Kellemetlen kimondani, de bizony a félvezetők és chipek gyártásában az öreg kontinens rendesen lemaradt a Távol-Kelettől és az Egyesült Államoktól. Miért jutott el idáig a helyzet, és hogyan lehet javítani Európa chipgyártási pozícióin? Egy friss uniós törvénytervezet kapcsán végigvesszük az idáig vezető utat és felvázoljuk a lehetséges jövőt.
Chipek manapság már szinte mindenféle eszközben dolgoznak – rég nem csak a számítógépekre korlátozódik a használatuk. Ezek a félvezetőkre épülő, apró integrált áramkörök a mobilokban, tabletekben ugyanúgy megtalálhatóak, mint az órákban, háztartási eszközökben, autókban, egészségügyi eszközökben, az energetikai szektorban – nagyon általánosítva mondhatjuk úgy is, hogy 2023-ban chipek nélkül szó szerint megállna a világ.
A chipgyártás történelmi bölcsőjeként egyrészt az Egyesült Államokat lehet megnevezni, de egy idő után a Távol-Kelet is felzárkózott. Először Japán, majd – főleg az olcsó munkaerő és az államilag támogatott fejlesztések okán – Kína és a régió több más országa is fontos gyártóvá lépett elő. Az elmúlt években pedig már egy olyan hibrid felállás is kialakult, ahol a legnagyobb amerikai gyártók az Apple-től a Dell-ig a saját tervezésű chipjeiket is távol-keleti üzemekben “bérgyártatják”.
Mostanra teljesen általánossá vált ez a gyakorlat, a legtöbb digitális eszközünkben használt chipeket – és a hozzájuk szükséges félvezetőket – a legtöbb esetben tajvani, kínai, illetve a környékbeli egyéb országokban állítják elő. Ez önmagában persze nem feltétlenül lenne gond, azonban az elmúlt évek néhány történése megmutatta, hogy okozhat gondokat egy ilyen szintű földrajzi elbillenés. Elég csak a világjárvány éveit nézni, amikor az összeszerelő üzemek ideiglenes bezárása, majd pedig a határokon átívelő szállítás nehézségei miatt felborult a teljes logisztikai folyamat. Eleve a távol-keleti gyárak sem tudták az előre tervezett mennyiséget időben legyártani a karanténhelyzet miatt, majd ehhez jött a nemzetközi szállítmányozás ellehetetlenülése, aminek okán a laptop- és mobilgyártóktól az autós cégekig mindenki késve kapta kézhez a végtermékekhez szükséges alkatrészeket.
De ugyanígy gondot jelent jó pár éve az is, hogy a gazdaságpolitika komolyan beleszól az iparág működésébe. Amerikai és egyéb szankciók miatt főként kínai cégek felé repültek tiltások, ezért az ottani félvezető- és chipgyártóknak is ki kellett szervezniük az előállítást máshová. Az pedig a közeljövőre nézve okoz bizonytalanságot, hogy az elvileg független, Kína szerint azonban hozzájuk tartozó Tajvannal kapcsolatban is egyre keményebb hangot üt meg az eredeti anyaország, arra célozgatva, hogy akár katonai eszközökkel is kierőszakolja a visszacsatolást. Márpedig Tajvan az egyik legfontosabb tech-központ a régióban, és ha újra kínai befolyás alá kerül a szigetország, az ottani gyártó-óriások is ellehetetlenülnek.
Aki lemaradt, az kimaradt?
A fentiek mellett az öreg kontinens számára gazdasági szinten is egyre nagyobb kiesést jelent, hogy gyakorlatilag az elmúlt évtizedekben kimaradt a hardvergyártás alapjaiból. Nem elég, hogy Európában komolyan érezni lehetett az elmúlt években felbukkanó chiphiány negatív hatásait, az is jól látható, hogy az apró áramkörök és a félvezetők gyártása hatalmas bevételt is jelenthetne… ha ez bármilyen számottevő formában jelen lenne.
Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ezért már 2021 őszén bejelentette, hogy intézkedéscsomag elkészítését szorgalmazza, amelynek célja az, hogy Európában is megindulhasson a legmodernebb chipek gyártása és fejlesztése, ezzel valós alternatívát kínálva az egyre erősebb távol-keleti (és közvetve amerikai) iparnak. Az Unió első körben 11 milliárd eurót tervezett elhelyezni az iparágra fókuszáló pénzügyi alapokban, de magán kockázati tőke bevonását is sürgette, amivel ez az összeg 15 milliósra is hízhat. Emellett a tagországok ígéretet kaptak arra, hogy a chipgyártással kapcsolatos területeken enyhébb állami támogatási szabályokat vezetnek be, így a nemzeti kormányok könnyebben költhetnek ilyen célokra. Az előzetes számítások szerint 2030-ig összesen 43 milliárd euró juthat a terv megvalósítására, amelyben külön keretet kapnának az unión belüli kutatások: ezzel azt is erősítenék, hogy Európa ne csak összeszerelőként, de új technológiák fejlesztőjeként is megjelenjen az iparágban.
Idén végre felgyorsultak az események: áprilisban a svéd energiaügyi, üzleti és ipari miniszter ismertette, hol tart most az európai kezdeményezés. Ebba Busch szerint a Chips Act néven emlegetett törvénycsomag piacvezető pozícióvá alakíthatja az EU eddigi függő helyzetét, a kiadásokból pedig beruházásokat teremthet. Az Európa Tanács és az Európa Parlament megállapodott a kontinens félvezetőgyártásának támogatásáért létrehozott törvény szövegéről, amelynek értelmében már 2030-ra a jelenlegi 10 százalék helyett 20 százalékra emelkedhet Európa részesedése a globális chip-piacból.
Az elgondolás három pillérre épül. A Chips for Europe kezdeményezés a nagyszabású technológiai kapacitásépítést támogatja, emellett külön kialakítanak egy olyan támogatási keretrendszert, amellyel serkentik az ellátás biztonságát és a minden eddiginél versenyképesebb létesítményeket célzó beruházásokat. Végül pedig kialakítanak egy olyan rendszert, amely folyamatosan figyeli a teljes chip-piacot a kínálati oldalon fellépő hiányosságok gyors felderítésére és egy kapcsolódó válságkezelő rendszert, amely a kiesésekre gyorsan képes reagálni.
A tervezetben fontos az ipari folyamatok egymásrautaltsága, például az, hogy az európai chipgyártás szintén EU-s ellátási láncon alapuljon (lényegében tehát az a cél, hogy az itteni üzemeket szintén uniós beszállítók tudják ellátni alkatrészekkel és alapanyagokkal). Emellett jöhetnek olyan extra intézkedések, mint egyfajta extra elismerések a legjobbaknak: a “tervezési kiválósági központ” címet azok a vállalatok kapnák, amelyek a legtöbb innovációt tudják felmutatni a chiptervezésben, és ezért cserében támogatásokkal, gyorsított állami eljárásokkal segítenék a munkájukat.
Elmélet és gyakorlat
A tervek mindenképp ambiciózusak, már csak az a kérdés, tényleg valós talajon állnak-e. A svéd miniszter a Chips Act elemzésében például megemlítette, hogy a hatékony végrehajtáshoz nagyon fontos csökkenteni az Unió, valamint a tagországok saját bürokratikus folyamatait, valamint egyes jogszabályokat is meg kell változtatni, amelyek jelenleg meggátolnák a felvázolt támogatási módokat.
A nagy, nemzetközi gyártók mindenesetre érdeklődően állnak a kezdeményezéshez. Az Intel már a legelső tervezési fázisra reagálva, tavaly lengette be, hogy 33 milliárd eurós chipgyártó beruházást tervez Európában – igaz, azóta elindult egy nagy pénzekről szóló cicaharc azzal kapcsolatban, hogy a gyártó mekkora extra támogatásokat tud kiharcolni az Uniótól, cserébe a Magderburgba tervezett üzem felállításáért. Emellett az is reménykeltő, hogy a chipgyártáshoz szükséges célberendezések terén 2022-ben már 93 százalékkal többet értékesítettek Európában, mint egy évvel korábban (igaz, a legnagyobb felvásárló még mindig Kína).
Egyes elemzők attól is tartanak, hogy a világjárvány és a kapcsolódó globális chiphiány elmúltával alábbhagy a lelkesedés. Az orosz-ukrán háború, az elszállt energiaárak és a világszintű recesszió miatt inkább előtérbe kerültek a közvetlen és gyors előnyökkel kecsegtető beruházások, ráadásul a korábban emlegetett Intel is azért kér több támogatást, mert szerinte a tervezettnél sokkal magasabbak lennének a németországi üzem felépítésének költségei.
Az Európába költöző gyártók esetenként teljesen gyakorlati szintű problémákba ütköznek. Ilyen például a víz kérdésköre: az akkumulátorgyártáshoz hasonlóan a félvezetőipar is hihetetlenül nagy mennyiségű vizet igényel, amely sok távol-keleti helyszínen könnyebben megoldható. A magyar akkugyárral kapcsolatos lakossági elégedetlenséggel megegyező ellenérzésekkel fogadják például az STMicroelectronics és a GlobalFoundries Dél-Franciaországba tervezett gyárát is.
Végül pedig komoly gazdaságpolitikai ellenszelet támasztott az is, hogy a Biden-kormányzat az USA-ban is növelné a chipgyártás mértékét. Tavaly augusztusban már született is erre egy 52 milliárd dolláros állami program, amelynek farvizén az Intel már megkezdte egy üzem felépítését Ohióban, a TSMC pedig Arizonában építkezik.
Összességében tehát ambiciózus és komoly tervek születtek arra, hogy egy évtized múlva akár sokkal több európai gyártású chip “ketyegjen” az eszközeinkben, de a legfontosabb szakasz a tervezés után a végrehajtásé, amely még sok buktatót tartogat. Tíz év múlva visszatérünk a dologra, addig csendben drukkolunk.
