a MOST Fórum következő eseményén a magyar sportélet szereplőivel tekintjük át, hogyan változott a szabadidő- és élsport a technológia fejlődésével.

Időpont: 2019. május 30. 18:00
Helyszín: Magyar Telekom székház, Puskás konferenciaterem
1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36. (belépés az Üllői út felől)

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői

Kovács Ágnes – olimpiai bajnok úszó
Lukoviczki Réka, “RobotGirl” – a Suhanj! Alapítvány önkéntese
Dörnyei Balázs – FTC Női Labdarúgás vezetőedzője
Dr. Irmai István – egyetemi docens, TE
Szabados Gábor – sportközgazdász

A beszélgetést Petrovics-Mérei Andrea sportriporter vezeti.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni május 29-ig van lehetőség ezen a címen: http://bit.ly/Sport_es_digitalizacio (az első 200 fő regisztrációját van módunkban elfogadni). További információkat itt lehet találni a mostani eseményről.

A MOST Fórumról

A Telekomnál hiszünk a digitalizációban rejlő lehetőségekben és abban, hogy az új technológiák segítségével az élet szinte minden területén többre lehetünk képesek. Havonta jelentkező esemény-sorozatunkkal szeretnénk mindenkit bekapcsolni a digitális MOST-ba és párbeszédet indítani a legfontosabb társadalmi ügyekről, azok digitális vetületeiről.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét