Mit kezdhetünk a jövővel, amit a digitális transzformáció ír nekünk?

0
A negyedik ipari forradalom küszöbén szédítő lehet belegondolni, hogy milyen jövő vár majd ránk, milyen kihívásokhoz kell majd alkalmazkodnunk néhány éven belül.

A tévé napjaink házi oltára – interjú Rajki Annamáriával, a Telekom televíziós ágazatának vezetőjével

0
„A jövő nem a különböző csatornák közti elhatárolódás, hanem a minél teljesebb integráció felé mutat” – mondja a televíziózás fejlődéséről Rajki Annamária, a hazai műsorterjesztő ágazat egyik legnagyobb hatású szakembere.

Megtanulták értékelni a minőségi időt a fiatalok

0
Tizenhárom város iskoláiban különleges program indul november 6-án: fiatalok segítenek idősebbeknek eligazodni a digitális világban, méghozzá iskolai közösségi szolgálat keretében.

Okosodó otthonaink: a jövő már elérkezett

0
Az okosotthon több, mint okos eszközök összessége. Inkább úgy képzelhetjük el, mintha egy karmester vezénylete teremtene összhangot a berendezések számunka legmegfelelőbb irányításával. Mindez már nem a jövő, hanem nagyon is a jelen.

Kvantumfelhő, szuperhálózatok – mit tudunk a jövő emberéről?

0
Hogyan tudja az emberiséget átformálni néhány millió szürke kis doboz az épületek tetején és mit jelent a negyedik ipari forradalom kellős közepén embernek lenni? Érdekes válaszokat adtak a MOST Fórum meghívott vendégei

Valósággá válik-e a mai sci-fi?

0
Szenzorok, szerverek, villámgyors alkalmazások és gigabites hálózatok veszik körül a 21. század emberét. Ami 10- 20- vagy 50 évvel ezelőtt még a sci-fi világa volt, az ma már a valóság. Merre vezet az út a homo sapienstől a homo digitalisig?

Frankó-Csuba Dea: Tanuljunk meg embernek maradni a digitális világban

0
Mit kezdenek a vállalatok a digitális korral? Hogyan lehet meggyőzni a szereplőket arra, hogy a "szép új világ" szabályai szerint működjenek? Olyan szakember válaszol, aki többek között ezeket a változásokat igyekszik megtanítani az érintetteknek.

Tehetség, tettrekészség, tudás – a siker receptje

0
Forradalmasítani a tanulást, az olvasást vagy éppen a csípős ételek világát. Ambiciózus célok, melyekben két dolog közös. Kell egy jó ötlet, de a sok munkán kívül a digitális technológiára is szükségük van. Erről beszéltek fiatal és tettrekész magyar vállalkozóka MOST Fórumon.

Kicsi a chili, de erős – Interjú Bogár Márkkal, a Sárréti Chilifarm ügyvezetőjével

0
Alig néhány év leforgása alatt világszerte ismertté vált a magyar chili egy családi vállalkozásként indult startup, a Sárréti Chilifarm jóvoltából. Bogár Márk, a Chilifarm ügyvezetője szerint a siker egyik legfontosabb kulcsa a digitalizáció.

5+1 jótanács, ha egyetemistaként vállalkoznál

0
Mi a közös Mark Zuckerbergben, Michael Dellben és Muhi Kristófban? Mind az egyetemi alatt kezdték el álmaik megvalósítását. Hogyan lehet összeegyzetetni az órarendet az üzleti tervek írásával és miért ne hagyd abba rögtön az egyetemet, ha támad egy jó ötleted?

Legolvasottabb cikkek

A világ vezető technológiai szakértői szerint ez a 6 trend, ami...

0
A mesterséges intelligencia forradalmától a legnépszerűbb közösségi média címért vívott harcig rengeteg újdonságban lesz részünk, ha előre tekintünk az idei évre! Az elmúlt év igen...