Egyre erősebbek és gyorsabbak a mindent behálózó hálózatok, de szükség is van erre, hiszen egyre több és többet tudó nagy online szolgáltató adatai rohangásznak át rajtuk. Ezt a versenyfutást pedig nehéz egyensúlyban tartani: az egyik legfontosabb kérdés, hogy ki fizesse a megállíthatatlan fejlesztéseket.
Sok más technológiai területhez hasonlóan az információs hálózatok fejlesztése is egy olyan folyamat, amelyben egyszerűen nincs hely a leállásra. Amikor egy adott generációs hálózati infrastruktúra elindul, rögtön elkezdenek felfejlődni hozzá azok a szolgáltatások, amelyek egy idő után a rendszer határait feszegetik. De magyarázzuk még érthetőbben. Amikor a legelső, telefonvonalon betárcsázós internet kezdett terjedni, a technológia a kezdetekben kiválóan kiszolgálta azt a viszonylag alacsony igényt, amit a kezdetleges böngészők, a szövegeket és néhány képet tartalmazó weboldalak jelentettek. De aztán jöttek az első videós tartalmak, a streaming első fecskéi, amik az akkori környezetben már sokaknál élvezhetetlennek bizonyultak, tehát értelemszerűen igény támadt az egyre gyorsabb, korszerűbb hálózatokra.
Ez a folyamat pedig nem áll meg: ahogy később elterjedtek az online játékok, amik folyamatos kapcsolatot igényeltek, már nem lehetett időszakos betárcsázásra építeni, később aztán jöttek az azonnali üzenetküldők, a fórumok, a közösségi oldalak, majd pedig az on-demand videómegosztók, videóchatek és egyebek, amik gyorsan kinőtték az akkori környezetet. Ez idáig nem is rossz dolog, sőt: a fejlődést épp az egyre kifinomultabb igények, egyre nagyratörőbb felhasználási módok hajtják. Viszont az is tény, hogy ez az igény a hálózati szolgáltatókon, telekommunikációs cégeken csapódik le – gondoljunk csak bele, hogy ha megakad a 4K-s Netflix videó vagy szaggat a sokrésztvevős Zoom konferencia, senki sem azt mondja, hogy “ez a nyavalyás szoftver”, hanem azt, hogy “már megint baj van az internettel”.
Nincs megállás
Nem kétséges, hogy a manapság felfutóban lévő technológiáknak, így a vezetékes internet esetében a gigabites optikának, valamint a vezeték nélküli területen az 5G-nek is elérnek majd a felső határáig azok a szolgáltatások, amelyek ezeken keresztül érnek el a felhasználókig. Természetesen már komoly fejlesztések folynak a vezetékes téren, valamint konkrét teszteket végeznek a 6G területén is. „Ha azt nézzük, az optikai adatátvitelnek elméleti szinten nincs felső határa, vagy legalábbis jelenleg még nem mérhető pontosan. Az természetes, hogy a felhasználók által forgalmazott adatok mennyisége egyre nagyobb minden évben, tehát mindenképpen szem előtt tartjuk a jövőbeni igényeket. Erre kétféleképpen készülünk, egyrészt folyamatosan fejlesztjük a gerinchálózatot, hogy képes legyen ezt a növekvő adatmennyiséget is kiszolgálni, másrészt természetesen vizsgáljuk azt is, hogy mikor és hogyan lesz szükség a végfelhasználókig jutó hálózati elemek újabb fejlesztésére” – magyarázta Mosolygó Attila, aki a Telekomnál a vezetékes hozzáférési hálózatok modernizációjáért felel.
„Az első generációs optikai hálózatok (GPON – Gigabit Passive Optical Network) letöltési irányban 2,5 gigabitre, feltöltésnél pedig ennek a felére képesek. Jelenleg ezeken az alapokon dolgozunk az új hálózatunkban, de a jó hír az, hogy az optikai kábelek kapacitása még jelentős további sávszélesség-növelésre lehetőséget biztosít. Éppen ezért az aktív eszközök fejlesztése szükséges ahhoz, hogy ezt a lehetőséget egyre jobb hatásfokkal lehessen kihasználni” – folytatta a szakember, aki szerint műszaki szinten már látható, mi lesz az 1-2 gigabites szint utáni következő, nagy ugrás. „Technikailag készen állunk arra, hogy amikor ez szükségessé válik, magasabb fokozatra kapcsoljunk” – összegezte Mosolygó Attila.
Az 5G-vel kapcsolatban szintén komoly háttérmunkára van szükség. „Mielőtt a jelenlegi 4G-hez hasonló, tehát csaknem százszázalékos lakossági lefedettség jön létre, egy több évig tartó, folyamatos építkezés, hálózatbővítést kell teljesíteni” – magyarázta Longaver Rudolf Mátyás, a Telekom 5G-technológia bevezetéséért felelős senior szakértője. Elmondása szerint egy tipikus bázisállomás esetében nyolc-tíz évente kerül sor teljes modernizálásra, ám az 5G bevezetése miatt, jelenleg ezt a munkát tömegesen el kell végezni. „Ilyenkor általában az összes aktív és passzív berendezést lecseréljük, mert ennyi idő alatt fejlődik annyit a technológia, hogy a korábbi eszközöket modernebb, több szolgáltatást integráló hardverekkel válthatjuk ki.”
Ki fizeti a révészt?
De ez a sok újítás nincs ingyen. Erre persze lehet azt mondani, hogy ez rendben is volna, az internetért fizetnek a felhasználók havidíj formájában – de a jelek szerint ez bizony nem elég az egyre gyorsuló fejlesztésekre, az pedig nem igazán lenne tartható, hogy a telekommunikációs cégek a jelenlegi sokszorosára emeljék a tarifákat. De ha a használati adatokat nézzük, talán nem is ez a megoldás.
Nézzünk egy közérthetőbb analógiát! Amikor egy autópálya épül, a fenntartások, javítások és fejlesztések költségét többek között az autósok által fizetett használati díjakból fedezik. De itt már régóta figyelembe veszik azt, hogy ki mennyire “rongálja” az utakat: jóval többet kell fizetnie egy bizonyos súlyhatárt átlépő kamionnak, busznak egy személyautónál vagy motornál, hiszen esélyesen a nehezebb járművek miatt “kopik” jobban az útfelület. Egyes helyeken ez úgy is megoldható, hogy nagy szállítmányozó vállalatok különféle szorzók alapján általányt fizetnek a flottájuk után, amely napról napra akár százával vagy ezrével halad ezeken az utakon. Ugyanez a gyakorlat bizony hatványozottan elképzelhető lenne az adathálózatok esetében is.
A legnagyobb uniós távközlési érdekképviseleti szervezet, az Európai Távközlési Hálózatüzemeltetők Szövetsége (ETNO) tizenhat tagvállalatból áll, benne a legnagyobb iparági szereplőkkel. A szervezet nemrég egy nyilatkozatban állt ki amellett, hogy a legnagyobb internetes vállalkozások igenis járuljanak hozzá az öreg kontinensen zajló hálózatfejlesztések költségeihez, egész egyszerűen azért, mert az általuk generált adatok terhelik le leginkább ezeket a hálózatokat, és a növekedésük az oka annak is, hogy egyre erősebbre és gyorsabbakra kell cserélni őket. A közleményben kiemelik, hogy a távközlési szolgáltatók általában nagyon minimális árréssel dolgoznak, pontosan azért, mert bevételeik nagy részét vissza kell forgatniuk a rendszer karbantartásába és fejlesztésébe. Ehhez képest a Google, az Amazon, a Netflix, a Meta, az Apple és más hasonló súlyú szervezetek nincsenek ilyen szintű folyamatos költségekhez kötve, miközben jelentős profitot termelnek. A felmérések szerint az európai hálózati forgalom több mint felét ezek a big tech cégek “termelik”, tehát ideje lenne annak, hogy ők is beszálljanak a működésükhöz szükséges infrastruktúra finanszírozásába.
Hasonló gondolatokat egyébként az ETNO világszintű testvérszervezete, a GSMA is megfogalmazott már. Emellett a legutóbbi Mobile World Congress egyik vezető előadásán a Deutsche Telekom vezetője, Tim Höttges is kiállt amellett, hogy Európa technológiai versenyképességéhez sokkal gyorsabban fejlesztett hálózati infrastruktúra szükséges, ami viszont nem valósulhat meg a legnagyobb üzleti résztvevők hozzájárulása nélkül. A kiáltványok pedig a jelek szerint megértésre találtak több ország kapcsolódó kormányzati szerveinél, így többek között Spanyolország, Olaszország és Franciaország is sürgette az Európai Unió felé egy olyan szabályozás kidolgozását, amely a big tech bevonásával segítené az unión belüli hálózatfejlesztési törekvéseket. Egyébként más kontinenseken is elindultak hasonló törekvések, nemrég például Dél-Koreában jelentették be, hogy a Netflixnek és hasonló, nagy forgalmat generáló techcégeknek úgynevezett hozzáférési díjat számolnak fel, amelyet visszaforgatnak az infrastruktúrába.
Akkor tehát kevesebbet kell majd fizetni az internetért, mert fizet helyettünk a sok big tech?
A kérdés jó és jogos, de sajnos egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Természetesen a techcégek sem hagyják magukat új formában megsarcoltatni, és több érvet is felhoznak az ilyesféle szabályozások ellen. Egyrészt többen jelezték, hogy bizony ők is hozzátették és folyamatosan hozzáteszik a magukét az infrastruktúra fejlesztéséhez, például azokkal az óceánok és tengerek alatti kábelekkel, amik egyáltalán lehetővé teszik a kontinensek közötti adatforgalmat. Emellett számukra is egyre nagyobb költséget jelent a növekvő adatforgalom, hiszen újabb és újabb adatközpontokat kell építeniük, fejleszteniük és üzemeltetniük. Ha pedig újabb sarcot kapnak, akkor azt valahonnan el is kell vonniuk – például jóval kevesebb saját tartalmat tudnak majd készíteni, vagy épp drágítaniuk kell a szolgáltatásaikat.
Ez utóbbi pedig egyfajta 22-es csapdája lehet, hiszen leegyszerűsítve ez valahogy így nézne ki: kijön az új szabályozás, az egyedi felhasználók ne fizessenek többet a hálózatfejlesztésért, de az extra díjakkal leterhelt big tech cégek épp ezért emelik a díjaikat, tehát végül mégiscsak a felhasználó fizet többet, csak nem az egyik, hanem a másik irányba.
Most tehát van mit mérlegelni. Mindenesetre az Európai Bizottság nem adja fel, és május 19-ig konzultációt hirdetett, amelyben az iparági szereplők vesznek részt mindkét oldalról, felsorolva saját érveiket, számaikat és terveiket. Ezután pedig kiderül, lesz-e valamilyen “felülről” elindított újrarendeződés a hálózatok finanszírozásában, hamarosan ezután pedig az is látszik majd, mennyit éreznek meg ebből az internethasználók.
