Így készíthet bárki céges weboldalt percek alatt
Bár a "hagyományos" honlapok ideje már valamelyest lejárni látszik, egy magára valamit is adó vállalkozásnak illő egyet fenntartani. De mindenképpen súlyos pénzeket kell ezért fizetnünk profiknak?
Búcsúzunk a 3G hálózattól – de miért és hogyan?
Nagyjából az okostelefon-korszak kezdetén a mobilnetezők számára is kinyílt a világ a 3G térnyerésével, azóta viszont eljárt az idő a technológia fölött.
Mikor lesz vége a mobiltöltő-káosznak?
Bár a butatelefon-korszaknál már kevesebb variáns fordul elő a telefontöltők csatlakozóiból, de még mindig nem ideális a helyzet - és ha a gyártókon múlik, nem is lenne az, de egy EU-s szabályozás felülírhatja a dolgot.
Ezek lesznek az idei második félév új csúcsmobiljai
Lesz még idén bőven olyan mobil, amely a jelenlegi technológia csúcsát képviseli. Összegyűjtöttük a legfontosabb várható megjelenéseket, valamint az eddig tudható részleteket.
Telefon az iskolakezdésre: új és elérhető vagy örökölt csúcsmobil?
Lassan már nem az a kérdés, kell-e a gyereknek okostelefon, mint inkább az, hogy milyen. Most az iskolakezdés apropóján szedünk össze néhány tippet ezzel kapcsolatban.
Mobilos segédek az új iskolaévhez
Könyv, füzet, munkafüzet: talán még mindig sokan így terveznek, amikor az iskolás gyerekek tanulási segédleteire gondolnak. Pedig az appok és online megoldások közül egyre többet lenne érdemes bevonni az oktatásba.
KKV-fejlesztés digitalizációval és jó példákkal
A Telekom Hello Biznisz portálja eddig is a vállalkozások hatékonyságának növelését irányozta elő, nemrég azonban D terv néven egy digitalizációval segített fejlesztési programot indított kis- és középvállalkozások számára.
Hol hagytam a macskát, kulcsot, kocsit? Megmondja az almás korong!
Követő kütyükből lassan Dunát lehet rekeszteni, de azért még nincs mindenki zsebében több tucat ezekből. Lehet, hogy itt is az Apple-re lesz szükség, ahogy...
Sikerre vihetik az online zene megmentői?
Az online zene-streaming egyelőre nem igazi megoldás a zenészek számára - de talán néhány "online Robin Hood" segíthet.
Kapcsoljunk ki: de hogyan?
Nemrég írtunk arról, hogy meglepő, de távközlési szolgáltatóként még a Telekom is arra buzdítja felhasználóit, hogy néha kapcsolják ki digitális eszközeiket, és éljék meg...