Patthelyzet: a mesterséges intelligencia mellett van jövője az emberi sakknak?

0
A sakk népszerűsége, köszönhetően a Netflix Vezércsel című szériájának, újra szárnyal. A sorozat visszarepít egy olyan korba, ahol a számítógép, pláne a mesterséges intelligencia még nem befolyásolta a sakk alakulását.

Most állunk a digitális egészségügy kapujában

0
A Telekom Most Fórum első kerekasztal-beszélgetése a Dr. Smart: Okos technológiák az egészségügyben címet kapta. Szöveges és videós összefoglalónk következik.

Új dimenziók az oktatásban: jöhet a projektalapú tanítás

0
A technológiával támogatott oktatás szakértője arról beszélt, melyek a kezdő lépések tanárnak, diáknak és szülőknek ahhoz, hogy az online otthoni tanulás valóban hatékony legyen.

5 okoskütyü, hogy ne kelljen orvoshoz menni

0
Míg Dr. Google általában felesleges pánikot kelt, egy, az öngondoskodást, a megelőzést és a távdiagnosztikát segítő digitális zsebdoki csak indokolt esetben riaszt, és irányít az orvosi rendelőbe.

Nem adok felületet ahhoz, hogy bántsák a gyerekemet

0
A Hintalovon Alapítvánnyal közösen, Digitális szülő vagyok! néven indította el online gyermekvédelmi kampányát a Magyar Telekom. A digitális szülőség nehézségeire és a felszín alatt megbúvó veszélyekre figyelmeztet Tatár Csilla is.

Hogyan sikerült feltörni a Twittert?

0
Eddig sosem sikerült olyan szinten behatolni a Twitter lelkivilágába, ahogy a legutóbbi kísérlettel megtették ismeretlenek. A leggyengébb lakat pedig ismételten nem a sokféle biztonsági beállítás volt, hanem maga az ember.

Nagymama digitalizálva: itt a karantén-időszak legjobb videósorozata

0
Rizmajer Anti fotós különleges módszert talált arra, hogy a járvány alatt is tartsa a kapcsolatot nagymamájával. A videókon is megörökített folyamat egyszerre szívmelengető és tanulságos.

(Fő)suli előtt: milyen eszközök kellenek a tanuláshoz?

0
A felsőoktatás küszöbén már kínos anyura hagyni a szükséges eszközök beszerzését, ráadásul ha valaki hatékonyan akar belevágni a tanulásba, még a jól bevált listát is muszáj frissítenie.

Amikor a segédem az ellenségem: az automatikus arcfelismerés problémái

0
Amikor egy technológiát több ország, sőt az Európai Unió is azért akar ideiglenesen betiltani, mert a jogalkotók nem látják át a működését és a veszélyeit, az sokat elmond arról, mennyire megosztó területről van szó.

Gyerekek az interneten: egy új és másként gondolkozó generáció, amire oda kell figyelni

0
A hőskor óta minden szempontból "kinőtte magát" a web, és vele együtt a lehetőségek, de a veszélyek is. A fiatalok sok szempontból a leginkább érintettek, egy új, hazai kutatás pedig most az ő internetes szokásaikra fókuszál.

Legolvasottabb cikkek

A világ vezető technológiai szakértői szerint ez a 6 trend, ami...

0
A mesterséges intelligencia forradalmától a legnépszerűbb közösségi média címért vívott harcig rengeteg újdonságban lesz részünk, ha előre tekintünk az idei évre! Az elmúlt év igen...