Készülékbiztosítás: a láthatatlan páncél a mobilodnak

0
Jön a tavasz, végre többet mozdulhatunk ki a szobából, de ezzel egyre több veszély is leselkedik a telefonunkra. Érdemes tehát akár jó előre egy extra védőréteget vonni köré.

Nem vész el, csak átalakul: hogyan rajzolja át a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia?

0
A mesterséges intelligencia fejlődését mégis sokan érzik egyfajta fenyegetésként, hiszen tény, hogy teljesen megváltoztatja az eddigi világunkat. De biztosan rossz ez a változás, vagy csak a szokatlantól félünk?

A legnagyobb bukások és felállások a tech világában – 2. rész

0
A bukástól való félelem nem szabad, hogy falat húzzon az ötlet és a megvalósítása közé, ez már kiderült a sorozatunk első részéből is. Folytatásként...

Jó nekünk a szelfi-korszak?

0
Amikor a lencse még a fényképezőgépek túloldalán volt, jóval kevesebben fotózták önmagukat, ma viszont a mobilok frontkamerájának köszönhetően minden a szelfikről szól. De biztos, hogy jó ez?

Adatrobbanás a munkaügyön

0
A közeljövőben a munkaügyi döntések jelentős része big data elemzéseken alapul majd, de az sincs messze, hogy magukat a döntéseket is tanuló algoritmusokra épülő mesterséges intelligencia hozza meg.

Kollégánk, a robot

0
Mesterséges intelligencia, intelligens mesterségek: a két fogalom egyre szorosabban fonódik össze. Hogyan változtatja meg a munkahelyeket a robot-alkalmazott, és hogyan segít a modern technológia a humán álláskeresőknek?

A technológia, ami segít átlépni a fizikai határokon

0
Gyakran bele sem gondolunk, hogy olyan mindennapi feladatok, mint a beszéd, az evés, vagy a munkába járás nem mindenkinek alapvető. A technológia rengeteg mindenben megkönnyíti nem csak a mi, hanem a sérült vagy betegséggel küzdő emberek mindennapjait is.

Nők a világ tetején

0
Bár egy évben mindössze egyszer van hivatalosan nőnap, akár minden napra juthat egy-egy sikersztori, hogy milyen sokat köszönhetünk a nőknek. Következzenek – a teljesség igénye nélkül – kedvenc lady bossaink a tudomány és technológia világából!

A legnagyobb bukások és visszatérések a tech világában – 1. rész

0
Vajon hányszor ütközött akadályba Edison, miközben feltalálta az izzót? Több olyan bukás és visszatérés is ismert a tech-világban, amikből elég önbizalmat meríthetünk ahhoz, hogy ne adjuk fel az első kudarcnál.

Eddig lehetett húzni az időt, végre itt az összehajtható 5G – életképek az MWC-ről

0
Még hivatalosan vége sincs a Mobile World Congress kiállításnak Barcelonában, de máris zsong a fej a sok újdonságtól. A részletes összefoglalóig íme egy tech-újságíró vendégposztja a helyszínről.

Legolvasottabb cikkek

A világ vezető technológiai szakértői szerint ez a 6 trend, ami...

0
A mesterséges intelligencia forradalmától a legnépszerűbb közösségi média címért vívott harcig rengeteg újdonságban lesz részünk, ha előre tekintünk az idei évre! Az elmúlt év igen...